Szűrd ki cikkek

Rákmegelőző állapot után sterilnek nyilvánították, most öt hónapos terhes

A 33 éves Jozifek-Szűcs Gitta kétszer is elsiratta, hogy anya legyen. Egyszer akkor, amikor nőgyógyászati műtét várt rá, majd akkor, amikor orvosi papírjára ráírták: szövődmények miatt steril. Várandóssága ötödik hónapját tölti, amikor beszélgetünk.

2013-ban kezdődött – kezdi mesélni a történetét Gitta, ám rögtön módosít, hiszen a méhnyakrák már generációk óta sújtja a családját. A nő családtagok mind átestek rajta édesanyja nővérétől az anyukáján át a másod-unokanővéréig. Mindenkire a húszas, harmincas éveiben csapott le a betegség. Úgy néz ki, vele most „megtört az átok” – fogalmaz Gitta –, hiszen huszonkilenc éves húga már nem betegedett meg. Felmenői sajnos elveszítették a méhüket a betegség miatt, hiszen akkoriban még nem volt kiforrott eljárás a méhmegtartó műtét, ma viszont már szerencsére rendelkezésre áll ez a korszerű technika, még ha nem is alkalmazható mindenkinél.

Gitta édesanyjának szerencsére már volt három gyereke, mire diagnosztizálták, Gitta viszont huszonhat évesen még csak tervezte a családot. Ezek a tervek egy pillanat alatt törtek össze, amikor rossz eredményt kapott a rákszűrésen. „A családi halmozódás miatt félévente jártam, ez volt a szerencsém” – mondja. Épp színházba tartottak a párjával, a Rómeó és Júliára volt jegyük, amikor a metrón megcsörrent a telefon. „Azóta sem láttam a darabot, és szerintem nem is fogom megnézni. Azzal hívtak, hogy azonnal menjek be a kórházba. El sem tudtam képzelni, hogy bármi probléma lenne. Ilyenkor nem arra gondolsz, hogy rákos vagy, hanem mondjuk arra, hogy nem sikerült a kenetvétel. Hideg zuhanyként ért, amikor elém tolták a papírt azzal, hogy azonnal műtétre van szükség. Kezdődő sejtburjánzást jeleztek, de tudtam, hogy miről van szó, hiszen P4 volt az eredmény. Főként az sokkolt, hogy egy év alatt hogyan jutottunk ide az egészséges állapottól…

Anyának készülni

Gitta elsőként az édesanyját hívta, aki zokogni kezdett, amikor megtudta, hogy a lánya eredménye rosszabb, mint az övé volt egykor. Szerencsére a fiatal nő egy onkológus specialistához került, akinek elmondása szerint „örökké hálás lesz”. Konizáció és szövettani vizsgálat következett. „Rákmegelőző állapotot mutatott az eredmény, vagyis pár hónap, és elveszíthettem volna a méhemet – magyarázza Gitta. – Akkor már majdnem három éve voltunk együtt a párommal, és nem is volt kérdés, hogy egyszer gyermeket szeretnénk.” A műtétről azt mondja, nem tűnik nagy dolognak, neki mégis nagyon megterhelő volt, főként, mert végig ébren maradt. „Tudod, hogy kiműtenek a méhnyakadból egy darabot… egy fontos szervedből. Én világéletemben anyának készültem. És most ezzel szembesülni…

Jozifek-Szűcs Gitta (Fotó: Lakatos Lilla/Lullabyphotos)

Azt mondja, nemcsak neki, a párjának sem volt könnyű megélni mindezt. „Maximálisan mellettem állt, de nehezen kezelte a helyzetet. A legtöbb férfi hárít, és magában őrlődik. Pedig ő úgy volt vele, nem baj, ha lombik, nem baj, ha örökbefogadás lesz belőle. Inkább engem féltett.

Orvosának végül sikerült megmenteni a méhét, mégis három évébe tellett, mire fel tudott állni a sokkból. „Rettegtem, hogy visszajön” – mondja erről.

Másoknak segíteni

Gittának végül az segített, hogy a Mályvavirág Alapítvány önkéntesként sok-sok sorstársával beszélgetett. „Úgy voltam vele, hogy ha én jól vagyok, legalább másnak valamit adjak vissza ebből. Három év alatt sok mindent láttam; minden tiszteletem azoké, akik ezt végigcsinálják. Őket hallgatva kezdtem csak igazán értékelni azt, hogy túlélő vagyok, és hogy ilyen »könnyen« megúsztam.

Több mint háromévnyi gyermekre várakozás után azonban kiderült, hogy mindkét petevezetéke begyulladt, elzáródott, ami odáig vezetett, hogy kimondták: nincs esélye arra, hogy természetes úton teherbe essen. Az orvosi papírján egészen pontosan ez szerepelt: steril. Ez volt a második trauma, amit át kellett élnie.

Szerencsére azonban arra is van példa, hogy a sors felülírja a tudomány ítéletét. Ha egy baba jönni akar, olykor csak jön, és kész.

A csoda néha egyszerűen jön

A kolléganőm kérdezett rá, hogy nem kellene-e még menstruálnom. Nézegettem a naptárat, és rájöttem, hogy igaza van. Persze megijedtem, azt hittem, megint valami bajom lehet. Várandósságra nem is gondoltam, hiszen megmondták, hogy az nekem természetes úton nem jöhet el. Azért a kolléganőm azt javasolta, csináljam meg a tesztet. És pozitív lett! Rettenetesen örültem, kellett pár hét, hogy felfogjam, hogy ez igaz, és velünk történik. Már hathetesen hallottuk a szívét…

Azóta már tudni lehet, hogy Gittáéknak kisfiuk lesz – szűk öt hónap múlva. Az izgalom persze velük maradt ezek után is: „Az elején nagyon keveset aludtam a vizsgálatok előtt, főleg, hogy az első orvos azt mondta, valószínűleg nem fog megmaradni a baba egy nagyobb vérömleny miatt. De eddig minden vizsgálat azt mutatja, hogy rendben van. Úgyhogy boldogan várjuk, már nem akarunk aggódni többé.

Fotó: Lakatos Lilla/Lullabyphotos

Mindentől függetlenül Gitta azt mondja, amint lehet, beadatja magának a HPV oltást, hiszen ez a vírus sajnos visszatérhet akkor is, ha valakinek állandó partnere van. „Sokszor találkozom azzal, hogy bántják az érintett nőket. A szexuális úton is terjedő betegség miatt azt mondják, milyen »rosszéletűek«, ítélkeznek. Mondani sem kell, hogy ez mekkora butaság.

Kérdezem a fiatal édesanyát, megváltoztatta-e az életét a betegség. Persze sejtem a választ. „Kis műtétről beszélünk, de teljesen új ember lettem. Egészen addig nem találtam az utam. Adminisztrátorként dolgoztam, nem is gondolkodtam az életemen. A betegség után viszont elkezdtem suliba járni, vállalkozó lettem, és minden sokkal jobb lett. Megtaláltam a hivatásom.”

A fiatal édesanya arra figyelmeztet, hogy manapság a méhnyakrák az egyetlen olyan rákfajta, amelynek ismerjük az okozóját, a HPV vírust. Éppen emiatt a betegség rendszeres szűréssel és védőoltással megelőzhető, az időben felfedezett betegség pedig nagyon jól kezelhető, és sok esetben teljesen, szövődménymentesen gyógyítható. „Éppen emiatt szeretnénk felhívni minden nő figyelmét a rendszeres szűrés fontosságára, lehetőleg az ajánlott három év helyett évente ismétlődően – teszi hozzá. – A szűrés és a védőoltás beadatása pár percet vesz igénybe, de az egész életünket megmentheti!

A Mályvavirág Alapítvány a nőgyógyászati daganatos érintettekért dolgozik, a betegségekre (méhnyakrák, petefészekrák, méhtestrák, hüvely- és szeméremtestrák) való figyelemfelhívásért, a méhnyakrák megelőzésért. Programokat, kampányokat szervez, segítő kiadványokat készít, közösséget visz, sorstársakat kapcsol össze, szorosan együttműködik a szakmával, rehabilitációt szervez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top