Harry és felesége 2022-ben szerepelt egy hat epizódból álló Netflix-dokumentumsorozatban. Már ebben górcső alá került Mishal Husain, aki 2017-ben az eljegyzési interjút készítette a herceggel és a párjával, amely nem nyerte el Meghan tetszését.
Meghan arra panaszkodott, hogy az ismert rádiós műsorvezető „nem volt elég empatikus, nem volt elég együttérző”. Ő jobban szerette volna, ha az amerikai Oprah Winfreyt választották volna ki erre a feladatra.
Husain két évet várt arra, hogy reagáljon a kritikákra. „Amikor a hercegné azt mondta, hogy a vele és Harryvel készített eljegyzési interjúm egy megtervezett valóságshow volt, nem tudtam, mit kezdjek vele. Nekem úgy tűnt, végiggondolták, milyen lesz az új életük, és mit jelent a házasság számukra” – mondta Husain a Saga magazin augusztusi számában. „Semmi sem utalt arra, hogy mi fog történni. Két ember ült velem szemben, akik tele voltak örömmel.” Husain később a néhai II. Erzsébet királynőtől vett idézettel reagált arra, hogy Meghan szerint a királyi családban jelen van a rasszizmus.
A BBC főigazgatója 2017-ben Lord Hall volt, aki szintén visszautasította Meghan kritikáját, mondván, hogy nem volt megtervezett, és előre megírt.