nlc.hu
Sztárok

Melania és Donald Trump fia

Ilyen nagy már Melania és Donald Trump fia, Barron

A 16 éves Barron Trump már jócskán magasabb a szüleinél, akik maguk sem épp kis növésűek.

Melania és Donald Trump egyetlen közös gyermeke, Barron Trump édesapja 2017 és 2021 közötti elnöksége alatt a lehető legkevesebbet volt reflektorfényben. Az első néhány hónapban édesanyjával New Yorkban élt, majd ezután költözött csak a Fehér Házba, ahol hosszú ideje ő lett az első fiúgyerek, hiszen az előző három amerikai elnök, Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton mind lányos apák. A hagyományoktól eltérően azonban Barron nem a Sidwell Friends magániskolában folytatta tanulmányait, ahogy az elmúlt 35 évben minden elnök ilyen korú gyermeke tette, hanem a marylandi St. Andrew’s Episzkopális Iskolába járt.

Donald Trump beiktatási ünnepségén

2017-ben, Donald Trump beiktatási ünnepségén (Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images)

Mióta Donald Trump leköszönt az Egyesült Államok éléről, fia még a korábbinál is ritkábban mutatkozik nyilvános eseményeken és a közösségi médiában sem aktív. Legutóbb  idén júliusban, a politikus-üzletember volt felesége, Ivana Trump temetésén jelent meg szülei és féltestvérei társaságában. A gyászszertartáson készült képeken jól látszik, hogy fiú, aki idén márciusban töltötte be a 16. életévét, már egy fejjel magasabb a szüleinél, akik pedig maguk sem alacsonyak, hiszen az egykori elnök 190 centiméter, míg Melania 176 centiméter magas. 

Donald Trump, Melania Trump és Barron Trump

Donald Trump, Melania Trump és Barron Trump 2022 júliusában, Ivana Trump temetésén (Fotó: Lev Radin/Pacific Press/LightRocket via Getty Images)

A Trump család tavaly óta javarészt a floridai Mar-a-Lago, Manhattan és a New Jersey állambeli Bedminster között ingázik. Úgy tudni, Melania és fia a legtöbb időt Mar-a-Lagó-ban töltik. Ezt támasztja alá az is, hogy Barron tavaly óta egy helyi elit iskola, az Oxbridge Akadémia tanulója, ahol várhatóan 2024-ben fejezi majd be középiskolai tanulmányait. 

Melania Trump és Barron Trump

Melania és Barron tavaly nyáron (Fotó: James Devaney/GC Images)

A mindannapjairól, jövőbeli terveiről vajmi keveset tudni. Ami bizonyos, hiszen ezt édesanyja korábban maga árulta el, hogy Barron nagyon érdeklődik a sportok, azon belül is leginkább az amerikai futball iránt. Édesapja azonban nem szívesen engedi játszani, mivel nagyon félti az esetleges sérülésektől. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top