Egy filmmel, vagy mint jelen esetben, sorozattal nem lehet megváltoztatni a történelmet, szóval a magam részéről folytatom és megyek tovább
– idézi a Rolling Stone magazin a 63 éves Szanada Hirojukit, az első japán színészt, akinek szeptember közepén lehetősége nyílik elnyerni az amerikai televíziós produkcióknak járó Emmy-díjat. Egyébként mindjárt két kategóriában is: a Sógun című sorozatért – ami rekordszámú, 25 jelölést gyűjtött – ugyanis nemcsak főszereplőként, de producerként is díjaznák a munkáját. Ám miközben pályafutása alighanem legnagyobb sikerének kapujában áll, Szanada nem akar lassítani. Sőt! Ahelyett, hogy hátralépne egyet, hogy végre elégedetten szemlélhesse hat évtized megfeszített munkájának eredményét, a maga részéről inkább tovább üti a vasat, hogy „az utánam következőknek már könnyebb legyen.”
„Sosem akartam mást csinálni”
Szanada gyerekszínészként robbant be a japán filmgyártásba; mindössze 5 éves volt, mikor 1965-ben eljátszhatta a világszerte ismert és legendás japán harcművész, Sonny Chiba fiát a Game of Chance című filmben. A színész az Esquire-nek adott interjújában elárulta, ezt megelőzően sosem járt moziban, nem látott egy filmet sem.
Aztán a bemutatón egy teljesen más ént láttam viszont, és akkor egyszer és mindenkorra tudatosult, hogy éppen erről szól a színészet. Azóta, nem is gondoltam rá, hogy nekem mással kellene foglalkoznom. Soha.
A következő években a családtagjaitól tanulta a harcművészeteket, majd 13 évesen csatlakozott Sonny Chiba Japan Action Club elnevezésű színi- és harcművészeti iskolájához. Mire kamasz lett, Szanada már kitűnően színészkedett, harcolt, énekelt, táncolt, lovagolt és kaszkadőrködött. Elmondása szerint tudott mindent, amire egy forgatáson csak szükség lehetett; nem csoda, hogy egymás után kapta a szerepeket is. Néhány évvel később gyakorlatilag állandó szereplője volt a japán televíziózásnak és filmezésnek: 1992-ben pedig arra is lehetőséget kapott, hogy az Oda Nobunaga című tévéfilmben eljátssza gyerekkori példaképét, Iejasu Tokugavát, a legendás japán sógunt, akiről a 2024-es sorozat főhősét, Toranagát mintázták.
Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images
„Shakespeare adta az önbizalmat, hogy kipróbáljam magam Hollywoodban”
Miközben olyan színészek oldalán játszott, mint Tom Cruise, Hugh Jackman és Keanu Reeves, olyan filmekben, mint az Utolsó szamuráj, a Rozsomák, vagy épp a John Wick4, Szanada nem ezeket tartja karrierje legfontosabb állomásának.
Micsoda tapasztalat volt
– a Los Angeles Times újságírójának ezzel a felvezetéssel emlékezett vissza arra a két évre (1999 és 2000 között), mikor a Royal Shakespeare Company kötelékében a bolond szerepét játszotta a Lear király című drámában. „Nem is emlékszem a bemutató estéjére” – vallja be, majd hozzáteszi, az első nevetésre, amit a szerepével sikerült kicsalnia a nézőkből, már annál jobban emlékszik. „És vele együtt arra a pillanatra is, amikor tudatosult, hogy igenis képes vagyok erre a nehéz feladatra is.”
Szanada biztos benne, hogy ez az élmény adott neki elég önbizalmat ahhoz, hogy Amerikában próbálkozzon. No, és még valami.
Emlékszem, ebben az évben lettem 40. Nemsokkal a szülinapom után eldöntöttem, hogy itt az idő, hogy kipróbáljam magam a nemzetközi piacon. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és jelentkeztem az Utolsó szamuráj meghallgatására.
És lám, szinte azonnal meg is kapta a mufurc szamuráj, Udzsió szerepét, aki a filmben többek között Tom Cruise karakterét tanítja japán karddal harcolni. Ráadásul a film elkészültéhez végül nem is csak színészi kvalitásaival járult hozzá; történelmi és kulturális tanácsadóként is segítette azt.
Egy időben azzal, hogy megérkezett Amerikába, Szanada kezdett felhagyni az akcióhős szerepekkel és inkább komolyabb, drámai figurákra mondott igent. „Elsősorban színész vagyok” – mondja magyarázatképp, majd hozzáteszi: „Persze van, hogy a kaszkadőrből lesz főszereplő, de én mindig is inkább színésznek készültem.”
Fotó: Lalo Yasky/WireImage
„A sors akarta, hogy eljátsszam ezt a szerepet”
A Sógun című sorozat egyik fő motívuma a sors, vagy ha úgy tetszik a végzet. Milyen érdekes, hogy az én életemben is mintha csak a sors akarta volna, hogy eljátsszam ezt a szerepet
– mondja elgondolkozva a Rolling Stones újságírójának Szanada, aztán elmeséli, Iejasu Tokugava sógun (akiről Toranaga Josii karakterét mintázták) gyerekként az egyik legnagyobb hőse és példaképe volt. „Olvastam tőle egy idézetet, ami arról szólt, hogy az életünk pontosan olyan, mintha egy végeláthatatlanul hosszú úton kellene egy nagyon nehéz terhet cipelnünk, vagyis minek rohanni. Tokugavától aznap türelmet tanultam, ami aztán végigkísérte az egész életemet. Sose azt néztem, mi fog történni velem holnap, én 10-30 évre terveztem előre. Jobb ember, jobb színész akarok lenni majd? Mit tehetek ezért most? – ez az életfilozófiám.”
Habár megtiszteltetés volt számára, hogy – 1992 után újra – példaképe bőrébe bújhat, nem mondott azonnal igent a Sógun főszerepére. „Mielőtt bármire is rábólintottam volna, komolyan elbeszélgettem a készítőkkel arról, hogyan tervezik majd ábrázolni a 17. századi Japánt. Számomra ez kulcsfontosságú volt, a Richard Chamberlain-féle sorozat egyik legnagyobb hibájának tartom ugyanis, hogy túlságosan is elfogult, nyugati szemmel mutatta be Japánt. És ezt a hibát nem akartam még egyszer elkövetni” – mondja nagyon őszintén, majd azt is hozzáteszi, az Amerikában töltött évek megtanították arra is, hogy ahhoz, hogy igazán beleszólása legyen egy film/sorozat alakulásába, nem elég, ha csak konzultál.
„Amikor színészként konzultáltam a film rendezőjével, vagy producerével, mindig pontosan tudtam, hogy mit és mennyit mondhatok nekik. Hogy mennyire szólhatok bele a dolgokba.” A Sógun munkálatait éppen emiatt – karrierje során először – producerként is egyengette.
Hiro nagyszerű ember. De nem csak magánemberként élmény a közelében tartózkodni…Nélküle a Sógun egész biztos nem lett volna ilyen pontos, autentikus és lélegzetelállító
– ezt pedig már Anna Sawai, a sorozatban tolmácsot alakító színésznő nyilatkozta Szanadáról, aki érzése szerint a forgatáson kicsit mindenkinek fogta a kezét. „Olyan napokon is kijött hozzánk, mikor nem is volt jelenete. Csak, hogy tanácsot adhasson, segíthessen, elérhető legyen. Emlékszem, miután megkaptam a szerepet, hétvégente órákat FaceTime-olt velem, csak hogy gyakorolhassam vele a japánomat” – mesélte Sawai, de hasonló elkötelezettségre emlékszik a Sógun egyik rendezője, Rachel Kondo is. „Általam eddig még sosem nem látott aprólékossággal vonódott bele a készítésbe producerként. Túl szerény ahhoz, hogy elismerje, pedig jó részben övé az érdem, hogy a sorozat ennyire autentikusan tudja bemutatni a feudális Japánt, ugyanakkor hozzáférhető marad a nyugati közönségnek is.”
Hídnak lenni Kelet és Nyugat között
Míg a vásznon főleg határozott és ellenállhatatlan karaktereket alakít, Szanada az életben meglehetősen visszafogott, már-már visszahúzódó. Olyasvalaki, aki felderül, ha beszélgetés közben véletlenül a szamuráj-filmekre terelődik a szó. „Nem tudom elképzelni, hogy egyszer belefáradjak a történelmi vonatkozású alkotásokba. Sőt! Be kell valljam, a szamuráj kori szavak és dialógusok úgy simogatják a lelkemet, mint a britekét simogathatja Shakespeare.”
A Message From Space című 1978-as filmben (fotó: United Artists/Getty Images)
Amikor az Esquire arról kérdezi, mik a tervei a jövőre nézve, Szanada minden gondolkodás nélkül mondja, hogy folytatni szeretné, amit elkezdett.
Amikor az Államokba jöttem, nem volt managerem, se porducerem. A nevem a világon semmit nem jelentett Hollywoodban. De a példaképem szavai ott csengtek a fülemben a türelemről. A Sógun és a John Wick4 után annyit mondtam magamban: köszönöm!
– vallja be, majd hozzáteszi, legnagyobb álma, hogy az eredményeivel saját kezűleg is szűkíthesse a szakadékot a keleti és a nyugati kultúrák között. „Úgy érzem, az ajtó sokkal inkább nyitva van most, mint 20 éve volt. Remélem, hogy ezt a fiatal színészek is érzik és bátrabban mernek kilépni a nemzetközi piacra, mint az én időmben. A magam részéről szeretnék híd lenni a számukra, és pontosan ezért úgy gondolom, a Sógun nagy lépés a jövőbe. Nem csak a japán filmiparnak, de a színészeknek is.”
