nlc.hu
Sztárok
Máté Krisztánál nem fordul elő, hogy kicsúszik a határidőből

Máté Kriszta a vállalkozásairól: „Olyan nem fordulhat elő, hogy valaki ne kapja meg időben a fizetését”

Máté Krisztina évek óta visszavonult a nyilvánosságtól, és csak nagyon ritka esetekben ad interjút. Ezúttal viszont mesélt a vállalkozásairól és családjáról is.

 Máté Krisztina az utóbbi években a képernyőkön való szereplés helyett már műsorok producereként dolgozik. Habár befejezte műsorvezetői karrierjét, nem szeretett volna lemondani a televíziózásról, ezért döntött a produceri tevékenység mellett. 

Máté Krisztina

Fotó: RTL II/Sajtóklub

Máté Krsiztina mesélt a vállalkozásairól és a családjáról is a Best magazinnak. Mint kiderült nagyon tudatosan csinál mindent.

„Három vállalkozásban is van részem. A könyvkiadó közös Andrással, de valójában ez az ő gyereke. András szülei írók voltak, gyerekkorától belenőtt a könyvek birodalmába. Amikor alapítottuk a céget, én is tulajdonos lettem, az elején még bele-bele kotnyeleskedtem, aztán rájöttem, jobb, ha ő csinálja. Ami tényleg az én munkám vállalkozóként, az a Cápák között című tévéműsor és a Liluval a közös szépészeti vállalkozásunk. Hozzáteszem, engem a pénznél mindig sokkal jobban érdekelt a feladat. Szoktam mondani, bolond vagyok sok tekintetben, mert inkább én éhezzek, de olyan nem fordulhat elő, hogy valaki ne kapja meg időben a fizetését” – mesélte Máté Kriszta.

Bárdos Andrással már húsz éve házasok és a mai napig emlékeznek az első találkozásukra:

Huszonhárom évvel ezelőtt volt az esküvőnk, és az első találkozásunk igencsak különleges volt. Az apukám gyerekkori barátja a Magyar Rádió neves sportriportere, Radnóti László. Tizenhat éves voltam, amikor az anyukám azzal hívta őt fel telefonon, hogy a gyereknek tévés ambíciói vannak, azonnal beszéljen le róla. Bevitt a rádióba, hogy elrettentsen a médiától. Éppen beszélgettünk, amikor egy ifjú sportriporter beszaladt a szobába. Bemutatták nekem, és már bőven házasok voltunk Andrással úgy 10 éve, amikor megkérdeztem tőle „nem te voltál az a sportriporter, aki anno bejött az irodába?” Mire azt válaszolta, ő is emlékszik erre a jelenetre

 

– árulta el.

Mindkét gyermeke küzdősportot űz, egészen pontosan karatéznak. Fia, Ádám nemrégiben még egy díjat is kapott, amit Krisztina a Facebook-oldalán is megosztott. Azonban egyáltalán nem érzi problémának azt, hogy gyerekei szabadidős tevékenységét összeegyeztesse a munkájával.

„Szerintem csak úgy lehet jól csinálni a kettőt együtt, ha mindegyiket 100%-os energiával csinálom” – mondta.

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top