Apából is csak egy van – ne légy szégyellős, menj el prosztatavizsgálatra!

Az ország (egyik) első alkalmi bajszos férfija Honti Dániel volt, aki 2009-ben egy ír barátjától hallott a Movember nevű prevenciós kampányról. „Sem én, sem a családtagjaim nem estek át ezen a betegségen, de férfi vagyok, és ebben az értelemben érintettnek éreztem magam. Ugyanakkor kicsit bulinak is indult a dolog: kíváncsi voltam, hogy néznék ki bajusszal.” Dániel ma már nem csak a borotválkozást hanyagolja novemberben: felépítette az ország legnagyobb férfibetegségekkel foglalkozó mozgalmát, a MentsManust. „Megtaláltam a missziómat: egyre inkább éreztem az ügy fontosságát, ezzel párhuzamosan elkezdtem önismeretet tanulni és meditálni. A dolgok összeértek, 2015-ben meglett az első nagy céges támogatónk, onnantól még nagyobb lendülettel kezdtünk el dolgozni szervezőtársaimmal.”

A ProsztataKommandót 2016-ban indították el: cégekhez, szervezetekhez, rendezvényekre járnak szűrővizsgálatot végezni. Erre óriási szükség van: Magyarországon öt férfi közül csupán három éli meg a hatvanötödik születésnapját. A legtöbben szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg, de a prosztatarák is a vezető halálokok között szerepel. Évente körülbelül 4500 új diagnózis születik, a halálesetek száma 1500-ra tehető. A „kommandó” minden ötödik férfinél magas PSA-szintet mér – ez nem feltétlenül jelent rákot, de hogy ez kiderüljön, ahhoz további vizsgálatokra van szükség.

Szégyellős férfiak

Dániel szerint a férfiak jó része nem foglalkozik az egészségével, vagy csak keveset: sokan nem járnak szűrővizsgálatra, és a végletekig titkolják, ha urológiai problémájuk van, ezeket a megbetegedéseket ugyanis kellemetlenebbnek érzik a többi szervi panasznál. „A gyerekek kicsúfolják azt, aki bepisil, és a merevedéssel kapcsolatban pedig rengeteg a vicc, a cikizés. Ezek olyan sebeket ejtenek, melyek hozzájárulnak a szégyenérzet kialakulásához. A másik, hogy ha a szívvel van gond, akkor egyszerűen el kell menni például EKG-ra, amit sokkal kevesebben éreznek kínosnak, mint a tapintásos prosztata-vizsgálatot.

Volt olyan férfi is, aki azt kérdezte, hogy változtat-e a szexuális orientációján az, ha átesik ezen. Meg kell velük értetni, hogy ez is csak egy módszer

A hiúsági pajzson találnom kellett egy rést, amin a ProsztataKommandó be tud slisszanni: a szexuális teljesítmény presztízskérdés, a dolog Achilles-ina pedig a prosztata, mert ha ott gond van, az merevedési gondokat is okozhat. Ráadásul, ha a daganatot nem ismerik fel időben, lehet, hogy a teljes szervet el kell távolítani, és van, aki ez után egész életében impotens marad. A vizelési zavarok is óriási érvágást jelentenek, ezeket sem vállalná be senki szívesen. Ha ezekre ráirányítjuk a figyelmet, sokan meggondolják, hogy mégiscsak jobb szűrővizsgálatra járni és megelőzni a bajt.” A ProsztataKommandó prevencióval kapcsolatban tájékoztat és PSA-mérést végez, az ujjbegyből vett néhány csepp vért egy speciális készülékkel értékelik ki. „Ha itt kiszűrjük, hogy valakinek pozitív az eredménye, akkor már könnyebben rá tudjuk venni arra, hogy menjen el rektális vizsgálatra és ultrahangra, mintha eleve azt mondjuk, hogy végeztesse el mindhármat.”

Megmentett manusok

Többször előfordult, hogy valakinél magas PSA eredményt mértek, és így időben fény derült a rosszindulatú daganatra. Egy fiatalembernél pedig csúnya prosztatagyulladásra mutatott rá a teszt. „Hiába voltak egy jó ideje fájdalmai, nem ment orvoshoz, mert úgy volt vele, majd elmúlik. Nem csoda: a férfiakat gyerekkoruktól arra tanítják, hogy ne sírjanak, és ne mondják, ha fáj valamijük, mert az a gyengeség jele. Ez butaság is: miért ne mutathatnák ki ők is, hogy fájdalmaik vannak?

Ez nem a csatatér, ahol keménynek kell mutatkozni, mert különben legyőz az ellenfél. Ebben a társadalomban már nyitottabb lapokkal kell játszani, mert az életünket veszíthetjük el.

A szűrésben részt vevő nővéreknek Dániel azt tanítja, hogy anyai törődéssel forduljanak mindenkihez.  „Az édesanya az első nő, akivel a férfi kapcsolatba került: neki még panaszkodhat, hozzá oda tud bújni, bármilyen gondját megoszthatja vele. Azt szeretném, hogy a szűréseken aktivizálódjon ez az emlék: érezzék azt, hogy itt elmondhatják a bajukat, és foglalkoznak velük. Mert amíg a prosztataprobléma hétpecsétes titok, addig nem lehet mit tenni értük.”

A kampányüzenetekkel is óvatosan kell bánni, úgy, hogy egyik korosztály se érezze megalázónak azokat. Németországban elfér egy olyan szlogen, hogy „Gatya le” – egy darabig gondolkodtak az átvételén, de elvetették, mert itt még túl erős lehet, pont a betegségben leginkább érintett idősebb generációnak. „Nem még több sebet szeretnénk ejteni a férfiakon, hanem megtanítani őket arra, hogy a már meglévő sérüléseiket meggyógyítsák. De ha ezek a páncél alatt tátonganak, akkor nem fognak javulni, és el is fertőződhetnek.”

Ezt egy nemrégiben történt eset is megerősíti: egy rendezvényen találkoztak egy párral, a férfi PSA tesztje a normálisnál magasabb értéket mutatott. „Kiderült, hogy már egy ideje merevedési problémákkal küzd, de még nem fordult urológushoz, a párkapcsolata viszont már majdnem ráment erre. A nővér meggyőzte arról, hogy nyugodtan mondja el az orvosnak a baját, mert nem szégyen, és a nőt is megnyugtatta, hogy ez bárkivel előfordulhat. Ha megértjük az impotencia mögötti okokat, akkor jobban el tudjuk fogadni ezt az állapotot: egymást ölelve mentek el a fesztiválról.”

Jelzés, nem ítélet

A pozitív eredménnyel senki nem marad egyedül. „Fogjuk a kezét, nem otthon, a négy fal között kell összetörnie. Több olyan szervezettel dolgozunk, akik tudnak segíteni a diagnózis utáni kérdésekben, ilyen például a Regionális Egészségért Alapítvány. Vannak önkénteseink, akik átestek a prosztatarákon, ők tudnak mesélni arról, hogy ezt a betegséget hogyan lehet túlélni, előttük nyugodtan kibeszélhetik magukat a frissen diagnosztizáltak. Mi megpróbálunk minden információt megadni, azt közvetítjük, hogy a pozitív eredmény miatt elsősorban nem aggódni kell, hanem elindulni, hiszen a testük adott egy jelzést, hogy itt az ideje tenni magukért.

Mi mindenben segítünk, csak egy valamit nem tudunk: mások helyett lépni – urológushoz menni, és elfogadni a segítséget.

A múltkor is kaptam egy levelet egy aggódó feleségtől, aki megírta, hogy a férjénél prosztatarákot diagnosztizáltak. Azt kérdezte, hogy tudnánk-e segíteni, mondtam, hogy természetesen, hogy álljunk neki? Ajánlottam többféle lehetőséget, azt mondta, hogy megkérdezi a férjét – azóta sem írt.”

A történet még egy fontos dologra rámutat: arra, hogy a nők milyen sokat foglalkoznak a férfiak egészségével. „Róluk példát lehet venni: a saját egészségükért is sokkal többet tesznek. Ha megszületik a gyerekük, onnantól még erősebben bennük van az, hogy nem lehet betegnek lenni, mert anya nélkül mi lesz a kicsivel. A családapákat elkapja a gépszíj, dolgoznak – szintén a gyerekért – és megfeledkeznek magukról – de így mi lesz velük? Hiszen apából is csak egy van.”

Dániel optimista emberként hisz abban, hogy trendivé lehet tenni az egészségtudatosságot. „A prosztatarákot helyezzük a mozgalom középpontjába, de nem csak azt az üzenetet szeretnénk átadni, hogy évente egyszer menjenek el szűrésre. Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a mentálhigiéné, a táplálkozás és a mozgás nélkülözhetetlen hármas: ha ezekre odafigyelünk, sokat teszünk magunkért. Az egészség mindennek az alapja, sokkal több élményt szerezhetünk az életben úgy, hogy ez megvan.”

Sorstársi gondoskodás

„Egerben élek, egy nagy költségvetési cégnek voltam az igazgatója, emellett húsz évig tanítottam az Eszterházy Károly Egyetemen. Hobbi szinten teniszezek, helyi szinten közismert embernek számítok. Mikor megkaptam a diagnózist a rosszindulatú daganatról, a férfiak többségéhez hasonlóan én is titkoltam a betegségemet. A prosztatarák összefüggésben van a szexualitással, emiatt úgy éreztem, hogy elveszítem a férfiasságomat, és ezt szégyelltem. A feleségem ösztönzésére, mondhatni parancsára kezdtem el megoldást keresni. A műtét viszonylag gyorsan megtörtént, kiderült, hogy korai szakaszban sikerült orvosolni a kórt, így a férfiasságom is megmaradt” – meséli László, a MentsManust mozgalom önkéntese.

„Közben hosszas vajúdás után úgy döntöttem, hogy nem titkolózom tovább. Sok szánakozást kaptam, ugyanakkor a férfiak, mivel sorstársuknak éreztek, rengeteg bizalmas beszélgetést kezdeményeztek velem. Azt tapasztaltam, hogy a nőkkel ellentétben ők nem mernek szembenézni az egészségügyi problémáikkal, bagatellizálják azokat, ugyanakkor őrült szorongásokban élnek – ezt még az orvos barátaimon is megfigyeltem. A történetem elmesélésével sokakat sikerült kimozdítanom a tanácstalanságából: sokan például a kivizsgálási módokat sem ismerik, nem tudják, hogy a szűrésnek van egy vérvételen alapuló módszere is.

A Movember felé azért fordultam, mert az egyszemélyes munkálkodásom túl szűk keretnek bizonyult. Lényegében ma sem teszek mást, mint amikor magányos farkas voltam, de a munkám sokkal hatékonyabb. Érintettként a férfiak jobban elfogadnak, megnyílnak, ezáltal a szűrés irányába tudom terelni őket.
Az életmódváltás fontosságáról egyelőre küzdelmes, nem egyszer kudarcos vállalkozás meggyőzni az embereket. Pedig nem érdemes folytatniuk azt az utat, amely a betegséghez vezetett. A sportot az élet részévé kell tenni, szükség van a táplálkozási szokások átalakítására, muszáj kezelni a stresszt – ehhez sok mindenben alakítani kell a preferenciasorrenden.

Azonban rengeteg rossz szokás mélyen beágyazott, a prűd férfitársadalom pedig, ha be is látja ezek károsságát, nem mer változtatni, mert fél attól, mit szólnak majd a többiek.

Fontos lenne a nőket, feleségeket is bevonni ezekbe a diskurzusokba, de érdekes módon a férfiak ezt nem akarják, sokan féltik a pozíciójukat. Nekem is meg kellett tanulnom azt, hogy segítő szándékkal elmondom az életfilozófiámat, annak nehézségeit és a tapasztalt előnyeit, de a többi már a másik fél dolga.”
László a megelőzési programon túl egy másik alapítványnál is dolgozik, ahol a betegek gondozásával, lélektani kezelésével foglalkoznak – mint mondja, teljessé téve ezzel a „férfigondoskodást”.