A Meglepetés címlapján látható Pál Dénes, és családja. A The Voice korábbi győztese, boldog párkapcsolatban él, és hat évvel ezelőtt, 2018 tavaszán megszületett az első gyermekük is, aki a Pál Panna Róza nevet kapta. 2022-ben Dénes feleségül vette a párját.
2023. november 21-én pedig, megszületett második gyermekük, egy újabb kislány, aki a Pál Emma Sára nevet kapta. „Most már biztos, hogy valódi lányos apuka lettem, a két gyermekünk mellé még a kiskutyánk, Lili is lány, de így van ez jól, élvezem ezt a szerepet.”- nyilatkozta Emma születése után az énekes. Hozzátette azt is, hogy Panni már nagyon várta, hogy megérkezzen a húga, de sokszor kérdezte, főleg az elején: anya, apa, akkor engem most már nem fogtok úgy szeretni, ahogy eddig? “Természetesen mindig elmondtuk neki, hogy ez nem így lesz, de most kiemelten fontosnak tartjuk, hogy csináljunk vele közös programokat. Amíg az anyukája most inkább otthon tud vele játszani, olvasni, sütögetni, társasozni, addig én szervezek mindenféle házon kívüli közös programot” – mesélte az énekes akkoriban az énekes.
Két évvel azt követően pedig, hogy a polgári esküvő megtörtént, a 33 éves énekes és felesége ismét kimondta az igent. A pár számára fontos volt, hogy templomi szertartás keretében is kimondják a boldogító igent. A ceremónia különös jelentőségű volt a család életében, mivel a menyegzőt egybekötötték a kisebbik lányuk keresztelőjével.
Dénes most a legfrissebb Meglepetés címlapján mutatta meg családját!