Két szempontból is különleges volt az interjúm időzítése Noah Wyle-val, akit a magyarok többsége a Vészhelyzet Carter dokijaként ismer. Egyrészt még javában benne volt új HBO Max-os sikersorozata, a Vészhelyzet Pittsburghben második szezonjának forgatásában, amikor „kirángatták” a munkából egy napra interjúkat adni, másrészt nem sokkal korábban látott napvilágot a hír, hogy a Warner Bros stúdiót felvásárolja a Netflix.
Azt a Warner stúdiót, ami annak idején a Vészhelyzetet is készítette, és most a Vészhelyzet Pittsburghben mögött is ott áll. Emiatt egy különösen érzelmes beszélgetés kerekedett, ahol a sok súlyos téma mellett azért az is szóba került, láthatjuk-e majd George Clooneyt újra orvosi köpenyben a Vészhelyzet Pittsburghben szereplői között.
Ha a két leghíresebb karaktered, Dr. Carter és Dr. Robbie beszélgetne egymással, mi lenne a legfontosabb közös témájuk?
Nos, nagyjából egyidősek lennének, igaz? (nevet) Különböző férfiak, különböző háttérrel, de hasonló szolgálat- és hivatástudattal. Mindketten „problémamegoldók” hivatásuk szerint, de azért lettek azok, mert egy traumatikus múlt arra ösztönözte őket, hogy gyógyítani akarják a világot. Mindketten romantikus alkatok abban az értelemben, hogy hisznek abban: képesek változást elérni. Mindketten küzdenek a lassan beszivárgó cinizmussal, amely… nos, amelyet nem tudnak teljesen legyőzni. Azt hiszem, ez egy igazán érdekes beszélgetés lenne.
Kettejük közül Carter nagyobb mértékben mutatja ki nyíltan az érzéseit, artikuláltabban beszél a belső útjáról, önreflexívebb. Neki szükségszerűen segítséget kellett kérnie azok miatt a dolgok miatt, amelyekkel az útja során találkozott. Robbie viszont eddig még nem végzett el semmiféle ilyen jellegű belső munkát. A második évadban ez lesz az alakításom alaptétele: annak a tagadása, hogy szüksége lenne arra, hogy a rá nehezedő nyomás egy része levezetésre kerüljön.
Noah Wyle a Vészhelyzet Pittsburghben c. sorozatban (Fotó: HBO Max)
Az elején volt beleszólásod abba, milyen karaktert faragjatok Dr. Robbie-ból vagy készen kaptad őt? Engem egy kicsit a Vészhelyzet Mark Greene-jére emlékeztet. Ő jelentett hozzá bármiféle inspirációt?
Dr. Robbie abban hasonlít Greene dokihoz, hogy egy valóban együttérző karakter. Ugyanakkor valamivel keményebb, határozottabb, mint amilyen Mark Greene volt. Zárkózottabb alkat, magányos farkas, egy lélek, akit nagyon nehéz kiismerni. Egy nagyon érdekes életszakaszban találkozunk vele: mindaz, ami idáig eljuttatta, mostanra valójában problémássá vált számára. Válaszúthoz érkezett.
Ami pedig az inspirációt illeti, furcsa módon néhány olyan emberből merítettem, akiknek semmi közük nincs a művészethez, és még csak nem is orvosok. Számomra ők testesítik meg leginkább a teljes elkülönítés, a „rekeszekbe zárás” képességének csúcsát. Ők a profi sportolók. Mikor pereg az óra, a csapat hátrányban van, az egész világ figyel, és a bajnoki cím a tét, a legtöbb ember nem akarná, hogy a labda vagy a pillanat felelőssége rá háruljon. Nagyon kevesen vannak, akik kifejezetten azt szeretnék, hogy ők legyenek az a személy, aki abban a pillanatban ott áll, és elvállalja a dobást. Minden sürgősségi orvos, akit valaha ismertem, pontosan ilyen ember.
Ők azok, akik a sérülés felé futnak. Ők azok, akikben megvan az a magabiztosság, hogy valóban képesek változást elérni. És amikor ezt teszik, egyúttal ki is kapcsolják mindazt, ami épp az életükben zajlik: a reggeli vitát a feleségükkel, a számlákat, amiket be kell fizetniük, azt, hogy az édesapjuk rákban haldoklik, azt, hogy a gyereküket zaklatják az iskolában – mindazt, amivel mindannyian nap mint nap küzdünk. Ők is, csak nem azokban a pillanatokban.
Megvan bennük a képesség, hogy mindezt félretegyék, és teljes figyelmüket arra összpontosítsák, hogy újra összerakják a széttört darabjainkat, és megmentsék az életünket. Ezt rendkívül tiszteletreméltónak tartom. Nem is tudom, hogy valóban megválaszoltam-e a kérdésedet, vagy inkább csak elragadtattam magam az orvosok iránti tiszteletemtől, de én fontosnak tartom ezt az elragadtatást – ahogy az orvosokat is.
Ahogy a Vészhelyzet annak idején, úgy a Vészhelyzet Pittsburghben is Los Angelesben, a Warner Brothers híres stúdiókomplexumában forgott, mint számos más híres alkotás Hollywood történelmében. Mesélnél arról, mit jelent számodra ez a hely?
Az elmúlt harminc évben hűséges Warner Bros alkalmazott voltam. A Vészhelyzetet a Warnernek csináltam. Az Éghasadás is a Warnernél készült. A Titkok könyvtára szintén Warner produkció volt. A szilikonvölgy-kalózai egy Warner Brothers-franchise film volt. Szóval ez az a stúdió, amelynek a legtöbb időt szenteltem. És ez az a stúdió is, ahol fizikailag a legtöbb időt töltöttem. Hollywoodban nőttem fel, a domb másik oldalán. És bár mindenki a Universal Studio túráira járt, az én képzeletemet a Warner mindig jobban megmozgatta, annyira szerettem a filmjeiket. Ez volt a cowboyok stúdiója. Humphrey Bogart és Bette Davis stúdiója. A régi, nagy hollywoodi filmek jókora része készült azokban a hatalmas, katedrálisszerű hangárokban. Már a Vészhelyzet idején is felvillanyzott a gondolat, mennyi minden forgott már ott, ahol épp dolgozom. Amikor azt mondták, hogy ez volt Rick Amerikai Kávéházának belső tere a Casablanca-ban, azt éreztem: szent földre léptem. De hasonló érzés volt belépni a Washington Post szerkesztőségébe is Az elnök embereiből. Amikor pedig azt mondták, hogy ez volt a rendőrőrs a T.J. Hookerben, csak azt tudtam mondani, hogy „Uramisten, ez mennyire menő!”
Egy kész filmtörténet él ezekben a hangárokban. Ott állva azt érzed, te is a része vagy ennek, egy apró láncszem ebben a folytonosságban. Áldott állapot, hogy te is ott hagyhatod a nyomodat azon a szent padlón.
Mindig csodálatos érzés visszatérni a kedvenc álomgyáramba, behajtani a kettes kapun, ahol kinyílik előttem a sorompó az őrbódénál, van saját parkolóhelyem és öltözőm – ez számomra egy álom beteljesülése. Egyszerűen imádom. Hogy ez az álom meddig fog még létezni az új hírek fényében, melyeket most mindannyian hallunk, érdekes lesz meglátni. De nagyon hálás vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget.
Noah Wyle a „The Pitt” sajtótájékoztatóján az HBO Max jelöltjeinek ünnepségén (Fotó: David John via Getty Images)
Hogyan látod az iparág jelenlegi állapotát?
Átalakulás zajlik. Egy jelentős korszak végét éljük. Annak a korszaknak a végét, amit a klasszikus értelemben vett filmiparként azonosítunk. Ez bizonyos értelemben már jó ideje tart. Egy ideje már nem Hollywood az a hely, ahol a filmek és sorozatok készülnek. Ez a kizárólagosság elmúlt. A gyártás demokratizálódott. Szétterjedt. Globalizálódott. És ma már a közönség is sokkal nyitottabban fogadja azokat a tartalmakat, melyek ebből a globális részvételből születnek. Az amerikai tartalom már kevésbé meghatározó. A külföldi tartalom jelentősége megnőtt. Sokkal fontosabbá vált az a képesség, hogy egy alkotás működni tudjon a tengerentúlon, egy globális piacon. Az is egyre lényegesebb, hogy egy műnek nemzetközi érzete legyen.
Ezek a változások régóta zajlanak. Némelyikük kreatív természetű, mások gazdasági eredetűek, megint mások technológiai okokra vezethetők vissza. De én annyira romantikus alkat vagyok, és annyira szentimentális, hogy nem tudom nem azt érezni: valami olyasminek a lassú eltűnését figyelem, amit nagyon-nagyon szeretek. Ugyanakkor a változás elkerülhetetlen, és bármi is jön majd a helyébe, az legalább ennyire izgalmas lesz.
Abban reménykedem, hogy amennyiben ez az összevonási folyamat tovább folytatódik, akkor abból válaszként kinő majd egy teljesen új iparág. Ahogy minden egyre digitálisabbá válik, megjelenik majd egy új, fiatal filmes generáció, amely kitalálja, hogyan lehet ezt analóg módon csinálni, és létrehoz egy másik terjesztési rendszert a fősodoron kívül, ahol a művészet újra önmagáért gyakorolható. Talán mindez csak úgy történhet meg, ha előbb átmegyünk ezen a megtisztulási időszakon, és lesz valami, ami ellen lázadni lehet. De ahogy mondtam, én még mindig a múlthoz vagyok láncolva.
Az első évad negyedik epizódja, amelyet magad írtál, teljesen lenyűgözött. Ez volt a kedvenc részem az egész évadból. Ezért szeretném megkérdezni: íróként mi inspirálta azt a forgatókönyvet, és rendezőként ebben az évadban hogyan dolgozol a kamera mögött?
Az első évadban teljesen esetleges módon osztották ki az epizódokat. Az egyik showrunnerünk írta az első hármat, és az azt követő első epizód, amely felkerült a táblára, két olyan elemet tartalmazott, melyeket rendkívül vonzónak találtam. Az egyik az volt, hogy ellopták a mentőautót, a másik pedig az, hogy a haldokló beteg családjának elmondják azt a négy dolgot, ami a leginkább számít a gyász feldolgozásában. Azonnal éreztem, hogy ennek a négy dolognak az eleganciája rendkívül erős hatást gyakorolhat, ezért rögtön lecsaptam a lehetőségre, hogy én írjam meg ezt a részt. Az írás rendkívül személyes dolog. Számomra elképesztően kielégítő tevékenység. Nagyon szeretem benne, hogy otthonról tudom csinálni. Ez az egyetlen művészeti forma, amelyet gyakorolhatok anélkül, hogy elszakítana a családomtól.
Az írásba mindent beleadhatok. Ugyan rengeteget beleadok a színészetbe is, az mégis más jellegű. Amikor írsz valamit, az összes hatásod, az összes személyiségjegyed megjelenik a karakterekben, akiket megalkotsz. És minél személyesebbé teszed, annál egyetemesebb módon hat az emberekre. Így arra kényszerít, hogy egészen más módon légy őszinte. Szeretem ily módon kihívás elé állítani magam: „csontig hatolóan” írni, és lehetőségként használni ezt arra, hogy felszínre hozzam a saját érzéseimet. Ez egyben terápiás folyamat is, egyfajta katarzis.
Noah Wyle az HBO Max Primetime Emmy-díj utáni partiján, West Hollywoodban, 2025. szeptember 14-én. (Fotó: David Jon/Getty Images for HBO Max)
Ezt gyönyörűen ellensúlyozza a rendezés, ami viszont egy együttműködésen alapuló élmény. Ez pontosan az ellentéte az elszigetelt munkának. Jó kommunikátornak kell lenned, jól kell tudnod figyelni, fel kell ismerned a jobb ötletet, amikor meghallod, inspirálónak és szervezettnek kell lenned – ugyanakkor lazának is.
Élvezem, hogy egyfajta svájci bicska lehetek a munkában. Szeretek problémákat megoldani. Szeretem azt érezni, hogy a forgatáson zajló munkák nagy részében jártas vagyok. Ezt nevezhetjük akár egy kis kontrollmániának, enyhe kényszerességnek, vagy egyszerűen a történetmesélés iránti mély szeretetnek – bármelyiket elfogadom.
Az első évad egyik igazán izgalmas eleme az volt, hogy szerepelt benne egy abortusszal foglalkozó történetszál, amely végül valóban abortusszal végződött. Tudomásom szerint az amerikai fikcióban ez rendkívül ritka: gyakran az történik, hogy a nő végül meggondolja magát. Mivel ez egy erősen megosztó téma: felmerültek emiatt heves viták az írói munka során? És érkeztek támadások a sorozat ellen az úgynevezett életpártiak részéről?
Nem vezetett heves vitákhoz, mert az írói szobában azt hiszem, mindannyian meglehetősen egyhangúan gondolkodtunk a témáról. De mint minden megosztó kérdés esetében, amellyel a sorozatban foglalkozunk, itt is rendkívül fontos, hogy ne legyünk dogmatikusak vagy térítő jellegűek abban, ahogyan ábrázoljuk. Igyekszünk mindkét oldal emberi vonatkozásait és nézőpontját megtalálni, és akár tájékozatlanságból, tévhitből, provincializmusból, vallási meggyőződésből fakad egy álláspont – bármilyen alapon is áll –, megpróbáljuk hitelesnek és valóságosnak tekinteni és úgy is kezelni.
Ez a vita nagyon sok embernek fontos.
A leggyorsabb módja annak, hogy valaki kikapcsolja a sorozatunkat, az, ha azt mondja: „Ó, ez megint csak a woke hollywoodi liberális baromság.” Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy pontosak legyünk. Ez az, ami mögé elbújunk.
Bemutatjuk, hogyan néz ki egy sürgősségi osztály Pittsburghben, és milyen emberek járnak oda. Bemutatjuk, hogyan beszélnek. Ez által az egész egyfajta Rorschach-tesztté válik a néző számára. Ha megsértődsz rajta, akkor valami olyasmire reagálsz, ami benned vált ki erős érzéseket. Nem azért van ott, hogy szándékosan provokáljon. Remélhetőleg átlendülsz ezen a kényelmetlenségen, és talán találkozol egy alternatív nézőponttal, amely elég legitim ahhoz, hogy egy pillanatra gyökeret verhessen benned. Így talán egy kicsit előrébb tudjuk mozdítani a nézők empátia mutatóját, egy kicsit a részvét mutatóját is. Sokkal hatásosabb ez, mintha dogmatikusan közelítenénk meg a kérdést, és rázúdítanánk a saját álláspontunkat az emberekre, bármi is legyen az: az oltásokról, az abortuszról, a Medicaid megkurtításáról, a szociális ellátórendszerről vagy bármely más kérdésről.
Mi inkább azt próbáljuk megmutatni, hogy vannak gazdasági tényezők, melyek mindezt meghatározzák. Ezek valósak. Sajnos mindennek van egy lefelé csorgó hatása, és végül azok hátán csapódik le, akik a társadalmi létra legalján állnak. Mi erről beszélünk ebben a sorozatban.
Tehát nem érkeztek reakciók az életpártiaktól?
Ha érkeztek is, engem megóvtak tőlük.
Noah Wyle a Vészhelyzet Pittsburghben c. sorozatban (Fotó: HBO Max)
A Vészhelyzet óta eltelt harminc évben – különösen a 2020-as években – társadalmi és politikai szempontból sokkal feszültebb időszakot élünk. Ez mennyiben hatott a sorozat történetmesélésére ahhoz képest, mintha a kilencvenes években készítettétek volna?
Mivel az HBO Maxnek dolgozunk, és egy streamingplatformon fut a sorozat, úgy érzem, narratív szempontból valamivel nagyobb mozgásterünk van, mint annak idején az NBC-nél volt. Az NBC egy nagyszerű csatorna volt, és a csütörtök esti, tízórás idősáv, amelyben akkoriban szerepeltünk, mindig is az a műsorsáv volt, ahol a határokat feszegető drámáikat futtatták.
Ugyanakkor azok a határok, amelyeket akkor feszegettünk, még mindig a műsorszolgáltatási szabványok és gyakorlatok keretein belül voltak, vagyis azon korlátokon belül, hogy mit lehet megmutatni egy országos tévécsatornán. Nyilvánvalóan a káromkodás használata, a meztelenség megjelenítése, a fotorealisztikusabb sebek ábrázolása mind növeli a drámai feszültséget és a sorozat hitelességét – de ezek egyben könnyen elérhető, „olcsó” hatásfokozó eszközök is lehetnek a történetmesélésben. Éppen ezért igyekszünk tudatosan bánni velük. Nem az a kérdés, hogy megtehetjük-e, hanem az, hogy meg kell-e tennünk. Itt válik különösen fontossá a mértéktartás és az ízlés.
Ami pedig az üzeneteinkkel kapcsolatos vállalati, szerkesztői ellenállást illeti: eddig nem tapasztaltunk ilyet, és remélhetőleg továbbra is képesek leszünk úgy írni a sorozatot, hogy az állításainkat esettanulmányokkal, hírcikkekkel és azoknak az embereknek a beszámolóival támasszuk alá, akiket mindez valóban érint, és akiknek az életében ezek a dolgok ténylegesen megtörténnek.
A második évad egyik korai epizódjaiban volt egy rendkívül erőteljes pillanat, amikor egy zsidó páciens kapcsolatba kerül egy muszlim munkatárssal. Egy nagyon finom, mégis mély jelentésű jelenet volt. Producerként, rendezőként, íróként és színészként hogyan közelítesz az olyan jelenetekhez, ami a különböző közösségek közötti együttérzést emeli ki anélkül, hogy didaktikus, túl direkt állásfoglalássá váljon?
Én írtam azt az epizódot, amire utalsz. Ez a történetszál olyan volt, aminél nagyon erősen éreztem, hogy muszáj érintenünk. A pittsburghi Tree of Life zsinagógában történt lövöldözés meghatározó esemény volt a város életében. Nem lehet úgy zsidó orvosként Pittsburghben praktizálni, hogy az ember ne legyen tudatában annak, hogy ez az esemény megtörtént. Ezért beszélni akartam róla, és utánanéztem a részleteknek. És bármilyen szörnyű is volt maga az esemény, reményteli érzéssel fejeztem be a kutatást. Ugyanis láttam, hogy Pittsburgh muszlim közössége a lövöldözést követően összefogott, és összegyűjtötte a temetések teljes költségét fedező összeget. Ez még most is mélyen megérint. (ekkor egy kis szünetet tart és láthatóan pityeregni kezd)
A Tree of Life zsinagóga elleni támadás
2018. október 27-én egy fegyveres antiszemita támadást hajtott végre a pittsburgh-i Tree of Life zsinagógában: 11 ember meghalt, többen megsérültek. A támadót elfogták; ez az USA történetének leghalálosabb zsidóellenes támadása volt.
Az a tény pedig, hogy erről a történetről sokkal kevesebb szó esett, mint magáról a borzalmas eseményről, az elkövető motivációiról és a szenzációhajhász részletekről, számomra hatalmas elszalasztott lehetőségnek tűnt. Ezért azt szerettem volna, ha ez a történet egy olyan emberre fókuszál, aki poszttraumás stresszreakciót él át amiatt, hogy jelen volt a lövöldözésnél. Ugyanakkor azt is akartam, hogy mindez annak az emberi közösségnek és szolidaritásnak a keretében jelenjen meg, amely a tragédia után megszületett. Annak a közösségi humanizmusnak a jegyében, amely bebizonyította: az együttérzés lehetséges, van rá precedens, valóságos, és újra meg újra megteremthető. (letörli a könnyeit)
Most egy sokkal könnyedebb kérdéssel folytatnám…
Elnézést, hogy ennyire elérzékenyültem közben. Be kell vallanom, hogy jelenleg a második évad 13. epizódját forgatjuk, sőt, már majdnem a 14.-nél tartunk, vagyis benne vagyunk az évad „bajnoki szakaszában”. Ilyenkor elég furcsa érzés kirántani engem ebből a közegből, és arra kérni, hogy objektíven beszéljek olyan dolgokról, melyekbe nap mint nap zsigerileg és érzelmileg is teljesen bevonódok. Ilyenkor néha elveszítem a szűrőimet, úgyhogy köszönöm a türelmedet.
Noah Wyle a Vészhelyzet Pittsburghben c. sorozatban (Fotó: HBO Max)
George Clooney azt nyilatkozta, szívesen feltűnne a Vészhelyzet Pittsburghben szereplői között. Örömmel fogadnád a korábbi Vészhelyzet szereplőket, vagy tudatosan próbáljátok elkerülni a régi sorozattal való összehasonlításokat?
Az első évadnál tudatos döntés volt, hogy nem castingolunk olyan színészeket, akik a Vészhelyzetben szerepeltek, mert nem akartuk, hogy az egész olcsó trükknek hasson. Nem akartunk „húsvéti tojásokat” elrejteni, nem akartunk összekacsintani a kamerával vagy a nézőkkel, hogy „nézzétek csak, mit csináltunk itt”. Azt szerettük volna, hogy az élmény teljesen magába szippantson, és semmi se terelje el a figyelmet arról a történetről, amit elmesélünk.
Ez a szemlélet folytatódott a szereposztásban is: többnyire ismeretlen színészekkel dolgoztunk.
Rengeteg lehetőséget adunk pályakezdőknek, vagy olyan színészeknek, akik már dolgoztak ugyan filmekben és sorozatokban, de még nem törtek át igazán, így nem kötődnek hozzájuk erős asszociációk korábbi szerepeik miatt.
Vagy ha valakit mégis láttál korábban, akkor itt biztosan egészen más megvilágításban találkozol vele. A második évadban ettől egy kicsit eltértünk. Jött néhány színész, aki korábban a Vészhelyzet szereplőgárdájában is benne volt, és most kisebb szerepekben feltűntek. De hogy az eredeti kérdésedre válaszoljak: hogy George valóban szerepelne majd a sorozatban? Ezt akkor hiszem el, ha látom. Rengeteg dolgot tudnék most mondani, ami igazán vicces lenne, de ő valószínűleg megsértődne rajta. De miért akarnám őt megsérteni?
A Vészhelyzet Pittsburghben második szezonja január 9-én startolt el az HBO Max kínálatában. Az interjú egy nemzetközi Zoom kerekasztal-beszélgetés keretében készült.
