Gratulálok a filmhez. Ugye elsősorban azért vállaltad el, hogy a férjedet, Ujj-Mészáros Károlyt a Nők Lapja címlapján láthasd? (a filmben látható újságban ő van a címlapon – a szerző)
Persze, hogy nem. Ez Gáborék (Herendi – a szerző) ötlete volt. Szerették volna megcsinálni, mi meg nem ellenkeztünk. Adott volt, hogy a jelenetben egy Nők Lapját tartok majd magam előtt, és felmerült a kérdés, hogy ki legyen a címlapon. Herendi Gábornak jutott eszébe Karcsi. Úgy gondoljuk, hogy kevesen fogják felismerni, de akik mégis, azoknak mosolyogtató lesz.
Fotó: Sághy Tímea
Még 2015-ben, a Liza, a rókatündér apropóján beszélgettünk, és abban az interjúban elmondtad, hogy a szerepeid által készülsz az anyaságra. Ezen a vonalon maradva a Szenvedélyes nőkkel már arra készülsz fel, milyen lesz, amikor felnő a gyermeketek?
Most megleptél ezzel a mondattal, mert egyáltalán nem emlékszem rá.
Régen volt.
Ez nem jutott az eszembe. A Szenvedélyes nők számomra egy humoros, megható, felemelő történet felnőtteknek, felnőttekről. Mese, fikció, ám élethez közeli történet. Egy újra önmagára találó nőről és családjáról szól, de sok szempontból nem hasonlít az én életemhez. A karakteremnek vannak olyan jegyei, amik nagyon közel állnak hozzám.
Például?
Ugyanúgy ott van benne a család szeretete, a megfelelési vágy, a teljesítménykényszer és az, hogy mindig mindenkit maga elé helyez, ahogy bennem is. Ezekben a dolgokban nagyon hasonlítunk. Nagy küzdő, kitartó, rengeteg szeretet van benne, és általában egyedül igyekszik megoldani a problémáit. Ebben is hasonlítunk.
És mely tulajdonsága áll a legtávolabb tőled?
(elgondolkodik) Lenne ilyen? Nem vagyok benne biztos. Talán ezért is nagyon jó a forgatókönyv, mert annyira az életből vett történések és kapcsolatok vannak benne, amivel sokan tudunk azonosulni. És ebben a filmben az is csodálatos számomra, hogy – nekem elárulták – Gábor és Divinyi Réka rám gondoltak, amikor a karaktert írták. Ezt annyira éreztem. Érződött már a könyv olvasása közben és éreztem a forgatáson is. Nagyon különleges érzés, hogy készül egy film, és közben te élsz a fejében annak, aki a történetet írja és gondolkodik a rendezésen.
Varga-Járó Sára és Balsai Móni a Szenvedélyes nőkben (Fotó: Vertigo Media)
Az olyan szerepeket is szereted, amik a lehető legtávolabb állnak a valós személyiségedtől?
Igen. Színházban talán Lady Macbeth erre a legjobb példa. Rendkívül jól éreztem magam a bőrében, miközben nem sok közöm van hozzá. De izgalmas kihívás volt megkeresni magamban az indokait, megérteni az észjárását és a tettei miértjét. Filmben a Liza, a rókatündér volt hasonló, mert nagyon sokat kellett próbálnom ahhoz, hogy ennyire pici, finom és visszafogott legyen. Vagy ott volt a Jupiter holdja, amiben az volt nehéz, hogy a karakter egyszerre volt nagyon erős és nagyon érzékeny. De az X- A rendszerből törölve, A martfűi rém és az Alvilág is fantasztikus munka volt, miközben a karaktereim ezekben nem álltak annyira közel a személyiségemhez.
A Szenvedélyes nők egy cseh film magyar feldolgozása. Megnézted az eredetit?
Nem. Annyira mást kell csinálni, át kell húzni az egészet a saját szűrőnkön, hogy nem látom értelmét annak, hogy az eredetiből inspirálódjak. Ez a film nem másolat. A történet alapja közös, de amit a stáb egésze hozzáadott, az mind a saját gondolatunk és kreativitásunk. A forgatás után kíváncsiságból azért kicsit belenéztem az eredetibe, de nem néztem végig. A képi világára voltam kíváncsi, meg arra, hogy kik játszották a karaktereket.
Herendi Gábort még a Társas játék című HBO-sorozat idejéből ismered. Mennyire összehasonlítható ez a két munkátok?
A Társas játék alatt kiderült, hogy mi ketten jól tudunk együtt dolgozni. Szeretem a munkastílusát és a hangulatot a forgatásain. És ez ugyanolyan volt most is, mint sok évvel ezelőtt. A különbség csupán annyi, hogy a barátságunk időközben elmélyült, és nyilván mindketten szereztünk azóta sok évnyi tapasztalatot. Nehéz a Szenvedélyes nőkről beszélnem, mert elfogult vagyok: nagyon-nagyon jó munka volt, csodálatos stábbal, remek kollégákkal. Ugyan kevés pénzből forgattuk, rövid idő alatt, de ez semmit sem változtatott a csapat hozzáállásán: mindenki belerakta minden szakmai tudását.
Olyan volt, mintha angyal szállt volna fölénk. A Liza, a rókatündér felvételei idején éreztem valami hasonlót.
Drámát vagy komédiát szeretsz jobban játszani?
Mindkettőnek megvannak a maga szépségei. Drámai karaktereket nehezebb hordozni, de imádom a szakmámat, szeretem, ha mélyebb a feladatom. A filmszerepeket valahogy nehezebben hagyom magam mögött, mint a színháziakat. Talán azért, mert a forgatások egész naposak, folyton benne vagyok a karakterben, kisebbek a szünetek. Egy film befejezése után mindig van bennem egy furcsa szomorúság vagy fájdalom, főleg, ha jó volt a munka. Ilyenkor nehéz a búcsú. A nehezebb karakterek lelki terheinek levetéséhez pedig időt kell hagynom magamnak, hogy aztán újra csatlakozni tudjak a világhoz.
Fotó: Sághy Tímea
Mostanában sajnos főképp az egészségügyi problémáid miatt szerepeltél a sajtóban. Amikor a Szenvedélyes nőket forgattad, ezek még nem jöttek elő?
A filmet még tavasszal forgattuk, a problémák pedig nyáron kezdődtek. Mi színészek is emberek vagyunk, nem gépek, bár néha a gépek is elromlanak, és cserélni kell bennük elemet vagy meghúzni egy csavart. Ugyanolyan vagyok, mint bárki más, velem is történnek rossz dolgok. Az én esetemben ez talán jobban látszik, mert aznap nincs előadás, a nézőket pedig értesítik. Más szakmában van betegszabadság, van idő gyógyulni, a színházban vagy egy forgatáson ilyen nincs.
Említetted, hogy van benned egy állandó teljesítménykényszer. Emiatt nem nehéz számodra behúzni kicsit a féket, hogy időt adj magadnak a felépülésre?
Több mint 25 éve vagyok a pályán, és az elmúlt két évet leszámítva nem nagyon volt rá példa, hogy ne tudtam volna dolgozni. Valahogy a covid után ez megváltozott. Talán gyengébb lett az immunrendszerem, a gyerekem közben ovis lett és ahogy ez ilyenkor szokás, sok betegséget hazahoz. Még szamárköhögésünk is volt. Lassan túl vagyunk ezen az időszakon, de ezeket a betegségeket ki kellett volna feküdni. Legalább egyet.
Alkatilag nagyon szeretek túlteljesíteni de van olyan helyzet, amikor meg kell állni és megvárni, amíg meggyógyulok.
A színház viszont kemény üzem, ott nincs leállás. Emellett én akkor működöm jól, ha bizalom, szeretet és inspiráló munka vesz körül és úgy tehetem a dolgomat. Ilyenkor egy hegyet is elhordok a hátamon. Most viszont jelzett a szervezetem, hogy változtatnom kell, hogy tovább tudjak létezni.
Elbúcsúztál a Centrál Színháztól.
Igen. Nem voltam társulati tag, szabadúszóként voltam ott majdnem tíz évig, mégis én voltam tavaly a legtöbbet játszó színésznő a színházban. Hálás vagyok a sok szép szerepért, a közönség szeretetéért, de elbúcsúztam, mert nem tehettem mást. Magamat választottam. Nyitottam egy új fejezetet. Örülök, hogy több időm lesz, és ha új lehetőségek találnak meg egészségesen és boldogan megyek. Tudod, amikor becsuksz egy ajtót, akkor kinyílik egy másik. Most itt a lehetőség, hogy újult erővel folytassam az életemet.
A Szenvedélyes nőkben a karaktered arra biztatja Lengyel Benjámin karakterét, hogy merje levetni a gátlásait. Veled előfordul a színházban, hogy valamilyen gátlásodat kell levetned?
Ha színész vagy, folyamatosan le kell vetkőznöd a gátlásaidat. Színpadon állva minden este, ez egy állandó feladat.
És mi volt a legnagyobb ilyen küzdelmed?
A pályám elején a Győri Nemzeti Színházba kerültem. Ott kellett megtanulnom, hogy a színpadra állva mindenki előtt megéljem a fájdalmat, a könnyeket, ki kellett nyitni a lelkem és sebezhetővé válnom.
Egy színésznek tudnia kell kinyitni a lelkét, és megmutatni mások előtt, hogy milyen, ha kétségbeesett vagy bajban van.
Gondolom, nem nagyon szoktál mások előtt sírni.
Nem jellemző.
És ez a legtöbb emberre igaz. A kisgyerekekre még nem, de a felnőttek már kontrollálják az érzelmeiket, elővigyázatosak, és befelé csinálják ezt. Ehhez képest egy színésznek mindent ki kell tenni, és egy csomó ismeretlen ember előtt megmutatni ezt az állapotot. Én például máig élesen emlékszem arra, hogy a pályám legelején melyik volt az a pillanat, amikor ezt először tudtam szabadon megtenni. Csodálatos és ijesztő érzés volt átlépni ezeket a gátakat. Akadnak színészek, akik ezt az egész pályájuk során nem tudják teljesen megugrani.
Vannak, akik pusztán technikából megoldják?
Ehhez technika is kell, de nem úgy működik, hogy az ember megtalálja a technikát, és utána minden rendben lesz. Kell mellé az őszinte, tiszta játék is, mert csak így leszel hiteles. Ha nem teszed bele a lelked, a technika semmit sem ér. A technika ahhoz kell, hogy ezt ne csak egyszer tudd megcsinálni, hanem onnantól kezdve estéről estére.
Balsai Móni a Szenvedélyes nőkben
Van a filmben egy csodás jelenet, amikor Tompos Kátya dalára spontán táncolni kezdesz a konyhában. Elmondanád, hogyan született? Volt koreográfiája?
Gábor instrukciója az volt, hogy Lilla a konyhában tevékenykedik és úgy táncol, mintha nem látná senki: teljes szívéből, felszabadultan. Természetesen tudtam, milyen zenére kell majd táncolnom. Olyan volt, mint egy helyzetgyakorlat. Aztán amit ott elsőre megcsináltam, megpróbáltam gyorsan megtanulni, mert amikor másik kamera állásból is felveszik, mindig ugyanaz kell legyen. Izgalmas feladat rögtönözni valamit aztán újra meg újra ugyanúgy megismételni. Koreográfus tehát nem volt, megoldottam. Szerencsére nagyon szeretek táncolni, úgyhogy nem jelentett gondot. Felszabadult voltam benne, ahogy az egész forgatás alatt és boldog vagyok, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget.
A Szenvedélyes nők november 27-től látható a mozik műsorán.
