Az orvosok egészen sokáig szinte teljesen „vakok” voltak a genetikai (és nem genetikai) rendellenességekre. Az elmúlt negyven évben azonban az orvostudomány és vele a magzati diagnosztika hatalmas változáson ment át.
Fotó: Profimedia
Az első nagy fordulópont a terhesgondozásban az ultrahangalapú vizsgálat bevezetése volt, ami a hetvenes évek közepére tehető. Az első készülékek az évtized végén kerültek be a rutindiagnosztikába. Nem gépi vizsgálatok addig is rendelkezésre álltak, de addig semmilyen szervi vagy genetikai eltérést nem tudtak kimutatni. Az ultrahanggépek bejövetelével eleinte alapdolgokat kezdtek el szűrni: megvan-e a magzat összes végtagja, szerve, de nem is lehetett volna ennél többet vizsgálni, mert ezek az eszközök nem voltak túl nagy felbontásúak. Idővel viszont a gyakorlati használattal rájöttek, hogy bizonyos ultrahangjelek bizonyos rendellenességekre utalhatnak, és ez sok-sok megfigyelést hozott, például azt is, hogy a nyaki redő vastagsága a Down-szindrómás magzatoknál általában nagyobb, mint az egészségeseknél. De az is a Down-szindróma jele lehet, ha a 12-14. hét között még nincs jelen az orrcsont.
Pontosan mi is az ultrahang?
Azokat a hanghullámokat jelöljük ultrahang néven, melyek olyan magas frekvenciájúak, hogy az emberi fül számára már nem hallhatók. Az ultrahangkészülék ilyen magas frekvenciájú impulzust irányít a szövetekbe, mely azokról visszaverődve rajzolja ki a vizsgált területet. A vizsgálati módszer egyik előnye, hogy nem jár káros ionizáló sugárzással.
A genetika fejlődése
A DNS-t teljes egészében az ötvenes években fedezték fel, de az új tudást még át kellett ültetni a prenatális diagnosztikába. Az örökítőanyag, a DNS a sejtosztódások során kromoszómákba rendeződik az emberi testben. 23 anyai és 23 apai kromoszómája van minden embernek, ebből jön össze a 46. Ha ettől eltér ez a szám, akkor az betegségekre is utalhat, bizonyos eltérések pedig kromoszóma-rendellenességgel társulnak. Ilyen például a három leggyakrabban emlegetett és szűrt típus is: a Down-szindróma, ami a 21-es, a Patau-szindróma, ami a 13-as, és az Edwards-szindróma, ami a 18-as kromoszómát tartalmazza rendellenesen három kópiában.
Áttörés: sejttenyésztés
Genetikai diagnosztikai céllal a nyolcvanas években vezették be az invazív vizsgálatokat, előbb az amniocentézist (magzatvíz-mintavételt) majd a chorionboholy-biopsziát (méhlepényből vett mintát). Rájöttek, hogy így pontosan meg tudják vizsgálni a magzat kromoszómáit. A kinyert sejtekből tenyésztést végeznek, és mesterségesen idéznek elő sejtosztódásokat, mitózisokat, melyek segítségével vizsgálhatók a számbeli és nagyobb szerkezeti eltérések. Szerkezeti átrendeződés például az, ha egy kromoszómaszakasz megfordul (inverzió), vagy ha két kromoszóma közötti szakasz kicserélődik (reciprok transzlokáció). A transzlokációt hordozó egyén – a szülők valamelyike – hiába egészséges, az ivarsejtjeiben olyan genetikailag rendellenes kromoszómaszerelvényt hordozhat, melynek következményeként a megtermékenyített petesejt akár meg sem tapad, vagy vetélés történik, ritkán súlyos mentális vagy testi rendellenességgel születik meg a gyermek.
A sejttenyésztős módszereket a mai napig alkalmazzák.
A terheshormonok vizsgálata
Az ezredforduló előtt a magzat kromoszómaképének vizsgálatára csak a tenyésztéses módszerek álltak rendelkezésre, ezért ezt minden harmincöt év fölötti nőnek felajánlották. A nyolcvanas években azonban rájöttek, hogy az anyai vérből kimutatott terheshormon-érték informatív lehet elsősorban a Down-kór kockázatának kiszámítására. Eleinte az AFP-mérés, majd a négyes teszt hozta ezt a lehetőséget, melynek során a terhesség 16. hetében négy lepényi hormon lemérésével kockázatbecslést végeztek. Ennek a továbbfejlesztett változata a kombinált szűrés a 12. héten, ami két lepényi hormon és egy genetikaiultrahang-eredmény alapján besorolja a terhességet alacsony, közepes vagy magas kockázati csoportba. Ennek alapján ajánlanak fel az orvosok további vizsgálatokat. A magas kockázatú csoportban lévőknek azonban továbbra is az invazív beavatkozásokat kínálják.
Új generációs eljárások
Az elmúlt nyolc évben váltak elérhetővé az ún. NIPT (nem invazív prenatális) tesztek, melyek az anyai vérben keringő magzati DNS-t vizsgálják, és 99 százalék feletti megbízhatósággal detektálják a leggyakoribb számbeli rendellenességeket (Down-, Edwards-, Patau-szindróma, nemi kromoszómák rendellenességei) valamint az ún. mikrodeléciók (a kromoszómák kisebb szakaszainak kiesése) kimutatására is alkalmasak. A 37 év feletti nőknél, akiknek a kombinált szűrése alacsony rizikójú, az NIPT-tesztek alternatívát nyújthatnak az invazív vizsgálatokkal szemben, a magas rizikójú terheseknél azonban még mindig a kromoszómavizsgálat javasolt a leginkább: az NIPT-tesztek időnként adhatnak fals pozitív eredményt, főleg a nemi kromoszómák esetében, ezért a pozitív eredményt mindig meg kell erősíteni egy diagnosztikus értékű módszerrel, ami többnyire az amniocentézis. Sajnos azonban ennek van vetélési kockázata, ezt is figyelembe kell venni a döntésnél. A NIPT-tesztek külön előnye, hogy egy hét alatt adnak eredményt, míg egy kromoszómatenyésztés két-három hétig tart.
A jövőben választhatunk gyereket?
Az elmúlt tizenöt évben vált elérhetővé a preimplantációs genetikai vizsgálat (PGD), mely az embrió beültetés előtti genetikai vizsgálatát jelenti lombikmódszer keretei között olyan pároknál, akiknél kromoszóma-rendellenesség vagy génhiba áll fenn. Ez alapján meg lehet mondani, hogy melyik embrió egészséges, és melyik nem. Az ún. preimplantációs genetikai szűrés (PGS) az összes kromoszóma számbeli eltérését vizsgálni tudja, de nem engedélyezett Magyarországon, ezért sokan más országokban nézetik az embrióikat.
Ha dönteni kell
A hazai törvények szerint betöltött 12. hétig lehet megszakítani egy terhességet genetikai indok nélkül is, 18. hétig pedig akkor, ha a terhességet nem ismerték fel addig, vagy a nő korlátozottan cselekvőképes, cselekvőképtelen, kiskorú, cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll. Később is megszakítható egy terhesség, amennyiben vizsgálatokkal igazolt, hogy a genetikai ártalom mértéke eléri az 50 százalékot. A terhességmegszakításnak a várandósság 20., a diagnosztikai eljárás elhúzódása miatt a 24. hetéig kell megtörténnie. A 24. hét után már csak akkor végezhető abortusz Magyarországon, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, vagy a magzat élettel összeegyeztethetetlen rendellenessége áll fent.
„Ha egy szindróma összeegyeztethetetlen az élettel, akkor vagy menet közben vetélést okoz, vagy olyan halmozott rendellenességekkel születik meg a baba, hogy néhány hónapon belül elveszítik – mondja Kékesi Anna, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum géndiagnosztikai laborjának biológusa. – Még így is van, aki úgy dönt, hogy vállalja, de az emberek 99 százaléka azt mondja, nem szeretné ezzel a tudattal végigvinni a terhességet. Down-szindróma esetében ma tízből kilencen a terhességmegszakítás mellett döntenek, noha sosem tudhatjuk előre, hova fejlődik az orvostudomány, sok kutatás és fejlesztés zajlik, egyre több a lehetőség, és egyre jobb életminőség jósolható a beteg babáknak. Ha megnézzük például a vérzékenységet, abba hatvan évvel ezelőtt belehaltak az emberek, manapság pedig a 8-as faktorral teljes életet élhetnek. Mindenkinek máshol van a határ.”
Segítséget nyújtott, és a cikket lektorálta Kékesi Anna, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum géndiagnosztikai laborjának biológusa.
