Szűrd ki cikkek

„Eldöntöttem, hogy nem fogok belehalni!” – Ádám megküzdött a hererákkal

Ádám az a típusú férfi, akinek a közösségi oldalon megosztott vicces posztjait rendre lájkolják és kommentelik. Erőteljes testalkatú, boldog ember. Annyira pozitív kisugárzása van, hogy amikor egy beszélgetésünk során „viccesen” említette a hererákját, nehezen tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak.

Ez igaz? Tényleg volt hererákod?

Szoktam én viccelni? – mondja, miközben teli szájjal nevet. Huszonnégy éves voltam, tele ambícióval, álmokkal. Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és akkoriban már ápolóként, gerincsérültekkel foglalkoztam. Egyik este, egy kimerítő napom után a zuhany alatt vettem észre, hogy hopp, valamit érzek az egyik herémben. Kis, kemény göbnek tapintottam. Teljesen véletlen volt, egyáltalán nem egy tudatos önvizsgálat. Emlékeim szerint az egészségügyi tanulmányaim során sem tértünk ki erre a témára bővebben. A herét, a prosztatát és úgy általában a „férfirészeket” nagyon elhanyagolták. Naná! Kilencvennyolc százalékban csajok jártak oda… szóval a zuhanyzó.  

Éreztem ugyan, hogy ott van, de mivel nem fájt, és egyéb tüneteim nem voltak, annyit számított, mint mondjuk egy pattanás, ami majd pár nap múlva elmúlik.

 Semmilyen funkciómba „nem szólt bele” azon a területen. Minden simán működött, mint addig. Érted… csak egy fiatal srác voltam, aki ha a szexuális működésében észrevett volna nem stimmelőt, akkor hihetetlen hamar orvoshoz rohant volna.

Szóval túlléptél rajta.

Olyasmi. Persze közben tudtam, hogy nem jó, hogy az ott van. Aztán másfél hónap alatt borsónyiból cseresznye nagyságúra nőtt, ráadásul nem is sima felszínű maradt, hanem egy furcsa alakzattá transzformálódott. Már idegesített. Legbelül hallottam a vészcsengőt, de a szeméremérzet miatt, és mivel még soha életemben nem voltam addig urológusnál („Úristen, mit csinál egy férfigyógyász egyáltalán!?”), halogattam, hogy bejelentkezzem. Szóval szégyenlős voltam, és féltem az ismeretlentől.

Ez egészen érthető abban a korban.

Egy ideig lehet ezzel védekezni, persze. Vagy inkább struccpolitikát folytatni. Aztán jött egy szabadnap, közel is laktam az SZTK-hoz, eldöntöttem, hogy na, most odamegyek, lesz, ami lesz. Nagyon érdekes így utólag: tudtam, hogy nagy baj van, de azt azért nem gondoltam, hogy ez egy rák. Eszembe se jutott. Szóval ott álltam a „rettegett” urológián, ahol kézzel és ultrahanggal is megvizsgált az orvos. Mivel elmondtam, hogy ápoló vagyok, nyíltabban beszélt velem. Első lépésben küldhetett volna biopsziára, hogy mintát vegyenek, meg CT-re az orvosi protokoll szerint, de azt mondta, ő már majdnem biztosan tudja, hogy hererákkal állunk szemben. Azonnal közölte is velem, hogy az érintett herémet el kell távolítani a lehető leggyorsabban. Szerencsére hozzáfűzte, hogy a hererák jellemzően helyi elváltozás, és most még időben vagyunk, szóval jó esélyeim vannak. Nagyot nyeltem, hazarohantam, ahol bőgtem egy nagyot.

Ott helyben megkaptál minden információt?

Hideget és meleget egyaránt. Elmondta, hogy a műtétek 99 százalékban sikeresek. Akkor kicsit utópisztikusnak hangzott, mert zsongott a fejemben a szó: ez rák. Még aznap elmentem a Dél-Pesti Kórházba, ahol már megcsinálták a CT vizsgálatot is. A kórház után azonnal a szüleimhez mentem. Akkorra már fejben igyekeztem helyre tenni a dolgot.

Tudtam, hogy baromi rossz lesz, de én nem fogok belehalni!

Ezt szilárdan eldöntöttem. Érzi az ember, hogy baj van, de felfogtam, hogy még időben mentem el orvoshoz. Anyukám azt mondta, annyira megleptem ezzel a hírrel, hogy még sírni sem tud. A családunkban még másféle rákja sem volt soha, senkinek.  

Háromdimenziós laparoszkópiás műtét (Fotó: MTI / Sóki Tamás)

Pár napon belül ott feküdtem a hideg műtőasztalon – életemben először.  A szeméremdombon csináltak egy metszést, ahonnan a herét kipreparálták. Pár dologhoz ragaszkodtam, lehet, kicsit perverznek tűnik, de talán a szakmám miatt van. Gerincérzéstelenítésben kértem a műtétet, és a műtét előtt közöltem a dokival, hogy én látni akarom, amit kivesz. Hogy ki az én ellenségem, kivel állok szemben? Mi az a rák egyáltalán? Aztán odanyomták az orrom elé a formaldehides üveget, amiben úszott az az izé… A műtősfiú kezében tartott üveget bámulva dőlt el bennem igazából, hogy ez engem nem fog megölni, és kész. Ez adott erőt az elkövetkezendő időszakban a kemoterápiához és a műtét utáni regenerálódáshoz. Bár ez kisműtét kevés lábadozással, mégis, inkább az utána jövő fizikai érzések furák… Szóval, nálunk, férfiaknál van az a dolog, hogy tudjuk, természetesnek vesszük: két herénk van. Ez a normális. Az volt a nagyon érdekes, hogy a járásnál azt éreztem, nincs ott semmi. Az egyik oldal üres…Tudom, hogy hülyeség, de azt hittem, látják az utcán az emberek. Mármint, ahogyan járok, mert biztosan másképp járok, én érzem. Néztem magam a kirakatokban, meg a tükör előtt lépkedtem aggódva, emlékszem.

Mire emlékszel a lábadozás időszakából?

A családban azt mondják, hogy én egész kicsi koromtól „fakír” voltam. Anyám emlékeztetett például, hogy egy időben sokat kellett vérvételre vinnie, ahol mindig megkérdezték a laborosok, hogy mit adott a gyereknek, amitől ilyen nyugodt? Talán a kemoterápia az, ami azért nem volt vicces. Ez úgynevezett adjuváns kemoterápia volt, biztos, ami biztos alapon. Ugyanis a szövettan azt mutatta ki, hogy egy nagyon kicsi kapilláris érben történt érbetörés, ahol a daganatsejt bekerülhetett a véráramba, ezzel pedig fennállt az esély, hogy mégis áttétet képzett. Ebben az esetben mindenképpen javasolt a kemoterápia, ezzel tudják a lehető legnagyobb százalékban biztosítani, hogy nem lesz későbbi baj. De csak arra emlékszem, hogy fura fémes ízt éreztem a számban, amikor folyt belém az infúzió. Az, hogy kihullott a hajam, még nem volt baj. Hogy hánytam többször, az sem annyira. A refluxom viszont megmaradt, mint egy útjelző tábla, hogy soha ne felejtsem el, mi is történt.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetnek majd gyerekeid? Még csak harminchét éves vagy…

Még a műtét előtt javasolta az orvos, hogy menjek el egy spermabankba, és fagyasszak le mintát. Meg is tettem. Ugyanis ha több kemoterápiát kaptam volna, akkor valóban fennáll a kockázata, hogy nem lehet gyerekem a jövőben. De szerencsére rövid volt ez a kezelési idő, úgyhogy semmi ilyesmi nem befolyásol. Egyébként lehet hereprotézist is kérni, ami államilag támogatott beavatkozás. Hát én kértem is, hogy biztosítsam a további szexuális életem normális menetét, vagyis ne az első ágyba bújásnál kelljen magyarázkodnom a partneremnek. Amúgy tízből kilenc csaj, ha nem mondom, észre se veszi. El kell mondanom azért, hogy van öt bátyám, nagy családból származom. Jó fejek voltak, egy csomót hülyéskedtünk ezen akkoriban. Például, hogy rakassak bele két dobókockát, meg ilyenek.

Fotó: Thinkstock

Jársz utókezelésekre?

Folyamatosan. Muszáj, hogy megnyugtassam magam. Bár meg kell említenem, hátha tanulságos, hogy a rákbetegekkel foglalkozó helyeken egy rendelésre járnak a frissen diagnosztizáltak, az éppen kemoterápián levők és a kontrollra érkező betegek is. Egyszerűen nincs lehetőség elválasztani! Engem mindig felzaklatott, amikor láttam, hogy kikkel találkoztam, a lesütött szemek, a kopasz fejek… Azóta nem hanyagolom el az önvizsgálatot, fürdés közben bizony megtapogatom, mi újság „odalenn”.

Üzenem minden férfitársamnak, ha bármit észrevesz a heréjén, akár a legkisebb csomócskát, iszonyú gyorsan keresse fel az urológusát! Vicces, hogy a „szemérmesség” szót inkább nőkre használjuk, miközben ebben a helyzetben ugyanúgy igaz egy férfira is.

Igaz, hogy a betegség előfordulása inkább a húsz-harminc év közötti férfiakra jellemző, mégis nyilván mindenki félti az életét, szóval nem árt figyelni. Nekem szerencsém volt, gyorsan felfedezett, azonnal operált rákról volt szó, de volt egy szobatársam, akinek már áttétei is voltak. Ő elmondta, hogy szégyenkezett orvoshoz menni, és csak akkor rohant, amikor már egy közepes krumpli nagyságú valamit tapintott a heréjében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top