
Nagy Tamás, a NOX együttes egyik alapítója decemberben kapott sztrókot. Márciusi koncertjükön ezért csak rövid időre, botra támaszkodva lépett a közönség elé. A Blikk információi szerint pedig az együttes nyári turnéján sem vesz részt.
„Rengeteget konzultáltunk több orvossal az elmúlt hónapokban – árulta el a NOX menedzsere, Völgyesi György. – Azt mondták, a sztrók utáni első év nagyon kockázatos időszak. Csak arra kell összpontosítani, hogy az ember meggyógyuljon, semmi más nem számít. Ha Tomi szépen gyógyul, és jól alakul minden, akkor beszélhetünk majd arról, mikor és hogyan tud visszajönni, és miként folytathatjuk a közös munkát. Most mi is az ő gyógyulására összpontosítunk”.
„Nagyon bízom benne, hogy amikor majd jobban lesz – ha csak nézőként is a backstage-ben – eljön velünk egy-egy koncertre. Nagyon lassú folyamat a felépülése, de néha már bot nélkül is tud járni, szépen lassan gyógyulgat” – tette hozzá a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia.
A menedzser azt is elárulta, olyan koreográfiát építettek fel, mely Nagy Tamás nélkül is képes lesz teljes értékűen megállni a helyét. „A történtek után az idei turné anyagát is aszerint alakítottuk, hogy a közönség ne érezze annyira a hiányát: új elemeket tettünk a műsorba, új szólókat építettünk be, és átkoreografáltunk olyan számokat, amelyeket korábban Tomira építettünk. Egyszóval: reagáltunk a helyzetre” – osztotta meg Völgyesi György, majd hozzátette: sűrű az év, az előttük álló hónapokban szinte minden hétvégén lesz koncert. Sőt, az év második felében sem áll le a NOX: őszre tematikus turnét terveznek, amely merőben más lesz, mint a nyári koncertek.