A genetika mellett a mozgásszegény életmód, a rost- és folyadékszegény táplálkozás vagy a túlsúly is hozzájárulhat az aranyeresség kialakulásához. Ha a béltartalom túl keménnyé válik, akkor székeléskor hatalmas nyomás nehezedhet a végbéltájéki vénákra, amelyek egy idő után kitágulhatnak.
A legjobb tehát megelőzni a bajt, amelyhez az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás lehet az első lépés.

Fotó: Getty Images
Sportok, amelyek segítenek a megelőzésben
Az aranyeresség megelőzéséhez vezessük be az életünkbe a napi mozgást. Olyan mozgásformát válasszunk, amely nem jár nagy erőkifejtéssel és nem súlyosbítja a már kialakult aranyeret. Sétáljunk, ússzunk, végezzünk kardiógyakorlatokat. Ezek javítják a keringést és az emésztőrendszer működését egyaránt, aminek köszönhetően a székletürítés is rendszeressé válik. A lazuló kötőszövetünket is megerősíthetjük napi pár perc ráfordítással, például gátizomtornával, amitől erősödik a végbél záróizma, illetve a kötőszövet állapotát is javítja.
Sportok, amelyek hajlamosítanak az aranyérre
A sport fontos alapelve a fokozatosság, aminek révén egy idő után egyre jobb állóképességre tehetünk szert. Érdemes olyan sportformát keresnünk, ahol minél kevesebb a végbéltájékra és a gátra nehezedő nyomás.
Ha aranyerünk van, kerüljük a futópadot, vagy futás helyett inkább csak sétáljunk. Használhatjuk az elliptikus trénert is, amennyiben ettől nem erősödnek a panaszaink. Súlyokat viszont ne emeljünk és a hasprést is felejtsük el. Tilos minden olyan mozgásforma, ami fokozza a hasűri nyomást, mivel az jelentős mértékben súlyosbíthatja a panaszainkat.
Ami még aranyeret okozhat vagy ráerősíthet a már meglévő tünetekre:
- TRX
- Kettlebell
- Hot Iron
- CrossFit
A kerékpározásnál sokat számít a megfelelően kialakított nyereg, amely nem okozhat aranyeret. Ám ha már kialakult a betegség, akkor biciklizni legfeljebb belső aranyér esetén szabad, és akkor is csak olyan, spciálisan kivájt nyergen, amelyen ülés közben nem a gátizmokra kell támaszkodnunk.
Tuti tippek, amiket tartsunk szem előtt:
1. Fokozatosság: az intenzív megerőltetés nem vezet jóra.
2. Okosan sportoljunk: kerüljük a lovaglást, súlyemelést, biciklizést, kajakozást; inkább teniszezzünk vagy túrázzunk, esetleg jógázzunk, mert ezek a sportok megelőzik vagy kímélik a már kialakult aranyeret.
3. Okosan étkezzünk: az elegendő folyadék és a rostban gazdag ételek fogyasztása elengedhetetlen.
4. Az első aranyeres tünetek megjelenésekor kezdjük meg a kezelést, és minél hamarabb váltsunk életmódot!
(Nyitókép: Getty Images/LumenSt)
Proktis-M: az aranyér szakértője
Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád.
A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

Patikában vény nélkül kapható gyógyászati segédeszközök
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!