nlc.hu
Sztárok

Elvitték a házából Pécsi Ildikó legbecsesebb kincseit – fotón a megtalált szépségek

A néhai színésznő rajongva imádta őket, vigyázott rájuk, és sokáig nem lehetett tudni semmit a sorsukról.

Pécsi Ildikóról köztudott volt, hogy szinte mániákusan ültette a fákat, imádott az arborétumnak is beillő kertjében üldögélni, sétálni. Halála után eladták a házat, a kertet földarabolták, és rengeteg fát, bokrot kivágatak – kettő kivételével. Két kedvencét, az egyébként is komoly értéket képviselő magnóliafákat még időben, a tulajdonoscsere előtt évekkel, 2021-ben kiásák, és átvitték a gödöllői Művészetek háza belső kertjébe.

Pécsi Ildikó

Pécsi Ildikó (Fotó: Birton Szabolcs)

„December 5-én, Ildikó halálának első évfordulóján nyílik egy állandó kiállítás róla, aminek már zajlanak a munkálatai. A Művészetek Házának a belső kertjét pedig Ildikóról fogjuk elnevezni. Ezért találtam ki, hogy a két kedvenc fáját elhozzuk a kertjéből. Az egyiket a Kossuth-díja után kapta Gödöllő városától, a másodikat pedig tőlem a hetvenedik születésnapjára. Az egyik a Művészetek Háza mellett áll most, a másodikat pedig a már említett belső kertbe ültettük át” – nyilatkozta akkor a Ripostnak L. Péterfi Csaba, a színésznő fogadott fia.

A elmúlt 4 évben nem letett hallani arról, mi lett a fák sorsa, túléték-e az átmozgatást. Most a Bors számolt be arról, hogy a növények egészségesek, erősek, és bár most nem most mutatják legszebb formájukat, a így is megnyugtató az állapotuk. A fáktól készített olvasói fotót itt tudjátok megnézni.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top