Megyeri Csilla új kapcsolata nagy port kavart: Miller Dávid bokszedzőjével, Nicola Sarciával jött össze, akivel már az első közös nyaralásukon is túl vannak. A követőik sokáig találgatták, hogy vajon mikorra datálható a kapcsolat, együtt volt-e még az influenszer Molnár Zsolttal, amikor megismerte a sportolót, ám most Csilla pontot tett a találgatások végére.
„Senki nem szeretett el senkit, senkitől. Nem azért szakítottam Zsoltival, mert megismertem Nicolát. Zsoltival már nem tudtak úgy funkcionálni a kapcsolatukban, mint férfi és nő, de barátok maradtak, bármikor számíthatnak egymásra” – mondta a Fókuszban a VV műsorvezetője, aki tehát barátként vált el volt vőlegényétől.
Lássuk, kik azok a sztárok, akik szintén szoros kapcsolatot ápolnak az exükkel!
Lukács Miki és Peller Anna
A napokban robbant a hír, miszerint Lukács Miklós a válása után két évvel ismét apuka lesz: 5 hónap múlva megszületik második gyermeke. A párja civil, akit decemberben ismert meg, a kapcsolatuk pedig igen hamar szintet lépett. Ugyanígy Peller Anna életébe is betoppant az új szerelem, mindketten boldogok, az örömöt pedig megosztják egymással, hiszen a kislányuk örökre összeköti őket.
„Jóban vagyunk, és ha egyszer Annának is születni fog még egy gyermeke, én ugyanígy örülni fogok neki, ahogy ő örül nekünk” – árulta el a Story magazinnak Lukács Miki.
Jákob Zoltán és exfelesége, Katalin
A milliárdos és volt felesége, Katalin 10 évig voltak együtt, majd újabb pár évbe telt, mire elváltak egymástól. Eleinte nem volt túl rózsás a kapcsolatuk, de közös gyermekük miatt kibékültek. Most már összejárnak családilag, sőt, többször voltak együtt nyaralni is.
„Eleinte nem volt könnyű oda visszamennem, de mostanra szinte már ismét hazajárok. És sokszor épp Kati párja – aki nekem jó haverom lett – hív át, mondván, hogy főzött, menjek enni. Azért ez is egy vicces dolog. De nagyon jóban vagyunk, nincs közöttünk rivalizálás, épp ellenkezőleg. Amikor a három lány összefog ellenem, mert meg akarnak győzni valamiről, ő mellém áll, mondván, mi, férfiak tartsunk össze” – nyilatkozta korábban Jákob Zoltán.
Pintér Tibor és Janza Kata
Janza Kata sosem titkolta, kivételesen jó kapcsolatot ápol exférjeivel. Első férjével, Pintér Tiborral közös lányuk, Janka már 24 éves és szülei nyomdokába lépve színészi pályára készül.
„Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, de ahogy mindennek, ennek is oka volt. Tiborral egy rendőrbálon szerettünk egymásba, nagyon hamar várandós lettem Jankával. Amikor ezt megtudtam, Tibor éppen Veszprémben játszott. Felhívtam, elújságoltam neki a jó hírt, mire azt mondta, „jó, akkor én téged elveszlek feleségül.” Szinte még gyerekek voltunk, alig ismertük egymást, és egy hirtelen fellángoló szerelem nem mindig elég egy hosszú házassághoz. De egy percig nem bántuk meg, hisz itt van Janka, aki bearanyozta az életünket. Amikor váltunk, a bírónő nem értette, hogy miért sírunk mind a ketten…” – nyilatkozta korábban a színésznő.
Tóth Gabi és Trap kapitány
Az énekesnő és a zenész az X-Faktor alatt ismerkedtek meg, míg Tóth Gabi mentorként, addig Trap kapitány versenyzőként vett részt a versenyben. A szerelmük hamar kibontakozott, évekig együtt voltak, aztán egyik napról a másikra szakítottak, de barátként váltak el. Azóta is gyakran dolgoznak együtt, hamarosan pedig a Sztárban sztár All Stars műsorában is egy színpadon állnak majd, hiszen egymás ellen párbajoznak.
„Szerintem Gabin kívül is van olyan exem, aki a szakmából van és összefutok vele. Valójában, ha nem kapnék ilyen kérdéseket, néha el is felejteném, hogy mi olyan minőségben is ismertük egymást valaha” – mondta a Borsnak a műsor sajtótájékoztatóján.
Kiemelt kép: TV2 / nlc-montázs