nlc.hu
Sztárok szépségtitkai

Egyre nagyobb a botrány: Baukó Éva és Alekosz nyílt háborúba kezdett

Nem csitulnak a kedélyek, Baukó Éva keményen visszavágott Alekosznak.
Baukó Éva Alekosz botrány per

Ahogy azt tegnap megírtuk, újabb fejezethez érkezett Alekosz és Baukó Éva kapcsolata. A Való Világ egykori legendás párja egy ideje már rossz viszonyban van egymással, most pedig ítélet született a rágalmazási perben, melyet Alekosz indított Baukó Éva ellen.

Perre vitte ügyüket Alekosz, ítélet született

Az ítélet kapcsán így fogalmazott Alekosz: „Továbbra is!! – ahogyan második éve folyamatosan, minden posztja, minden kommentje, facebookon, redditen, akárhol-bárhol ha rólam szól és átlép egybizonyos jogi határt, máris!! — azonnal a tárgyalóteremben találja ismét magát. (…) Legyen ezen ítélet példa arra is, és azoknak is, akik azt hiszik, hogy a facebookon, vagy az interneten, ilyeneket bűntetlenül megtehetnek, legyen akár csak egy komment is.. „.

Baukó Éva pedig Redditen kommentálta az eseményeket. „Ma voltam egy 3,5 fél órás tárgyaláson, ahol első fokon rágalmazás vétségében megrovásban részesültem. Természetesen a fiatalkorú lányokkal folytatott szexualis jellegű üzeneteit nem tagadta! Engem ítélnek el, holott évek óta, ő mindenkinek is nekimegy a Fb-on!” – írta az influenszer, aki kommentben hozzátette, fellebbeztek az ügyvédjével.

Baukó Éva újra megszólalt, nem hagyja annyiban

Baukó Éva nem hagyta annyiban Alekosz hozzá intézett sorait, közvetlenül Alekosznak címezve reagált közösségi oldalán a történtekre.

„Figyelj ALEKOSZ!
Úgy lettem bűnös első fokon, hogy te is tudod, hogy az nem jogerős. Még te sem vetted tudomásul az ítéletet , hiszen 3 nap gondolkodási időt kértetek az ugyvededdel, továbbá ne felejtsd el, hogy éppen te ismerted el a tárgyaláson szóban , hogy minden levélváltás amit fiatalkorúakkal folytatattál szexualis témában , az valós! Én ezeket posztoltam ki, tehàt én a valóságot közöltem rólad. Mindenki így tekintsen erre az ügyre. Amit kaptam a bíróságtól az egy megrovás, tehát ejnye-bejnye, ez is tükrözi , hogy a bíróság szemében mennyire, milyen mértékben sérültek a te jogaid. Találkozunk másodfokon
Üdv
Baukó Éva – aki kiáll a nőkért és a nők jogairért.. „ – fogalmazott Baukó Éva.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top