Telik az idő. Ha máshonnan nem, onnan biztosan meg lehet állapítani, hogy Suri Cruise idén már a 18-at töltötte. Bizony! Katie Holmes és Tom Cruise viharos szerelmének gyümölcse nagykorú lett, és bár egészen eddig meglehetősen visszahúzódó életet élt, az a gyanúnk, hogy ez nem sokáig lesz így.
A fiatal lány ugyanis elképesztő adottságokkal rendelkezik és lenyűgöző hangja van. Azt eddig is tudtuk, hogy Katie Holmes sem esik kétségbe, ha énekelnie kell (aki nézte a Dawson és a haverokat, az már ott hallhatta angyali hangját), ám Suri még rajta is túltesz.
Az ashley.camilee nevű TikTok felhasználó tette közzé azt a videót, amin bárki elismeréssel adózhat Suri előtt.
A kommentelők imádják a videót, a legtöbben nemcsak azt emelték ki, hogy mennyire tehetséges, hanem azt is, hogy kiköpött mása az édesanyjának, akinek már hivatalosan is a nevét viseli. Miután az édesapját 10 éves kora óta nem látta, teljesen elidegenedtek egymástól, ezért teljesen érthető, hogy ilyen formán sem szeretett volna kötődni hozzá, ezért választotta a Suri Noelle nevet – ez Katie Holmes második neve.
Suri állítólag annyira neheztel az apjára, hogyha még a telefont sem veszi fel Tom Cruise-nak, már ha az egyáltalán keresi.
Nem ez egyébként az első eset, hogy a lányt ilyen módon lencsevégre kapták. A középiskolai színjátszókör tagjaként már korábban is került róla fel videó a netre. Sőt, ő énekelte édesanyja 2022-ben bemutatott Alone Together című filmjének főcímdalát, a Blue Moon feldolgozását.