nlc.hu
Sztárok
Tudtad, hogy Melania Trumpnak van egy nővére? Megmutatjuk!

Ő Melania Trump titokzatos nővére, Ines Knauss

Melania Trump testvére, Ines a húgával ellentétben a legkevésbé sem vágyik a reflektorfénybe, sőt! 20 éve sikeresen rejtőzködik a nyilvánosság elől.

„Vezérlő fény és inspiráció”  – így jellemzi Melania Trump a nővérét, Ines Knausst, akinek a létezéséről azonban sokan még csak nem is tudnak. Nem véletlenül. Az amerikai first lady két évvel idősebb testvére ugyanis szigorúan kerüli a nyilvánosságot. Utoljára 2005-ben mutatkozott közösen Melaniával nyilvánosan, akkor készült róluk a lenti fotó. Azóta azonban nem jelent meg sem sógora beiktatási ceremóniáin, de még édesanyjuk, Amalija Knauss tavaly januári temetésén sem. Vagy, ha ott is volt bármelyik eseményen, nagyon ügyesen elrejtőzött a fotósok elől. 

A Daily Mailnek nyilatkozó források ugyanakkor azt állítják, Ines nagyon is fontos szerepet tölt be a húga és unokaöccse, Barron életében

„Melania és Ines nagyon közel állnak egymáshoz, és mivel Melania anyja meghalt, Ines és az apjuk valószínűleg az a két ember, akiben Melania a legjobban megbízik” – mondta a brit lapnak egy bennfentes.

Melania összesen harmincszor említi név szerint húgát tavaly júliusban megjelent életrajzi könyvében. Többek között „bámulatba ejtőként” aposztrofálja, és arról a szoros kötelékről is ír, amelyet gyermekkorukban alakítottak ki, és amely  felnőttkorukban is elkíséri őket.

Ines Knauss és Melania Trump

Ines Knauss és Melania Trump 2005-ben (Fotó: Lucien Capehart Photography, Inc/Getty Images)

2005-ben Melania és Donald Trump esküvőjén Ines volt a húga tanúja. Luisa Bonaccorsi olasz divattervező, aki 25 éve Melania barátnője, itt találkozott először Knauss-szal. Mint mondta, igazán kedvesnek találta ám nagyon zárkózottnak is. 

Egy párizsi fotós, Ale de Basseville, aki egy francia férfimagazin számára készített képeket Melaniáról az 1990-es évek közepén, szintén találkozott a nővérével is, aki akkoriban ugyancsak próbált betörni a divatiparba. Erről így beszélt: „Ines nem olyan volt, mint a többi lány, akivel találkozol ott, akik királynők módjára viselkednek. Nagyon udvarias volt és nagyon szelíd.”

Michael Wildes bevándorlási ügyvéd évek óta ismeri Knausst és Melaniát is. Úgy nyilatkozott a Daily Mailnek, hogy Knauss  jó ember és rendkívül tehetséges. „Ők egy nagyon összetartó család. A család Trump asszony számára is rendkívül fontos. [Melania] imádta a szüleit, amíg az édesanyja élt, és imádja a nővérét is” – fogalmazott Wildes.

Melania korábbi munkatársa, Stephanie Winston-Wolkoff Melania and Me című memoárjában azt írta: „Találkoztam Inessel, de még halálos fenyegetés esetén sem emlékeznék belőle semmire”. Hozzátette: Ines olyan messzire kerüli a nyilvánosságot, hogy sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy Melaniának egyáltalán van egy nővére.

Bár úgy tűnik, Ines Knaussnak több aktív közösségimédia-fiókja is van, nem tudni biztosan, hogy ezek közül bármelyiket is valóban ő üzemelteti-e. Egy Facebook-profilon, amely a legnagyobb valószínűséggel lehet az övé, mivel azt az amerikai first lady hivatalos Facebook-oldala követi, számos gyermekkori fotó látható Inesről, Melaniáról és családjuk többi tagjáról. 

Nem tudni pontosan, hogy Knauss mikor telepedett le végleg New Yorkban, de 2015 óta állítólag egy 1,5 millió dolláros lakásban lakik, amelyet a Donald Trump egyik cége birtokol. A lakás ugyanabban, a szintén az amerikai elnök tulajdonában lévő felhőkarcolóban található, amelyben Trump legidősebb lánya, Ivanka és férje, Jared Kushner is élt, mielőtt 2021-ben Washingtonba költöztek. Knauss emellett sok időt tölt Palm Beachen, és gyakran megfordul Trumpék Mar-a-Lago rezidenciáján is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top