Közel 25 éve tűnt el a televízió képernyőjéről Mélykuti Ilona, ám a legendás Nap-kelte egykori műsorvezetője egy pillanatig sem bánta meg döntését. Bár ma már egészen más hivatásban dolgozik, televíziós pályafutására továbbra is büszkén tekint vissza. A kilencvenes évek egyik legismertebb televíziós arca már karrierje kezdetén szembement a kor szokásaival. Akkoriban a női műsorvezetők többnyire egy idősebb férfi kolléga mellett kaptak szerepet, Mélykuti Ilona azonban ragaszkodott ahhoz, hogy önállóan vezethessen műsort.
Kiálltam magamért, és azt mondtam, nem leszek dísznövény. Igazi szabadságharcot vívtam azért, hogy egyedül vezethessek műsort
– emlékezett vissza a Meglepetés magazin hasábjain. Hangsúlyozta, hogy nem pusztán mosolygós dekoráció szeretett volna lenni, hanem valódi újságíróként akart dolgozni. A vendégek kiválasztásába ugyan nem szólhatott bele, a kérdéseit azonban mindig maga fogalmazta meg. „A vendégekbe nem volt beleszólásom, ám azt mindig én döntöttem el, mit kérdezek. Csurkát és Torgyánt gyakran kaptam interjúalanynak” – mondta.

2002 környékén saját elhatározásából búcsúzott el a televíziózástól. „Önszántamból mondtam fel az akkori munkáltatómnak, Gyárfás Tamásnak, és utólag is úgy érzem, jó döntést hoztam” – fogalmazott. A kamerák előtti élet után új irányt vett a pályája. A rádiózás mellett modern stresszoldó technikákat tanult, kétéves képzést végzett, oklevelet szerzett, és ma már hivatalosan is segíthet azoknak, akik lelki támogatásra szorulnak.
A televíziózás éveiben elegáns megjelenéséről is ismert volt, ám saját bevallása szerint nem stylist alakította a stílusát. „Senki nem mondta meg, hogyan nézzek ki. Magamnak kellett rájönnöm, mi mutat jól a képernyőn” – mesélte. Ugyanakkor a ruhái miatt gyakran kapott kritikát is, különösen a szoknyái hossza miatt.
Magánéletét mindig óvta a nyilvánosságtól. Férjével, Elek László rádiós szerkesztővel egy lányuk született, ma pedig már ikerunokák boldog nagymamája. A család sok időt tölt külföldön, amit nehezen visel. „A vejem francia, így a gyerekek sok időt töltenek külföldön, most is egy évig távol lesznek. Ilyen hosszan még sosem kellett nélkülöznöm a társaságukat.”
Korábban súlyos betegséggel is megküzdött: leukémia miatt csontvelő-transzplantáción esett át, és hosszú hónapokig nem ölelhette magához unokáit. A kislányok azonban rendszeresen meglátogatták, ő pedig az ablakból mesélt és bábozott nekik.
Bár ma már nyugdíjas, továbbra is aktív életet él. Rendszeresen jógázik, pilatesórákra jár, és büszkén meséli, hogy 64 évesen tanult meg fejen állni. A televíziót viszont ma sem nézi. „Észre sem vettem, hogy nyugdíjas lettem, mert a mai napig dolgozom” – mondta, hozzátéve: „Én inkább csinálni szerettem a műsorokat.”