nlc.hu
Sztárok
Katy Perry az űrben járt, majd megmutatta a lányát

Katy Perry megmutatta a lányát, amikor visszajött az űrből

Történelmi űrmissziót hajtott végre a Blue Origin csupa nőkből álló legénysége.

Történelmi jelentőségű űrutazást tett Katy Perry és egy nőkből álló legénység, ilyenre még nem volt példa korábban. A küldetésen az énekesnőn kívül Lauren Sanchez, a Blue Origin alapítójának, Jeff Bezosnak a menyasszonya, valamint Gayle King, a CBS műsorvezetője, Aisha Bowe, egykori NASA-rakétatudós, Amanda Nguyen polgárjogi aktivista és Kerianne Flynn filmproducer is részt vett.

Hétfőn, magyar idő szerint 15:30-kor felbocsátották az űrhajót, 11 perccel később pedig már földet is értek. Valenytina Vlagyimirovna Tyereskova szovjet kozmonauta 1963-as egyszemélyes küldetése óta ez volt az első űrmisszió, melynek keretein belül kizárólag nők vesznek részt.

katy perry

Fotó: Getty Images

Katy Perry a földet éréskor egy százszorszépet emelt az ég felé, majd megcsókolta a földet. A misszióra természetesen a családja is elkísérte: Orlando Bloom és a kislányuk, Daisy is ott volt az első sorban.

A marieclaire.hu szúrta ki, hogy most először láthattuk a sztárpár gyermekének arcát.

Google Trends Katy Perry

Keresések Google Trends infografikán: Katy Perry

 

Katy Perry megmutatta a lányát, amikor visszajött az űrbőlEz a tartalom a Google-lal kötött fizetett partnerség keretében készült, amelynek célja a Google Trends népszerűsítése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top