nlc.hu
Sztárok

Jason Momoa nekünk mondta el, kivel tölti legszívesebben az idejét

Interjú Jason Momoával a vodkáról, csendről és Budapest ízeiről.

A világhírű filmsztár éppen Budapesten forgat, emellett pedig a partnerével létrehozott Meili elnevezésű vodkáját reklámozza. Mindig is szerettem Jason Momoa filmjeit, számos vele készült interjút megnéztem, élt a fejemben egy kép róla, hogy milyen lehet élőben, de amit kaptam ettől a beszélgetéstől, arra nem számítottam.

A világ legtermészetesebb dolga volt számára, hogy beszélget egyet velem, elképesztően emberi, természetes férfi, egy percig nem éreztem, hogy egy olyan sztárral interjúzok, akit milliók ismernek. Megköszönte, hogy ott voltam és kíváncsi voltam rá, később pedig olyan átéléssel és fanatizmussal beszélt az általa létrehozott italról, hogy az is kedvet kapott volna a fogyasztásához, aki egyébként egyáltalán nem iszik alkoholt.

Jason Momoa

Fotó: Meili Vodka

Nemrég egy saját vodkát dobtál piacra. Miért épp a vodka? Elég meglepő választás, tekintve az eredetét.

Jason Momoa: Tényleg az!Teljesen igazad van, elég váratlan volt még számomra is. A partneremmel, Blaine Halvorsonnal sokféle projektben dolgoztunk már együtt, de szerettünk volna valamit, ami igazán a miénk. Körülbelül 10–12 éve kezdtünk el foglalkozni alkoholgyártással, de ezt a vodkát teljesen magunk csináltuk meg – nem volt mögöttünk nagy márka, nem volt útmutatás, csak mi ketten. Azért döntöttünk egyébként a vodka mellett, mert őszintén szólva,szerintünk a legtöbb nem jó. Mi szeretjük a párlatokat tisztán inni – skót whisky, mezcal, tequila, gin, dee a vodka… nos, az Egyesült Államokban elég gyenge a felhozatal. Úgy voltunk vele, hogy csináljunk valamit, amit tényleg szívesen iszunk. A kulcs a víz volt: egy 300 millió éves montanai vízforrást használunk, alacsony nátriumtartalommal, ami engedi, hogy a gabona édessége átjöjjön. Ezért lehet szobahőmérsékleten is élvezni, égetés és maró érzés nélkül. Tiszta, finom, és ami külön jó, hogy megfizethető – egy üveg Amerikában körülbelül 20 dollár, mégis prémium élményt ad.

Jason Momoa
Jason Momoa
Jason Momoa
Jason Momoa
Jason Momoa
8 fotó

Nagyon elfoglalt ember vagy: forgatsz, koncertezel és még saját vállalkozásod is van. Ha lenne egy napod csendben, telefon és elvárások nélkül, hol töltenéd és mit csinálnál?

Jason Momoa: Egyértelműen a gyerekeimmel. Valószínűleg sziklát másznánk valahol a természetben. Nagyon szeretek mászni. Van egy hely Mallorcán, ahol szikláról ugrasz a vízbe – egyszerre van jelen a tenger és a hegy. Imádnék ott lenni a gyerekeimmel és a párommal, távol a világtól.

Úgy tűnik, nagyon erős a kapcsolatod a természettel. Volt olyan időszak, amikor eltávolodtál ettől?

Jason Momoa: Nem igazán. Tudatosan igyekszem közel maradni azokhoz a dolgokhoz, amik boldoggá tesznek. Az életet élvezni kell. Egyszerű dolgok is sokat adnak: motorozni például – a szél, az út… az nekem az igazi terápia. Mindig is így maradtam földhözragadt.

Jason Momoa
Jason Momoa
Jason Momoa
Jason Momoa
Jason Momoa
6 fotó

Ha rendezhetnél egy filmet szuperhősök és fantasy elemek nélkül, miről szólna?

Jason Momoa: Most épp azt csinálom! A sorozat címe Chief of War – én írtam, rendeztem és szerepelek is benne. Ez egy történelmi dráma, teljesen más világ, mint amit a nézők megszoktak tőlem. Reméljük, lesz második és harmadik évad is. Szóval mondhatni, már most is az álmaimat élem!

Ha választanod kéne: egy hónapot töltenél víz alatt Aquamanként, vagy egy sivatagban a Dűne világában, melyik lenne az?

Jason Momoa: A sivatagban már voltam eleget. Most szívesen élnék a víz alatt. Körbejárni a világot a tenger mélyén… szerintem az lenyűgöző lenne. Úgyhogy Aquaman, egyértelműen.

Jason Momoa

Kollégánk Vivi és Jason Momoa (Fotó: Meili Vodka)

És a szokásos bónusz kérdés: hogy tetszik Budapest? Van kedvenc helyed?

Jason Momoa: Imádom Budapestet! Nem is tudok egy konkrét kedvenc helyet mondani, de a város egész hangulata fantasztikus. Az építészet, a történelem – az Államokban ilyen nincs. Csak sétálni az utcákon, fotózni, enni valami finomat… Tegnap például török ételt ettem, előtte olaszt, és a legjobb rántott húst is itt ettem. Az ételek lenyűgözőek. De nem szeretnék konkrét éttermeket megnevezni – félek, hogy ha túl sokan megtudják, már nem lesz az én titkos helyem! (nevet) Budapest egy nagyon romantikus, gyönyörű város. Előfordult, hogy csak órákat sétáltam és fotóztam az építészeti remekműveket, aztán beültem enni valahova. Minden alkalommal elkápráztat, amikor itt forgatok.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top