nlc.hu
Tabuk nélkül

Stressz hatása

Így csinálja ki a szervezeted a stressz

A stressz egy túlfeszített lelki állapot, ami pár pillanat alatt is képes a szervezet működését megváltoztatni, ha pedig állandósul, akkor előbb-utóbb tartós fizikai problémákat, betegségeket is okozhat.

A stressz manapság elkerülhetetlen, mondhatni szinte „népbetegségnek” számít. Számos testi és lelki betegség forrása, ugyanis képes a végsőkig kiszipolyozni minket, lemerítve energiánkat.

A stresszes állapot következménye, hogy türelmetlenebbekké válunk másokkal szemben, jobban zavar, idegesít a környezetünk. A tartós feszültség és stressz miatt alvászavar alakulhat ki, hiszen a napközbeni problémáink éjjel is tovább gyötörhetnek: forgolódunk, többször felriadunk, és ha nem tudjuk kipihenni magunkat éjszaka, akkor napközben még inkább feszültek leszünk. Olyan ördögi kör alakulhat ki, amelyből szinte képtelenség kitörni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tartós feszültség gyengíti az immunrendszert, így az ebben élők gyakrabban betegszenek meg.

Stressz hatása

(Fotó: Getty Images)

Vannak olyanok, akiknél heves szívdobogás jelzi a stresszes állapotot, másoknál gyomorpanaszok formájában jelenik meg, de kialakulhat gyomorrontás, fekély és reflux is. Szintén a stressz jele lehet a magas vérnyomás, a szorongás, és súlyosabb esetben a pánikroham is. Állandó feszültségre utalhatnak még a szív- és érrendszeri rendellenességek, a megnövekedett vércukorszint, a hátfájás, a fejfájás.

Tudtad? Ha túl sokáig maradunk stresszes állapotban, az akár súlyos depresszióhoz is vezethet, mivel a folyamatosan jelen lévő stresszhormonok akadályozhatják az embert abban, hogy megtapasztalja a mindennapok örömét. Ezért, ha azt érezzük, hogy a stresszes állapotból nem tudunk önállóan kilábalni, ne féljünk segítséget kérni: keressünk fel egy szakembert.

A stresszes állapot elhízást is okozhat

A feszültséget nagyon sokan kényszerű evéssel igyekeznek feloldani, és a stressz okozta lelki üresség ellen is hatékony „ellenszernek” tűnhet a nassolás. Ha mindehhez párosul egy csipetnyi depresszió és motiválatlanság is – amelyek szintén a stressz klasszikus velejárói –, akkor ennek a stresszkezelési praktikának nagyon hamar elhízás lesz az eredménye. A túlsúly pedig a betegségek sorának ágyaz meg: a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a hormonális problémák, ízületi betegségek, gyomorpanaszok, szív- és érrendszeri bajok jelentős része az elhízásra vezethető vissza.

Tartós stressz = hajhullás

A stresszhormonok olyan autoimmun jellegű betegséget is produkálhatnak, amelyben a hajtüszők gyengülnek, hajritkulást és -hullást idézve elő. A hajhagyma-erősítő pakolások mellett az A-, B- és H-vitamin kombinációja is segítséget jelenthet.

Potenciazavarok

Egyre gyakrabban előforduló stresszhatás a potenciazavar, illetve a szexuális vágy mindkét nemre jellemző csökkenése. A pszichés problémáknak nem csupán kognitív megnyilvánulásai lehetnek, és a szervi okok kívül az állandó feszültség is libidógondokhoz vezethet. A szorongás és a depresszió feloldását először szakember segítségével, ezzel együtt a partner empatikus és toleráns hozzáállásával lehet elérni.

Magas vérnyomás

A folyamatos stressz hatására fokozódik a szimpatikus idegrendszer aktivitása, ezáltal megnövekszik a szervezetben az érszűkítő anyagok termelődése, ez pedig magas vérnyomáshoz vezethet, ami könnyen lehet akár szívinfarktus vagy stroke előszobája is. 

Tudj meg többet a testedről!

 
(Nyitókép: Getty Images/Francesco Carta)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top