Életünk egyharmadát alvással töltjük, ami átlagosan 25 évet jelent. Az alvászavar az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a betegek orvoshoz fordulnak. A felnőtt lakosság több mint fele számol be alkalmi alvászavarról, a lakosság legalább 10%-ának vannak krónikus alvásproblémái. Időskorban a népesség 25%-a szenved alvászavarban.
A kialvatlanság fokozódó térhódításának oka, hogy ahogy a gazdaságban, úgy az alvásban is újszerű gondokat okozott a koronavírus-járvány, az energiaválság és az infláció, valamint az orosz–ukrán háború is, pontosabban az ilyen drámai események által kiváltott bizonytalanság.
A Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. és a Magyar Alvás Szövetség reprezentatív kutatásában érdekes eredményt hozott a poszt-Covid-elemzés is, amely szerint a magyarok 43 százaléka saját bevallása szerint átesett a koronavíruson, és immár kimutatható, hogy az utóhatások közé tartozik a fáradékonyság, a memóriazavar, a zsibbadás, a fejfájás és a szédülés mellett az alvászavar is.
Tudtad? 17 órányi ébrenlét már közepes alkoholos befolyásoltságnak felel meg. Kétórányi folyamatos vezetés 0,5 ezrelékes, négy óra folyamatos vezetés pedig már 1 ezrelékes alkoholszinttel egyenértékű.
Az alvászavar súlyos következményekkel járhat!
- Pihenés hiányában gyengül a koncentrációs képesség
Az alvás legfőbb feladata, hogy a testünk pihenjen, ennek hiányában ugyanis az ember nem képes a normális teljesítőképességét fenntartani: gyengül a koncentráció, ingerlékenyekké válunk, bizonyos feladatok ellátása fizikailag is nehezünkre esik.
- Kihat az emlékezőképességre
Az alvásciklus néhány része fontos szerepet játszik az emlékek megszilárdításában is: ha nem alszunk eleget, kevésbé fogunk emlékezni arra, mi történt velünk előző nap.
- Kihat a közérzetre
Ha huzamosabb ideig nyugtalanul alszunk, az hangulatingadozást okozhat, a tartós rosszkedv pedig akár depresszióra is hajlamosíthat. Az agynak szüksége van alvásra, hogy feldolgozza a napi eseményeket, érzelmeket és élményeket.
- Hízáshoz vezethet
A kialvatlanságtól fokozódhat az étvágy, aminek hátterében – egyebek mellett – az éhség- és jóllakottságérzést szabályozó hormonok zavara áll. Az alváshiány miatti rossz hangulatot pedig főként a „boldogsághormon”, a szerotonin termelődését elősegítő, szénhidrátban gazdag ételekkel, édességekkel próbáljuk elűzni, ami viszont könnyen hízáshoz vezethet. A tartós alváshiányban szenvedőknél a cukorbetegség kialakulásának kockázata is fokozódik.
- Bőrhibák alakulhatnak ki
Ha keveset alszunk, a magasabb kortizolszint – ez egyfajta stresszhormon – miatt nemcsak feszültebbek leszünk, hanem azt a bőrünk is megsínyli, hatására ugyanis felgyorsul a kollagén lebontása.
- Szív- és érrendszeri rendellenességek
A napi hét óránál kevesebb alvás hosszú távon szó szerint a szívügyünkké válhat. Már a rövid távú alváshiány is megterheli a szervezetet, mivel emeli a szívösszehúzódások számát és a vérnyomást. Friss eredmények alapján a rendszeresen napi 6-8 óránál kevesebb alvás 11 százalékkal növeli a koszorúér-betegség és a szívroham esélyét.
- Csökken a libidó
Férfiak esetében például több vizsgálat is kimutatta, hogy az alváshiány a tesztoszteronszint, ezzel együtt a nemi vágy csökkenéséhez vezet.
Mit tegyünk az alvászavar ellen?
- Figyeljünk arra, mit eszünk lefekvés előtt!
- Ragaszkodjunk az állandó napirendhez!
- Teremtsünk nyugodt körülményeket az alváshoz!
- Nem vicc: ha nem tudunk elaludni, keljünk fel!
- Legyünk offline!