nlc.hu
Sztárok
Fodor Zsóka és Várkonyi András vitája

„Nem én kérek bocsánatot” – Fodor Zsóka és Várkonyi András harca még nem ért véget

Fodor Zsóka és Várkonyi András is hajlandó a békülésre, de mindketten a másikra várnak.

Hiába voltak 40 évig barátok, egy konfliktus miatt úgy összeveszett egymással Fodor Zsóka és Várkonyi András, hogy soha többé nem hajlandóak egymással dolgozni, sőt, jelenleg szóba sem állnak egymással.

A Blikk megkereste a Barátok közt egykori Magdi anyusát és Vili bácsiját és kiderült, van nyitottság a békülésre, de mindkét színész a másiktól várja a kezdőlépést.

két nő egy férfi

Várkonyi András a feleségével és Fodor Zsókával (Fotó: Szabolcs László)

Fodor Zsóka azt mondta, hogy ő nagyon szereti a kollégáját. „Mi Andrissal nagyon-nagyon jóban voltunk, tartotta a kapcsolatot az anyukámmal is, ismerte a testvéremet, sokat léptünk fel együtt, élvezem, amikor énekel, szerettem az önálló estjeinket is.

 Negyvenévnyi barátság nem ezt érdemelte volna, de én nem tudok haragudni Andrisra és soha nem is fogok kitálalni róla.

Jobban ismertem az életét, mint a családja, de ezt megtartom magamnak, mert én inkább a tengernyi jó élményünkre emlékezem. Amíg élek, nem bántom Andrist, sőt, valahol megértem és szeretem őt” – mondta Fodor Zsóka, aki hozzátette: „Andrisnak kellene felhívnia engem, de ő nem az a típusú ember, aki ezek után felemeli a telefont, jól ismerem őt. Elfogadtam a helyzetet.

Várkonyi András keményebben fogalmazott: „ Úgy gondolom, hogy hibázott, nem vallotta be, nem is mondott igazat, úgyhogy ha valakinek kanosszát kell járni ez ügyben, az nem én vagyok, hanem ő” – jelentette ki a Vili bácsi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top