1937. március 28-án a magyar emigráns Gedeon József – vagy ahogy az Egyesült Államokban ismerték: Joseph Gedeon – egy csokor fehér liliommal jelent meg a New York egyik legfelkapottabban környékén, a Beekman Hillen álló ház előtt. Gedeon az elmúlt pár évben külön élt feleségétől, Marytől (aki szintén magyar volt, így hívhatjuk akár Máriának is), az asszony pedig meghívta őt és a család többi tagját húsvéti vacsorára. A bérházba érve megnyomta a csengőt, hogy beengedjék, de nem érkezett válasz. Így hát az előcsarnokban várta meg lányát, Ethelt és férjét, Joseph Kudnert. Megérkezésük után ismét megnyomta a csengőt, de még mindig nem kapott választ.
Ezután megkeresték az épület gondnokát, és felmentek az emeletre. Meglepetésükre a negyedik emeleti lakás ajtaja nyitva volt. Miután beléptek, már látszott, hogy valami nagyon nincs rendjén: a nappaliban, a fürdőszobában és a konyhában nem volt senki. Az apa benézett a felesége hálószobájába, de az ugyancsak üres volt.
Gedeonné asszony két hálószobájukat albérletbe adta ki, így a Lucy Blacco nevű hivatásos modell szobáját is megnézték:
az ajtót kinyitva Gedeon úr felfedezte 20 éves lánya, Veronica – közkeletű becenevén: Ronnie – meztelen holttestét. A lányt megfojtották.
Ezután a ház utolsó hálószobájába mentek, amit egy 35 éves Frank Byrnes nevű férfi bérelt: ő is halott volt – mint később kiderült, tizenegy késszúrással végeztek vele. Az anyának azonban egyelőre nyoma sem volt.
A rendőrök hamarosan megérkeztek, és elkezdték felmérni a brutális bűntény helyszínét. Gedeon asszony pekingi kutyája, Touchi folyamatosan nyüszített, miközben az ágy alatt bujkált, amelyen Ronnie holtteste hevert. Aztán hirtelen a kutya előbújt, és megharapta az egyik nyomozót, majd ismét visszahúzódott az ágy alá; ekkor Joseph Gedeon térdre ereszkedett, hogy elkapja a kutyát, és felfedezte felesége holttestét. Az 54 éves Mary Gedeont szintén megfojtották.
Veronica Gedeon egy krimiújság címlapján (fotó: pulpcovers.com)
Az albérlő semmit sem hallhatott
Az ügy természetesen a sajtó figyelmét is azonnal felkeltette, bár sok konkrétumról egyelőre, a nyomozás e korai szakaszában még nem tudtak beszámolni a lapok. Annyi mindenesetre kiderült, hogy Ronnie nyakán és torkán volt néhány zúzódás, valószínűleg attól, hogy megpróbálta felvenni a harcot támadójával. A haja részben hajgöndörítőkbe volt csavarva, ami a nyomozóknak azt sugallta, hogy a fürdőszobában lephette meg a gyilkos.
A fürdőszoba átkutatása során kiderült, hogy a megmaradt hajgöndörítők a mosdókagyló szélén voltak, míg a ruhája, a bugyija és a melltartója egy kosár tetején hevert. Ami igazán megmagyarázhatatlannak tűnt, hogy a bundája és a ridikülje pedig a kosárba volt gyömöszölve. Az egyik szomszéd arról számolt be, hogy hajnali egy körül sikolyt hallott, amiből a rendőrség arra következtetett, hogy ekkor ölték meg a nőt.
A gyilkos ezután valószínűleg Frank Byrnes szobájába ment, ahol a halottkém szerint egy nagyon vékony, éles eszközt – valami olyasmit, mint egy cövek vagy jégcsákány – a hallójáratán keresztül az agyába döfött. A gyilkos fegyvert soha nem találták meg. Az is kiderült, hogy Byrnes munkanélküli pincér volt, akit legutóbbi munkahelyéről azért rúgtak ki, mert elvesztette hallásának nagy részét. Ez azt jelenti, hogy nem hallhatta meg Gedeon asszony meggyilkolását, és valószínűleg aludt a támadás idején.
A szomszédon kívül – némileg meglepő módon – fontos tanúnak számított még Touchi kutya is, ugyanis az állat – az ismerősök elmondása alapján – rendszerint vadul megugatta az idegeneket, ám a gyilkosságok idején egyetlen hangot sem sem hallatott. Ez azt sugallta a rendőrségnek, hogy a gyilkos olyasvalaki volt, akit mind a kutya, mind a család jól ismert.
Úgy tűnt, hogy a gyilkos megvárta, amíg Ronnie hazaér, majd végzett vele és távozott. Rablásnak vagy verekedésnek nem volt nyoma. A rendőrség eléggé biztos volt abban, hogy Ronnie volt az elsődleges célpont, így minden figyelem a lány kiterjedt baráti köre felé fordult.
Veronika, a sokat foglalkoztatott erotikus fotómodell
A szép, szőke és meglehetősen öntörvényű Veronica Gedeon, vagyis Gedeon Veronika ugyanis kisebb celebritásnak számított New Yorkban. Zsenge kora ellenére már tapasztalt és sokat foglalkoztatott fotómodell volt, munkáinak többsége pedig – mondjuk úgy – erotikus jellegű volt, azaz többnyire félmeztelenül vagy meztelenül kapták lencsevégre – így meggyilkolása pláne komoly szenzációnak számított akkoriban. Pláne, hogy képei gyakran véres krimitörténeteket tartalmazó ponyvamagazinok címlapjait díszítették, ami különösen hátborzongatóvá tette az esetet.
Tizenhat évesen férjhez ment egy Robert Flower nevű fickóhoz, de a házasságot később érvénytelenítették, mivel kiskorú volt. Aztán egy Lincoln Hauser nevű férfi jegyezte el, de ez nem lehetett túl komoly, mivel
a gyilkosság éjszakáján egy Stephen Butter nevű fickóval randevúzott, aki hajnali három körül vitte haza a meglehetősen ittas nőt. Nem sokkal később Veronika már halott volt.
A volt férjét, a vőlegényét és Ronnie randipartnerét már a gyilkosság éjszakáján ellenőrizték, de mindegyiküknek volt alibije. Amikor a másik albérlő, Lucy (akinek a szobájában megtalálták a lány holttestét) visszatért a szabadságáról, a rendőrök megkérték, hogy nézzen utána, nem hiányzik-e valami. Különös módon az egyetlen dolog, ami hiányzott, az az ébresztőóra; ilyesmiket pedig ritkán lopnak a gyilkosok.
A nyomozók ezután Ronnie öt éve vezetett naplóját tanulmányozták át tüzetesen: ebből egyebek mellett kiderült, hogy viszonya volt egy nős művésszel, és hogy a közelmúltban illegális abortuszt hajtottak végre rajta. A férfit kikérdezték, készséggel be is ismerte a viszonyt, de neki is szilárd alibije volt a gyilkosság éjszakájára.
A lánynak volt egy kis fekete könyve is – tulajdonképpen csak egy címjegyzék, amelyben több mint 125 férfi és nő szerepelt. A rendőrség mindent megtett, hogy minden egyes nyomot ellenőrizzen, de ezúttal sem találtak semmi figyelemre méltót: többnyire fotósok, más modellek, művészek és orvosok nevei szerepeltek Ronnie jegyzetfüzetében.
Ezen a ponton úgy tűnt, hogy minden bizonyíték egyetlen ember felé mutat – arra, aki a holttesteket megtalálta –, vagyis Gedeon Józsefre. A rendőrségnek perdöntő bizonyítékokra volt szüksége ahhoz, hogy megvádolhassa őt a bűncselekménnyel, de időt kellett húzniuk, hogy összegyűjthessék azokat.
Veronica Gedeon, vagyis Gedeon Veronika (fotó: Wikipedia)
Gedeon József célkeresztben
Átkutatták a kárpitosműhelyét, és három olyan bizonyítékot találtak, amelyek még inkább az ő bűnösségét támasztották alá. Először is, volt egy gyűjteménye aktfotókból. Másodszor: hosszú, vékony kárpitos tűk voltak nála, amelyek alkalmasak voltak szúrásra. Végül pedig volt egy be nem jegyzett pisztolya. Végül a fegyverrel kapcsolatos vádak miatt tartóztatták le.
A rendőrség több mint 30 órán keresztül hallgatta ki: bár azt állította, hogy aznap este bowlingozni volt, a nyomozók kiderítették, hogy ez nem volt igaz. Az óvadékot 10 ezer dollárban (ma kb. 160 ezer dollár) állapították meg, ami abszurd összeg volt egy fegyver be nem jegyeztetésének elmulasztásáért. Az ügyvédeinek sikerült elérniük, hogy az óvadékot ezer dollárra csökkentsék, és szabadon engedték. Az első dolga pedig az volt, hogy visszament a bűntény helyszínére az ügyvédeivel; ami igen rossz húzásnak bizonyult, ugyanis teljesen maga ellen hangolta a közvéleményt.
Ám időközben megint új bizonyítékok kerültek elő: egy szürke, szarvasbőr kesztyű, amely túl nagy volt Gedeon úr kezére; aztán volt egy véres ujjlenyomat, ami egészen biztosan nem tőle származott. Illetve a nyomozók mindkét női áldozat körme alatt bőrdarabokat és szakállborostát találtak, de Gedeon József arcán nem voltak karmolásnyomok.
És végül ott volt a szappan. Pontosabban két szappanfaragás. Úgy vélték, hogy az anya és az albérlő meggyilkolása, valamint a lánya, Ronnie meggyilkolása közötti időszakban faragta őket a gyilkos.
Faragott szappan vezetett el a gyilkoshoz
Bármilyen furcsának is tűnik, abban az időben a szappanszobrok nagy dolognak számítottak. A Proctor & Gamble, az Ivory szappan gyártója minden évben országos versenyt rendezett, hogy ki tudja a legjobb, legrészletgazdagabb és legextravagánsabb szappanszobrot készíteni. A helyszínen talált szappanszobrok pedig meglepően kidolgozottaknak tűntek; profi alkotóra vallottak.
Így a rendőrség felvette a kapcsolatot az szappanfaragások első számú szakértőjével, egy Henry Bern nevű férfival, és megkérték, hogy vizsgálja meg a bizonyítékot. Bern azt vallotta a nyomozóknak, hogy fogalma sincs, ki faraghatta a darabokat, ugyanakkor azt egyértelműen kizárta, hogy amatőr munkákról lenne szó. Később – ahogy az Procter & Gamble dokumentumaiból kiderült – bevallotta, hogy valóban felismerte a faragás stílusában a verseny előző évi győztesét, de ezt nem árulhatta el a rendőröknek, mert nem akarta egy gyilkossági üggyel kapcsolatba hozni a munkáltatóját.
Két nappal azután, hogy Gedeont óvadék ellenében szabadon engedték – 1937. április 7-én, vagyis körülbelül tíz nappal a gyilkosság után –, a rendőrség hirtelen bejelentette, hogy megvan a gyilkos. Robert Irwinnek hívták, 29 éves és szobrász volt, aki élete során többször élvezhette különféle elmegyógyintézetek kényszerű vendégszeretetét.
A hajtóvadászat három hónapon át tartott, és nyolc államot ölelt fel; ilyen méretű mozgósítás a Lindbergh bébi elrablása óta nem volt.
Feladta magát az őrült szobrász, de előtte eladta a sztorit
Az álnéven élő Irwin pincérként és mosogatófiúként dolgozott a clevelandi Statler Hotel bárjában. Szabadidejében képeket festett, hogy némi plusz pénzt keressen. Egyik este volt egy kis szabadideje, és úgy döntött, hogy lerajzol egy Henrietta Koscianski nevű 19 éves szobalányt. Amíg ő rajzolt, a lánynak bőven volt ideje alaposabban megfigyelnie a vonásait.
Két nappal később, miközben egy detektívmagazinban a hármas gyilkosságról szóló cikket olvasta, nem tudta nem észrevenni az erős hasonlóságot a pincérfiú-művész barátja és a magazinban ábrázolt feltételezett gyilkos között. Másnap bement a konyhába, és megkérdezte, hogy mi is a vezetékneve. A férfi Murrayként mutatkozott be, és tagadta, hogy valaha is hallott volna Robert Irwinről, de amint Henrietta eltűnt a szeme elől, azonnal meglépett a hátsó bejáraton át.
A következő állomása Chicago volt. Irwin tudta, hogy a szabadságának napjai meg vannak számlálva, ezért felhívta a Chicago Tribune-t, és felajánlotta, hogy feladja magát, de a szerkesztőség azt hitte, hogy csak valami csavargó, és elutasította. Ezután felvette a kapcsolatot egy másik lappal, a Herald & Examinerrel, és ők végül beleegyeztek, hogy készpénzben fizetnek neki a sztoriájért cserébe.
Irwint a Morrison Hotelben rejtegették néhány napig, amíg a chicagói rendőrség nagy erőkkel kereste. A lapok lehozták a teljes vallomását a bűncselekmény minden megrázó részletével együtt; ez hihetetlen szenzáció jelentett az újságok számára, ezért a sztorit több direkt több részben közölték, hogy minél tovább fenn tudják tartani az olvasók egyébként is kielégíthetetlen érdeklődését. Végül Irwin feladta magát a Cook megyei seriffnél, és visszarepült Manhattanbe.
Irwin amúgy tehetséges művész volt, de soha nem tudott igazán kiteljesedni: árván nőtt fel, és egész életében súlyos mentális problémákkal küzdött. Los Angelesben született, és sokat költözködött, míg végül az 1930-as évek elején New Yorkban kötött ki. 1932-ben szállást kellett találnia, ezért egy barátja elvitte egy Mrs. Gedeon nevű lakásba. Ott látta meg először álmai nőjét: nem Ronnie-t, hanem a nővérét, Ethelt. A férfi a megszállottja lett, de a lány a legkevésbé sem érdeklődött iránta.
Robert Irwin, a gyilkos szobrász (fotó: findagrave.com)
Az nem teljesen világos, hogy bíróság kötelezte-e erre, vagy a saját döntéséből vonult be, de az biztos, hogy közel három évig a Rockland Pszichiátriai Központ lakója volt. Ez idő alatt mentális betegsége egyre rosszabbodott. Irwin meg volt győződve arról, hogy ha ki tudja verni a fejéből az Ethelt, akkor egy spirituálisan magasabb szintre juthat, és végre kiaknázhatja művészi potenciálját.
Nem Veronika volt a célpont
Irwin aztán úgy döntött, hogy egyszerűen megöli Ethelt. Ezért jelent meg aznap este Gedeonék lakásán. Amikor Mrs. Gedeon végül megérkezett, megkérte Irwint, hogy vigye el a kutyát sétálni, amit ő örömmel meg is tett. A sétáról visszatérve Mrs. Gedeon barátságos volt, és bemutatta Irwint az új albérlőjének, Frank Byrnesnek. Ezután Robert Irwin csak várta és várta, hogy Ethel hazaérjen.
Ekkor kezdte el faggatni Mrs. Gedeont, de nagyon nem tetszett neki, amit a nő válaszolt. Mint megtudta, Ethel nem fog hazatérni sem ma este, sem máskor, ugyanis azóta férjhez ment és elköltözött.
A nő megkérte Irwint, hogy menjen el, de ő nem akart. Ezután veszekedés tört ki, majd a férfi a torkánál fogva megragadta a kétségbeesetten küzdő Gedeonnét, és lassan megfojtotta, az élettelen testét pedig az ágy alá rejtette.
Mikor Ronnie hazaért, örökkévalóságnak tűnő időt töltött a fürdőszobában. Amikor végre kijött onnan, Irwin fejbe verte egy összecsavart törülközőből és egy szappanból készített alkalmi fegyverrel, berángatta a szobába, és majd egy órán keresztül szorongatta a nyakát. Végül besétált Frank Byrnes hálószobájába, és leszúrta őt a jégcsákánnyal, amelyet azért hozott magával, hogy megölje vele Ethelt. Ezt követően megmosakodott, majd kényelmesen átkutatta a lakást olyan dolgok után, amelyek Ethelre emlékeztették. Csak azt a bizonyos eltűnt ébresztőórát vette magához, és még néhány fotót.
Veronica Gedeon egy újság címlapján (fotó: biblio.com)
Az őrült szobrász – ahogy a sajtóban nevezték – ügyvédje tanácsára bűnösnek vallotta magát minden vádpontban, így elkerülhette a kivégzést: a bíró 139 évet szabott ki rá – 2031. július 26-án kerülhetett volna csak feltételesen szabadlábra.
Robert Irwint először a hírhedt Sing Sing börtönbe került, de nem sokáig volt ott, mivel a pszichiáterek megállapították, hogy súlyos skizofréniában szenved, így aztán egy mentálisan beteg elítéltek számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézetbe került: itt is halt meg 1975-ben, 67 éves korában. A New York állambeli Fishkillben, a Matteawan Állami Bűnügyi Elmegyógyintézet területén temették el.
A gyilkosságok után senki sem volt hajlandó kibérelni a lakást, amelyben a három áldozat élt. A házfelügyelő végül egy Syndey Pillie nevű szállodai dolgozónak tudta bérbe adni, aki azt mondta, hogy „nem babonás”. 1940. augusztus 1-jén, valamivel több mint három évvel a gyilkosságok után, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a lakáshoz, hogy letartóztassák a pornográfiával vádolt férfit; Pillie ekkor a konyhába menekült, és az ablakból a halálba vetette magát.
Az elátkozott épületet aztán 1960-ban lebontották, és helyére egy hatemeletes épületet építettek.
