Harminc éve él együtt negyedik feleségével Verebes István, aki 48 éves volt, amikor megismerte a 30 éves Fejes Ágnest, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház akkori marketingfőnökét. A pár 1996 nyarán házasodott össze, és azóta is híresen boldog kapcsolatban élnek. A Heti Hetes egykori tagja azt mondja, akkorra komolyodott meg, amikor a sors összehozta Ágnessel.

Áginál megéreztem, mondtam is a kollégáknak, nekem ilyen nőt kellett volna elvennem feleségül. Mondtam, nézzétek meg Fejes Ágit, úgy ül, mint egy nő. Így ül egy nő. Akkor én már egészen más ember voltam, akkor én már mindent komolyan gondoltam. Amikor még csak barátkoztunk, írtam neki egy levelet. Azt írtam: ‘Ha úgy gondolod, veled fogok élni. Harminc éve élünk együtt. Ági mindig azon van, hogy én jól érezzem magam, hogy kényelmesen éljek. Nagyon értelmes, bár szoktam mondani, nem kék harisnya, hanem lila térdzokni, de ugyanakkor nagyon érzékeny nő. Ő az én barátom, társam, szeretőm, kritikusom. A fiunk, Mihály pedig az életem, életünk nagy ajándéka
– idézi a StoryVerebes Istvánt, aki a Best Podcastban mesélt az életéről.
A színész korábban elárulta, Ágnes egyesíti magában három exfelesége pozitív tulajdonságait – többek között ennek is köszönhető, hogy ő az egyetlen nő, akihez a mai napig hűséges – írja a Promotions.
Verebes nemcsak Ágnesre, hanem gyermekeire is nagyon büszke. Azt gondolja, a bajokat, amiket okozott, kiegyenlítette a három gyerekénél.
Mert hogy úgy mondjam, három olyan gyerekem van, mint senkinek a földön
– fogalmazott a Bestnek. Ha érdekel a teljes beszélgetés, az alábbi videóban megtekintheted.
Verebes Istvánnak két asszonytól született három gyermeke. Első felesége, Héczey Éva – akivel 1988-tól 1998-ig voltak házasok – adott életet Zoltánnak és Lindának. Az egykori színházigazgatót a mai napig gyötri a lelkifurdalás, amiért elszúrta a házasságukat. „Én nagyon elszúrtam a gyerekeim anyjával való házasságot. Abba nagyon benne voltam és azt nagyon megszenvedtem, belebetegedtem. Más miatt is, mert nagyon sokat dolgoztam. De az egy olyan bűn, amit mindig meg kell gyónnom, mert jóvátenni nem tudom” – nyilatkozta tavaly.