Szeptember 1-én indul TV2 csatornáján az Ázsia Expressz ötödik évada, ahol az előző szériákhoz hasonlóan a műsorvezetőnő nem más, mint Ördög Nóra lesz. Nórit, aki mindezek mellett olyan sikerműsorok házigazdája is mint a Séfek Séfe vagy a Megasztár, az Ázsia Expressz sajtóeseményén kérdezte lapunk arról, hogy hogyan élte meg az idei kalandot a messzi Távol-Keleten.
Ördög Nóra elárulta az nlc-nek, hogy bár a műsor már az ötödik évadnál tart, szó sincs arról, hogy elfogyott volna, ugyanis minden eddiginél nagyobb kalandok és kihívások várnak a benne szereplő sztárokra, jó pár körömrágós és fergeteges pillanatot adva vele a nézőknek.
Természeti katasztrófák sorának voltak szemtanúi
Ráadásul kifejtette, hogy az egyik ilyen „plusz faktor” nem más, mint maga a természet volt, ugyanis olyan jelenségeket tapasztaltak meg a forgatás során, amelyekre itthon nincs igazán példa.
A mostani évad forgatásán tapasztalhattuk meg leginkább, hogy a természet mennyire komoly erőt képvisel az életünkben és bármit is csinálhatunk mi emberek, azért a természet az úr. Ezt pedig mi testközelből is megtapasztalhattuk. Megbabonázva néztük például az erdőt, ugyanis gyakorlatilag az egész hegyoldal égett napokon át az egyik környéken, ahol forgattunk.
„A helyiek ezt teljes természetességgel vették, ugyanis hozzászoktak, hogy a hőség miatt ilyen előfordul. Nekik erre megvannak a saját módszereik, hogy hogyan tartják ezeket az állapotokat kordában, de nekünk Európaiként mindezt döbbenetes volt nézni, hogy micsoda természeti erők tombolnak. Még úgy is éreztük az arcunkon a tűzből fakadó hőséget és a levegőben keringő füstöt, hogy biztonságos távolságban voltunk tőle. Egészen ijesztő érzés volt.” – árulta el Nóra, aki még egy másik vérfagyasztó pillanatot is felidézett.
Bár korábban már több médium híradásában is szerepelt, hogy egy komoly földrengés rázta meg Tajvant mielőtt a stáb odaérkezett volna, az utórengések azonban már őket is elérték. Nóra ismét felidézte lapunknak ezeket a félelmetes pillanatokat és megosztotta, ő maga és családja hogyan élte meg a nem mindennapi természeti katasztrófát.
„A másik döbbenetes dolog a földrengés volt” – mesélte Nóri egy nagy sóhaj kíséretében – „Bár nekem már volt olyan, hogy éreztem itthon is, hogy mozog alattam a föld, mégis ez nekünk magyaroknak egy ritka dolognak számít. De Tajvanon rendesen riasztást is kaptunk a mobilunkra a rengések miatt.”
Egy magas szállodában lakott a stáb én a tizenhetedik emeleten voltam, tehát nem is olyan magasan, de már ott is lehetett rendesen érezni, hogy kilengett az épület. A helyiek ezt is természetesen kezelték, mert hozzászoktak ehhez. Nekünk meg nyilván teljesen ijesztő volt és leszaladtunk az éjszaka közepén és tanakodni kezdtünk, hogy mit is kellene csinálnunk. Ezeket érdekes volt megtapasztalni.
– tette hozzá a műsorvezetőnő, akiért családja is rendkívül aggódott az eset után.
Családja is vele tartott egy kis ideig
„Ekkor már pont nem tartózkodott velem a család és az első ösztönös reakcióm az volt, hogy elmondtam nekik, hogy mi történt. Utána jöttem rá, hogy ez a legnagyobb hülyeség, amit csinálhattam, mert ők tízezer kilométerekről már nem tudnak mit csinálni, csak izgulni tudnak értem.
A Palkó egyébként ezen a ponton már azt mondta nekem, hogy: ˝Figyi, gyere haza, most! Nem ér annyit semmi sem, hogy ilyen veszélybe sodord magad!” ; de aztán elmúlt az éjszaka és végül mindannyian megnyugodtunk, így maradtam.
Megbeszéltem magammal is, hogy a baj bárhol és bármikor megtörténhet. De azért az első rengések nagyon ijesztőek voltak, nem tagadom.”
Nóra családja két és fél hétig volt kint a műsorvezetőnő mellett, aki – amellett, hogy erőt ad neki szerettei közelsége – úgy érzi, gyermekeinek taníthat is valamit azáltal, hogy megmutatja nekik, milyen sokszínű és hatalmas is a világ, amelyben élünk. Összeegyeztetni azonban nem volt mindig könnyű számára a családi pillanatokat a feszített tempójú forgatásokkal.
„Tulajdonképpen nem mondanám, hogy nekem ez mindig annyira nyugalmas érzés, hiszen munka közben a gondolataim egy része körülöttük is forog. De bármilyen fáradt is vagyok a nap végére, mindig öröm megérkezni hozzájuk. De nem mindig könnyű. Ez az öt és fél hét (eddig tartanak a forgatások – a szerk.) túl hosszú idő lenne, amit külön kellene töltenünk, ezt pedig nem bírnám ki. Valószínűleg erre nagyobb igényem nekem van, mint nekik, mert ők most már jól elvannak a kis barátaikkal, de azért szeretném hinni, hogy nekik is hiányoznék, úgyhogy azért ez jó, hogy legalább a fele időt velem töltik” – mondta nevetve a műsorvezető.
Igazi kihívás a stáb számára is
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az Ázsia Expressz egyfajta nyaralás a stáb számára, Nóri megosztotta, hogy erről szó sincs, sok esetben ők maguk is olyan szálláshelyeken vannak, amelyek nem, hogy luxuskörnyezetnek, de még európai szemmel elfogadhatónak sem minősülnek.
„Olvasom néha a rosszindulatú kommenteket, hogy mi a TV2 pénzén nyaralunk, de azért ez nagyon távol áll a valóságtól.
Sokszor kell költöznünk egyik helyről a másikra és vannak olyan vidékek, ahol egyszerűen nincs is más opció, mint egy olyan szálláshely, ahol se meleg víz, se rendes ablak, se légkondi. Van, ahol szobatárs is jár a foglalt szobához, mindenféle rovar vagy kisállat formájában. Borzasztó nagyméretű patkányokat láttunk a Fülöp-Szigeteken.
Jártunk olyan részén is az országnak, ahol a külföldi gyártó kifejezetten jelezte, hogy oda már nem javasolja, hogy a család velem tartson. Mert egyszerűen nem tudnak olyan minőségű szállást adni, mert nem létezik azokon a környéken amerre épp jártunk. Ilyenkor a stábnak is meg kell békélnie azzal a tudattal, hogy olyan lesz a környezet, amilyen. Hangsúlyoznám, hogy ilyenkor ez tényleg nem a műsor vagy a szervezők hibája, hanem effektíve nincs ennél jobb” – árulta el Nóri, aki lélekben már abszolút felkészült minderre, ugyanis a negyedik évad forgatása után ágyi poloska csípésekkel lett gazdagabb egy szálláshely jóvoltából.
Annak örülök, hogy idén az ágyi poloskákat megúsztam, mert tavaly úgy jöttem haza, hogy tele voltam csípésekkel és marással. Hazafele a repülőn jöttek ki rajtam a csípések és egész nyáron tele voltam velük mindenhol.
Új arcukat ismerhetjük meg a hazai sztároknak
Kalandból és izgalmas pillanatokból tehát idén sem lesz hiány a hatalmas sztárparádét felvonultató műsorban, akiknek kitartásáról, győzni akarásáról maga a műsorvezetőnő is csak elismerően tudott nyilatkozni:
„Nagyon erős az idei évad felhozatala, mind fizikailag, mind pedig humorban. A feszített tempó és a kihívások idén is sok feszültséget generáltak és kihozta sokaknak azt az oldalát, amelyet korábban még nem ismerhetett meg a rajongótábor. De egyébként ez pozitív irányba is ugyanúgy igaz. Nagyon sok olyan versenyzőpáros is akadt, akik vészhelyzetben nagyon emberien reagáltak. Úgyhogy jó kis önismereti túra ez.”