nlc.hu
Sztárok
Luxusétteremben vacsorázott Szoboszlai Dominik és barátnője

Luxuskörnyezetben romantikázott Szoboszlai Dominik és barátnője

Június óta nem láthattunk közös fotót a párról, de most ismét posztoltak egyet, méghozzá nem is akárhonnan! A pár ugyanis egy luxusétteremben vacsorázott.

A Liverpoolban futballozó Szoboszlai Dominik tavaly szeptemberben szakított párjával, Gécsek Fanni volt teniszezővel. A magánéletéről keveset beszélő focista áprilisban már új párkapcsolatról beszélt.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

„A magánéletemet szeretném megtartani magamnak. Annyit most az egyszer elárulok, hogy jelenleg boldog párkapcsolatban élek, de erről a témáról a jövőben sem szeretnék többet beszélni, és ezúton kérek mindenkit, hogy ezt a döntésemet tartsa tiszteletben” – nyilatkozta még májusban a klasszis. 

Nem sokra rá kiderült, hogy Szoboszlai szerelme nem más, mint a székesfehérvári szőke szépség Buzsik Borka. A párról akkoriban Borka testvére, Zsóka tett ki közös képet az internetre, Szoboszlai győztes, hazai mérkőzése után. A Liverpool stadionjában készült leleplező fotón a focista átkarolja Borkát.

Buzsik Borka, gyerekként szinkronúszó volt, majd a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakára járt. Jelenleg marketing- és PR-szakértő a Toman Dietnél, az egykori modell, Tomán Szabina vállalkozásánál.

Élvezik az együtt töltött időt

A focista és kedvese bár nem gyakran posztolnak közös pillanataikról – utoljára például júniusban láthattunk róluk közös fotót -, most mégis kivételt tettek és megosztották rajongóikkal egy mesés vacsora pillanatait Borka Instagram-oldalán. Szoboszlai és Borka egy luxusétteremben vacsoráztak egyet, a fotó tanúbizonysága alapján pedig nagyon jól érezték magukat a közös kikapcsolódáson, hiszen mindkettejüknek fülig ér a mosolya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top