nlc.hu
Sztárok
Halász Judit régi fotói

Csupa báj volt a huszonéves Halász Judit

Ma ünnepli 82. születésnapját Halász Judit, akinek a dalain generációk nőttek fel. Ritkán látható, évtizedekkel ezelőtti fotókkal köszöntjük a jeles napon.
Halász Judit

Halász Judit 1942. október 7-én született Budapesten. 1964-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, majd előbb Pécsett játszott, a következő évadtól aztán a Vígszínházhoz szerződött, melynek a mai napig is tagja. 

Hat évtizede tartó pályafutása során számtalan színházi szerepben, valamint játékfilmben és tévéfilmben nyújtott lenyűgöző alakítást. Gyermekeknek szóló dalain pedig generációk nőttek és nőnek fel. Munkásságát Kossuth- és Jászai Mari-díjjal ismerték el, emellett az érdemes művész cím birtokosa és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

„Fiatalon az ember még nagy terveket sző, és sokat szeretne elérni. Egy bizonyos kor fölött viszont már csak a napok a fontosak, hogy azokat úgy éljem meg, ahogy szeretném. Vannak terveim, de igazából nem szívesen beszélek egyikről sem, mert olyan változó a világunk, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap. Nevetségesnek vagy közhelyesnek hangozhat, de azt tanultam, hogy a figyelem és a szeretet a legfontosabb, és ezeket minden gyereknek meg kell kapnia. Akire nem figyelnek, az elvész. Sok tehetség elkallódik, mert nem veszik észre, hogy mi rejtőzik bennük. A másik pedig az elfogadás és a nyitottság, és ha egyet lehetne kérni az emberektől, így a születésnapomra, akkor azt szeretném, ha megszűnne a gyűlölködés. Sokféleképpen gondolkozunk, sokfélék vagyunk, mindannyian másféle életet élünk, és ha szeretni nem is tudjuk egymást, legalább ne gyűlölködjünk” – nyilatkozta 2 évvel ezelőtt a life.hu-nak. 

Születésnapja alkalmából ritkán látható, fiatalkori fotókat mutatunk a színésznőről.

Halász Judit fiatalon
Megnézem
Összes kép (9)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top