Szuperhős anya
Szponzorált tartalom

Elmondom név nélkül a szuperhős anyákról – háziorvos

Andrea Budapest egyik belső kerületében háziorvos több mint harminc éve. Elvállalta, hogy név nélkül elmeséli, miért keresik fel legtöbbször az édesanyák, és mi lehetne a megoldás arra, hogy ritkábban betegedjenek meg.

A doktornő szerint harminc év alatt rengeteget változott az, ami miatt a kisgyerekes anyukák felkeresik őt. Míg a kilencvenes években az volt jellemző, hogy a gyerek betegsége alatt az édesanya inkább saját jogon szeretett volna betegállományba kerülni, hogy a munkáltatója ne tudja a gyereke gyakori betegségére hivatkozva esetleg elbocsátani, manapság a túlhajszoltság miatt betegszenek meg inkább a nők.

Harminc éve még szinte nyíltan elküldhette a főnöke azt az anyukát, akinek – legalábbis a cégvezető szerint –  túl sokat volt beteg a gyereke. Azóta ez a hozzáállás, a felszínen legalábbis, megváltozott, aminek több oka is van. Először is, sokat fejlődött a munkavállalók jogismerete, vagyis tisztában vannak azzal, hogy a főnökük nem bocsáthatja el őket azzal az indokkal, hogy beteg a gyerekük. Másodszor, míg a kilencvenes években alig lehetett munkát találni, most inkább az a jellemző, hogy bizonyos állások hónapok óta betöltetlenek. A munkaadók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy kirúgjanak egy édesanyát. Harmadszor pedig, és ez a legfontosabb, talán kezdenek rájönni a cégvezetők is arra, hogy az anyák elképesztően jó és megbízható munkavállalók, akik a hátukon is képesek elvinni egy céget, és a gyerekek egyáltalán nem olyan sokat betegek, mint azt sokan elképzelik a gyerektelen fiatalok közül.

A doktornő pályája kezdetén gyakran fordult elő olyan eset, hogy egy édesanya elsőnek vagy utolsónak érkezett a rendelésre, hogy minél kevesebb ideig kelljen otthon, egyedül hagynia a beteg gyerekét, majd szinte sírva rogyott le a székre, és vallotta be azonnal, hogy neki ugyan semmi baja, de a gyereke beteg, nem mehet óvodába, ezért neki is otthon kell maradnia. A törvény ugyan megengedi, hogy a gyerekorvos ilyen esetben az édesanyát is felvegye betegállományba, sokan nem élnek a lehetőséggel a mai napig. Ennek oka lehet az, hogy félnek a munkáltatótól, de az is, ha nincsenek bejelentve, ezért úgysem kapnának táppénzt erre az időszakra.

Még mindig nem általános, de azért már előfordul, hogy betegség esetén az édesapa marad otthon a gyerekkel, esetleg felváltva vesznek ki egy-egy szabadnapot a szülők. Sajnos úgy tűnik, az emancipáció még nem jutott el odáig Magyarországon, hogy a beteg gyerek ápolása pont annyira legyen az apa, mint az anya feladata. A doktornő különösen érdekesnek tartja, hogy még azokban a családokban is, ahol az apa mindenből kiveszi a részét a takarítástól kezdve a főzésig és gyereknevelésig, a beteg gyerek mellett mégis mindig az anyának kell kimaradnia a munkából. Különösen furcsa ez abban az esetben, ha az anya magasabb pozícióban dolgozik, és még többet is keres a férjénél. Ha még sincs más lehetőség, mint hogy az apa maradjon otthon, akkor a férfiak ugyanúgy inkább magukat íratják ki a felnőtt háziorvossal, mint hogy a jog adta lehetőséget vegyék igénybe, és a gyerekorvos adjon nekik igazolást, mert úgy érzik, nem vennék őket többet komolyan a munkahelyükön, ha betegápolás miatt hiányoznának a munkából.

Az utóbbi évtizedben viszont teljesen más okok miatt keresik fel a rendelőt az anyák.

Az emberek észre sem veszik, hogy egy mobiltelefon lett a főnökükmondja Andrea doktornő. – A nap huszonnégy órájában megkapják a munkahelyi e-mailjeiket, amikre sokszor még hétvégén vagy éjszaka is válaszolnak. Még akkor is legalább fél órát foglalkozik vele az agyuk, ha csak a tárgyát olvassák el egy levélnek, de nem nyitják meg. Az emberek többsége évek óta képtelen kikapcsolni, folyamatos készültségben van. Ez az anyákat különösen túlterheli, ugyanis ők azok, akik még a gyerekek feletti ellenőrzést is kézben tartják. Az e-naplók kilencvenkilenc százaléka az édesanyáknak küld üzenetet az új osztályzatról, és nem az apáknak. A mobiltelefonokat ötkor bizony ki kéne kapcsolni, az otthoni wifivel együtt!”

Pár év ilyen pihenés nélküli készenlétben állás teljesen tönkreteszi a nőket. Észre sem veszik, hogy a sok stressz mennyire padlóra küldi az immunrendszerüket, és milyen kialvatlanok. Aztán jön egy vírus, ami másnál csak torokfájást okoz, de a totálisan kicsavart anyáknak tüdőgyulladásuk lesz tőle, amiből hónapokig nem képesek rendesen kigyógyulni. Gyakrabban lesznek allergiások annak ellenére, hogy régebben semmi ilyen panaszuk nem volt, de az inzulinrezisztenciához és a cukorbetegséghez is rövidebb az út egy túlhajszolt elmén és testen át.

Nem egyszer láttam már olyat, hogy nők inkább nem ülnek be a szaunába egy edzés végén, mert az nem tenne jót a mobiltelefonjuknak, aminek persze az öltözőszekrényben lenne a helye arra a két órára, de akkor rövid kontrollvesztés következne be, amit az anyák nagyon nehezen viselnek. Érzik, hogy pihenésre, sportra lenne szükségük, de nem merik megengedni maguknak hetente kétszer azt a két órát mobiltelefon nélkül.
Havonta találkozom szorongó, a pánikroham szélén egyensúlyozó anyákkal, akik nem hisznek nekem, amikor azt tanácsolom, hogy a problémájukra legjobb gyógymód a valódi pihenés. Nem mernek pihenni.

A doktornő azt javasolja minden huszonegyedik századi édesanyának, hogy írják be a zsúfolt naptárjukba a pihenést is, és csinálják ugyanúgy végig, mint egy meetinget. Pihenés este héttől fél kilencig, majd hétvégén legalább négyszer megismételni minden héten.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top