Színésznő. Díva. Ikon. Anya. Feleség. Sophia Lorent nagyon sok jelzővel lehetne illetni, ugyanis mind személyiségének egy fontos darabkáját tükrözi. Szexszimbólumként robbant be a köztudatba, és az első olyan színésznő lett, aki nem angol nyelvű sztárként kapott Oscar-díjat A legjobb női főszereplő kategóriában, rengeteg kollégáját inspirálva arra, hogy bármit elérhetnek, ha hisznek benne. Persze ehhez jó adag rugalmasság és sokoldalúság kellett, olyan karizmával karöltve, ami egyedi és megismételhetetlen. Már pedig ebből neki jócskán kijutott, hiszen legrosszabbat is megtapasztalta, és az ilyet csak az éli túl, aki képes és hajlandó foggal-körömmel küzdeni.
A fekete hattyú
Kezdjük mindjárt ott, hogy a kis Sofia (akkoriban még így írta) házasságon kívül született, nagyon szerény körülmények között, a II. világháború előtti Olaszországban. Életének korai szakasza a lehető legtávolabb állt attól, amit egy díváénak képzelünk. Nemcsak, hogy édesanyja jóformán egyedül nevelte őt és később született húgát – az apja még akkor lelépett, amikor Romilda Villaniról kiderült, hogy állapotos –, de Sofia beteges kislány volt, annak minden velejárójával. Vézna testalkata, beesett szemei miatt sokat csúfolták, senki nem gondolta akkoriban, hogy a szegény család idősebbik lánya az életben sikereket érhet el. Ám ahogyan a mesében, úgy az ő életében is elérkezett a változás: rút kiskacsából igazi hattyúvá kamaszodott, méghozzá egy ritka, fekete példánnyá.
Sophia Loren (középen) a Figaro Qua, Figaro La c. film forgatásán, 1950. (Fotó: Keystone Features/Hulton Archive/Getty Images)
Szépségén az sem ejtett csorbát, hogy a II. világháborúban egy repesz az állának ütközött, sőt, az apró sebhely lassanként szexepillé alakult. 15 évesen édesanyja közbenjárására benevezett egy nápolyi szépségversenyre, ahol egy függönyből készült ruhát viselt az eseményen, hiszen a családnak nem telt ennél többre. Sofia második helyen végzett, és elnyerte a Miss Elegance címet, Romilda pedig úgy döntött, kár lenne kiaknázatlanul hagyni a kamaszlány adottságait, így fogta a gyerekeit, és a fővárosba költözött.
A törtető mama szinte azonnal kivette Sofiát az iskolából, és a Cinecittàban szerzett neki statisztaállást. Ebben egyébként a színésznő későbbi férje, az akkor 37 éves Carlo Ponti keze is benne volt, aki a szépségversenyen figyelt fel rá, és ha lehet hinni a legendának, azonnal beleszeretett a nála 22 évvel fiatalabb nőbe. (Négy évtizedes házasságuk azért eléggé arra utal, hogy valóban nem mindennapi találkozás volt ez.)
Nekik köszönhető, hogy az ’50-es évek elején már apróbb szerepeket is kapott, és modellmunkákra is felkérték. Ponti azonban úgy gondolta, hogy nem elég az, ha Olaszországban megismerik a nevét, Sofia többre hivatott. Az arculatváltás jegyében a nevét nemzetköziesítették, és Sofia Larazzóból, Sophia Lorent csináltak. 19 évesen már ezen a néven kapta meg az Aida főszerepét, amit a kritikusok egyszerűen imádtak – Loren pedig a hazája kedvencévé vált.
Sophia Loren és Luciano Della Marra az Aidában (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Zajos siker
Nemzetközi karrierje akkor indult be, amikor 1958-ban szerződött a Paramount Picturesszel, a szélesebb ismertség ugyanis elhozta számára az Egy asszony meg a lánya főszerepét, amivel történelmet írt mint az első nem angol nyelvű színésznő, aki megkapta A legjobb női főszereplőnek járó Oscart. A dolog érdekessége, hogy Lorent eredetileg a lány szerepére castingolták, ám ő ragaszkodott ahhoz, hogy Cesirát, az özvegy anyát játssza el. Sokat elárul a személyiségéről, hogy nem jelent meg a díjátadó ünnepségen, mondván, hogy az ájulás környékezné. Másnap, Carry Granttől tudta meg, hogy ő nyert.
Ponti víziója valóra vált: a ’60-as évekre az Egyesült Államokban és Európában is az egyik legnépszerűbb színésznő volt, és a fizetési csekkje is több nullát mutatott, mint akkoriban bárkinek.
Jean-Paul Belmondo és Sophia Loren az Egy asszony meg a lánya c. filmben (Fotó: Profimedia)
Az El Cidért és A Római Birodalom bukásáért egymillió dollár ütötte a markát. 1963-ban még Bond-lánynak is felkérték, de annyira dúskált a szerepekben, hogy köszönettel visszautasította. Tehetségét bizonyítja, hogy zökkenőmentesen váltott drámai, vígjátéki, sőt zenei szerepek között, mintha erre született volna.
Loren olyan ívet futott be, amit csak kevesen mondhatnak el magukról, a siker mégsem szállt a fejébe. Miután nagykorú lett, Ponti pedig felbontotta a házasságát, hivatalosan is egybe keltek, bár nyílt titok volt, hogy már korábban is együtt éltek. A gyermekáldás azonban váratott magára, többször is elvetélt, így amikor Carlo fiával lett várandós, szinte végigfeküdte a terhessége kilenc hónapját. Később ugyanígy Edoardo születése előtt is ugyanezt a taktikát követte, hiszen életének fókuszában a család és az anyaság kapta a kiemelt szerepet, mindegy, mekkora sztár volt.
Legenda születik
Az egész látásmódját meghatározta az, hogy honnan jött, épp ezért hiába kiáltották ki legendának, szexszimbólumnak, ikonnak, valahogy mindig két lábbal a földön maradt, és a gyökereit nem engedte el.
Soha nem próbáltam meg kirekeszteni a múlt emlékeit, bár néhány egyenesen fájdalmas. Nem értem az olyan embereket, akik elbújnak a múltjuk elől. Minden, amit átélsz, segít azzá a személlyé válni, aki most vagy
– nyilatkozta korábban.
Ez a hozzáállás, és a közönség szeretete segítette át mindenen, többek között az sem ejtett csorbát a hírnevén, hogy 1982-ben adócsalás vádjával 17 nap börtönbüntetésre ítélték. Loren hosszú éveken át az Egyesült Államokban és Svájcban élt, hogy elkerülje a zárkát, azonban a honvágya hazahúzta, és végül szembenézett az ítélettel. A helyzetből pedig – mindenki nagy meglepetésére – csak még erősebben jött ki, mintha a golyó sem fogna rajta. Sőt, az sem ártott neki, hogy tavaly ősszel combnyaktörést szenvedett és műteni kellett – 2024 tavaszán már a vörös szőnyegen pózolt, a tőle megszokott univerzális eleganciával.
Sophia Loren a Damiani Centenary Gálán, Milánóban, 2024. márciusában (Fotó: Daniele Venturelli/Getty Images for Damiani)
Példakép minden generációnak
Sophia Loren olyan ikon, aki nemcsak különleges, nem mindennapi szépségének köszönheti a felemelkedését. Sőt, ahogy ő mondaná: „a szépség annyin múlik, hogy mennyire van valaki kibékülve önmagával, és ez mindig kiolvasható az ember szeméből. Ennek semmi, de semmi köze a testhez.” Mindig is tisztában volt önmagával, és kemény munkával, valamint acélos határozottsággal menetelt előre, akár széllel szemben is. Ráadásul közismert, hogy intelligenciának és humorérzéknek sincs híján, önéletrajzi könyvéből kiderül, hogy valójában az egész életét a tanulásnak szentelte, még akkor is, ha emiatt nem ült iskolapadba. „Óriási tévedés azt gondolni, hogy az iskola befejeztével soha többet nem kell tanulnunk” – hangzott el szintén tőle.
Tipikus példája annak, hogy egy nő igenis lehet szép és okos, igenis öregedhet meg méltósággal, és igenis építhet úgy karriert, hogy közben a családjának él. Úgyhogy csak annyit mondanék: köszönjük Sophia, és Isten éltessen még sokáig!
