nlc.hu
Sztárok
Janza Kata könnyes szemmel emlékezett vissza Zámbó Jimmyvel való kapcsolatára

Janza Kata zokogva beszélt Zámbó Jimmyvel való kapcsolatáról

A Csináljuk a fesztivált! második elődöntőjében Oláh Gergő adta elő Jimmy ikonikus dalát, a produkció alatt pedig Janza Katát elöntötték az érzelmek.

Több mint 24 év telt el Zámbó Jimmy halála óta, de személye és munkássága máig erős érzelmeket vált ki az emberekből. Szombat este a Csináljuk a fesztivált! második elődöntője során ismét előkerült Jimmy ikonikus dala, a Még nem veszíthetek. A produkció után Janza Kata őszintén beszélt a nézőknek az egykori kapcsolatáról A királlyal – írja a Story

Az MTVA Csináljuk a Fesztivált c. műsor sajtótájékoztatója. Fotó: Birton Szabolcs/Fotocentral

A dalt Oláh Gergő adta elő a műsorban, érzelemdús produkciója pedig annyira megérintette a zsűrit, hogy Korda György felállva fejezte ki elismerését.

Janza Kata is könnyeivel küszködött, amikor megszólalt.

Elmondta, hogy pályafutása kezdetén vokalistaként több alkalommal fellépett Jimmyvel, és később duettpartnerek is voltak. Ráadásul jótékonysági koncertet is szerveztek együtt, amely szorosabbra fűzte kapcsolatukat. Egy közös barátjuk, a néhai zeneszerző, Kaszás Péter is összekapcsolta őket, aki mindkettőjük számára több slágert komponált.

Az este tele volt érzelmekkel és emlékezetes pillanatokkal: a verseny végén három dal jutott tovább a döntőbe: Zorán Szép Júlia című slágere, amelyet Ember Márk adott elő, a Limbó-hintó Csorba Lóci előadásában, és természetesen a Jimmy-dal.

A magyar zenei legendák versenye a jövő héten folytatódik a harmadik elődöntővel. Ekkor újabb négy dal kerülhet a döntőbe: három a közönség és a zsűri pontjai alapján, egyet pedig kizárólag a zsűri tagjai – Korda György, Balázs Klári, Janza Kata és Bereczki Zoltán – választanak ki az elődöntős produkciók közül.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top