A hírnév sok mindenben mérhető. Pénzben, szerepekben, kapcsolati hálóban, rajongói bázisban, vagy akár abban is, hogy mindenki ismeri az arcod, akkor is, ha alapvetően nem látott egyetlen részt sem egy generáció kedvencéből: a Harry Potter-filmekből. Daniel Radcliffe erről bőven tudna mesélni, hiszen alig múlt 10 éves, amikor kiválasztották a varázslófiú szerepére, és úgy nőtt fel, hogy nem csak a varázsvilágban, de nálunk, mugliknál is mindenki ismerte a nevét.
A történethez persze szorosan hozzátartozik, hogy Radcliffe szülei hallani sem akartak arról, hogy a fiukból sztárt csináljanak. Mivel mindketten a filmes szakmában dolgoztak, pontosan tudták, mivel jár majd az, ha a kicsi Daniel megkapja a szerepet, de Chris Colombus rendező hajthatatlan volt. Mindenáron azt a fiút akarta, akit korábban néhány jelenet erejéig a Copperfield Dávidban látott, és hajlandó volt bármeddig elmenni, hogy megszerezze magának, mert mint később elárulta:
Azt gondoltam: ez Harry Potter!
David Heyman producerre hárult a feladat, hogy meggyőzze a szülőket, engedjék el Radcliffe-et egy castingra. Nyolc hónappal később a Teszlek Süveg már a Griffendélbe osztotta. A kiválasztás során csak egyetlen igazi vetélytársa akadt, Tom Felton, aki végül Draco Malfoy szerepében landolt.
Évtizedre szerződve
A szülők félelme nem volt alaptalan, hiszen előre tudni lehetett, hogy minden idők legnagyobb példányban eladott gyerekkönyve a vászonra adaptálva is hatalmas siker lesz. Bár talán azt, hogy mekkora, mégsem tudták megjósolni.
Az első film 2001-ben érkezett a mozikba, az utolsó 2011-ben, vagyis Radcliffe gyakorlatilag tíz éven keresztül megállás nélkül viselte magán a villámot, amit a sötét varázslótól kapott, akit nem nevezünk nevén. Jobban belegondolva, nem az a furcsa, hogy mindenki elkezdte a szerepével azonosítani, sokkal inkább az, hogy ez nem okozott nála személyiséghasadást.
Sőt, látszólag (és itt ez a kulcsszó) még csak különösebb kicsapongást sem – ahogyan az a gyorsan befutott gyerekszínészek esetében lenni szokott – meglehetősen normális és átlagos kamasz fiú volt a kamerán kívül, akárcsak a társai. Persze ez valóban csak illúzió volt. Ugyan a botrányoktól tényleg távol tartotta magát, valójában Radcliffe rendkívül szenvedett a figyelemtől és egyre gyakrabban nyúlt az üvegért. Egy idő után már a forgatásokon is ittasan jelent meg – habár mentségére szóljon, hogy ott már sosem folytatta.
Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson a Halál ereklyéi 2. részének angol premierjén, 2011-ben (Fotó: Paul Cunningham/Corbis via Getty Images)
Az sem segített a helyzeten, hogy mindenáron szeretett volna mindenki kedvében járni. A Graham Norton Showban mesélt arról, hogy mindig alázatosan és alkalmazkodóan viselkedett mind a rajongókkal, mind a kollégáival szemben, talán túlságosan is. Még azokkal a fanokkal is kedves volt, akik tiszteletlenek vagy durvák voltak vele szemben, mert nem szerette volna, ha bunkónak nézik. Mekkora teher lehet egy ilyen helyzetben people pleasernek lenni, pusztán azért, mert annyira híres vagy, hogyha egyszer is rosszul reagálsz le egy helyzetet, máris elkönyvelnek valamilyennek? Nem csoda, hogy valamiben kapaszkodót keresett…
A fiú, aki túlélte
Nyilván az is szerepet játszott a szorongásában, hogy félt, örökké beskatulyázzák Potter szerepébe. Épp ezért már a forgatások idején is vállalt más jellegű szerepeket, hogy bizonyítsa, helye van ebben a világban. Olyan drámákban szerepelt, mint a Fiúk a parton, vagy az Édes fiam, Jack, ám kétségtelen, hogy a 2007-es Equus című színdarab volt az igazi fordulópont, amiben szó szerint levetkőzte magáról a kisfiú szerepet, és meztelenül állt színpadra.
A kritikusok imádták, a The Telegraph munkatársa azt írta, hogy a színész „drámai erőt és felvillanyozó színpadi jelenlétet mutat, ami óriási előrelépést jelent”, vagyis sikerült megalapoznia a hírnevét, hogy mire Harry Pottertől elbúcsúzik, legyen hol folytatnia.
Daniel Radcliffe az Equus c. színdarabban (Fotó: Profimedia)
Úgy vélte, a legjobb, ha a blockbusterektől távol tartja magát egyszer és mindenkorra, és első sorban független filmes és színházi szerepeket vállalt az ezt követő években. Néha azért egy-egy kasszasikerben is feltűnt – lásd Szemfényvesztők 2 –, de alapvetően tényleg azon dolgozott az elmúlt 13 évben, hogy megmutassa, több mint Harry Potter.
Hozzá kell azonban tenni, hogy Radcliffe egy pillanatig sem bánta meg, hogy ez alapozta meg a karrierjét. Egy korábbi interjújában elmondta, hogy még amikor a legmélyebben volt, akkor is szerette a munkáját.
Szerettem forgatásra járni, és soha nem volt olyan nap, amikor a saját érzéseim befolyásolták volna a forgatáson való szereplésemet, soha nem volt olyan pont, amikor azt gondoltam: »Ó, bárcsak ne velem történt volna meg. Bárcsak ne én lennék Harry Potter«.
Ennek ellenére mégsem érzi, hogy helye lenne abban az új univerzumban, ami 2026-ban érkezik a Max műsorára. Nem sokkal a sorozatadaptáció bejelentése után megkérdezték, hogy szerepelne-e benne, de a válasz elég egyértelműen csengett: „Nem hiszem – mondta E! Online-nak. – Nagyon boldog vagyok, hogy mindenkivel együtt nézhetem.”
Pedig a rajongók már vizionálták, hogy újra feltűnik a varázsvilágban, mert hiába vetkőzte le a szakmán belül a rá aggatott szerepet, egy igazi Potter-rajongó szemében ő örökre Harry marad.
A legfontosabb szerep
Persze nem kell félteni: Radcliffe karrierje szárnyal. A Csodatévők című sorozatban egészen új oldalát mutatta meg, a tavaly bemutatott Weird: The Al Yankovic Story-ért pedig egy BAFTA és egy Primetime Emmy-díj jelölést is bezsebelt. 2025-ben érkezik a Szemfényvesztők harmadik részével, így valószínűleg ideje sem engedné, hogy egy olyan produkcióhoz adja a nevét, ami akár évekre lekötné. Radcliffe maga mögött hagyta a múltját, bár azt nem tagadja, hogy mindent Harry Potternek és annak a világnak köszönhet.
Ugyanakkor már rég nem az a 10 éves kisfiú: Erin Darke színésznővel 2012 óta egy párt alkotnak, és tavaly első gyerekük is megszületett.
Daniel Radcliffe és Erin Darke kislányukkal egy szakszervezeti tüntetésen (Fotó: John Nacion / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
