Múlt héten ünnepelte 72. születésnapját Révész Sándor. A Piramis énekese, akinek egykor a színpad volt az élete, és folyamatos rivaldafényben teltek a napjai, mára igyekszik távol maradni a nyilvánosságtól.

Fotó: Korponai Tamás
Csendben, visszafogottan, meghitten ünnepeltük a születésnapomat. De ez a 72 csak egy szám, amely néhány pillanatig hozzám tartozik. Kerek az életem, és jól érzem magam a bőrömben. Azt gondolom, ez a legfontosabb. Túl vagyok egy súlyos betegségen, a sztrók figyelmeztetett, tán lelassított, és az utóhatását még mindig érzem, de türelmes vagyok. Türelmes a testemmel, a betegség okozta, korlátozott mozgással és önmagammal szemben is. Tavaly utaztunk, világot láttunk, idén ebből jóval kevesebb jutott. Ha a helyzet úgy hozza, Budapesten vagyok, de az időm nagy részét itt töltöm az otthonomban, a Mecsekben. Visszavonultan, nagy-nagy harmóniában
– nyilatkozta a Blikknek. A szerencsések még mindig találkozhatnak a rocklegendával, de immár új szerepben, Révész Sándor már csak mesél. „Néha felkerekedem, és eleget teszek néhány meghívásnak. Sok helyen voltam, Dunaszerdahelyen, Salgótarjánban, és még sorolhatnám. Mindenhol hihetetlen szeretettel fogadnak, és ez mélyen megérint. Vannak olyan esték, amikor kérdező nélkül, egyedül ülök ki a színpadra, és velem szemben ott a közönség. Annak idején ez természetesnek tűnt, csakhogy ott voltak körülöttem a zenésztársaim, én pedig énekeltem. Most viszont csak beszélek, mesélek. A közelmúltban megjelent könyvemben sok mindent elárultam az életemből. De a rajongók ezt tőlem is hallani akarják. Büszke vagyok arra a könyvre, mert nagyon sok elfogyott belőle” – magyarázta.
Az éneklésnek ugyanakkor már vége van. Egy ország rajongott érte, és sokan még ma is hiányolják a hangját, de többé nem énekel.
Nem hiányzik, hogy énekeljek, és nincs is olyan felkérés, amelyen esetleg elgondolkodnék. Az éneklés már a múltam. De ez a gyönyörű múlt nagyon is eleven. Július 20-án például a Rockmúzeumban újra együtt lesz a Generál együttes, ott és akkor tisztelgünk majd valamennyien, akik ehhez a bandához tartoztak, az annak idején megjelent két nagylemezünk előtt. A Generál is fontos része volt az életemnek, jó lesz újra találkozni Jamesszel, a lányokkal és a többiekkel. Igazi időutazás lesz ez a találkozás és beszélgetés. Hogy aztán ősztől – a tervek szerint – újra útnak induljak, és például októberben Székesfehérvárott egy élménybeszámolón ismét együtt lehessek a közönséggel.
Révész Sándor régi barátjával, Gyöngyivel kötötte össze az életét, akit több mint húsz éve ismer. Kapcsolatuk barátságnak indult, majd idővel elmélyült, és végül éppen az énekes betegsége hozta őket össze, mivel Gyöngyi volt az, aki ápolta az énekest.