nlc.hu
Tabuk nélkül
Készülj fel időben a változókorra!

Készülj fel időben a változókorra!

A klimax elkerülhetetlen, de jelentősen meg tudjuk könnyíteni a saját életünket, ha okosan és tudatosan készülünk a változásra.

Érdemes már a változókor előtti években hozzászoktatni a szervezetet bizonyos szabályokhoz: egészséges, kiegyensúlyozott étrenddel, a koffeines és alkoholos italok, valamint az erős fűszerek elhagyásával mérsékelhetők a hormonok hiánya miatt jelentkező panaszok. A kalóriabevitel csökkentésével, illetve a rostdús gyümölcsök, zöldségek és sovány tejtermékek rendszeres fogyasztásával például elejét vehetjük a klimax idején sokakat érintő súlygyarapodásnak is.

1.     Ismerd meg, hogy mivel kell szembenézned és miért!

A változókor általában a negyvenes évek második felében kezdődik, és akár 10-15 éven át is eltarthat. Ez idő alatt az ösztrogén és a progeszteron szint folyamatos csökkenésének következtében a menstruáció rendszertelenné válik, majd végleg elmarad. A nők ebben az időszakban sokszor azt tapasztalhatják, hogy nem ők irányítják az életüket, hanem a hormonjaik. Ezek a felelősek a hangulatingadozásokért, az ingerlékenységért, a fáradékonyságért, a szorongásért és akár a depresszió kialakulásáért is. Ezenfelül a változókorba lépő nők a következő tünetekre is számíthatnak: hőhullámok, verejtékezés, alvászavarok, fejfájás, súlygyarapodás, bőrszárazság, ritkuló haj, hüvelyszárazság. A hétköznapok nehezebbé válhatnak a szokatlan, sokszor kellemetlen tünetek miatt, ezért sem mindegy, ki hogyan fogadja, és ki mennyire készül fel a teste átalakulására. Merj beszélni a problémáidról! Szervezz barátnős programokat, iratkozz be tanfolyamra, keress lehetőségeket, amelyek erősítenek és feltöltenek! Ha úgy érezed, nem boldogulsz, keress fel szakembert vagy tájékozódj online is, nézz meg kerekasztal-beszélgetéseket, videókat, olvass a témában! Iványi Orsolya, menopauzaaktivista Mindent a változókorról című könyve például azokon a nőkön szeretne segíteni, akik nem tudják pontosan, mi történik velük ebben az időszakban, de szeretnék visszakapni a testük és a lelkük feletti kontrollt.

2.     Változtass időben!

Tapasztalatok szerint a változókor nehézségeinek megelőzésére, illetve a legzavaróbb tünetek enyhítésére az egészséges életvitel a leghatékonyabb módszer: kiegyensúlyozott étrend, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás kerülése, valamint a rendszeres testmozgás. Válassz olyan mozgásformát, ami feltölt. Ilyen lehet például a jóga, a tánc vagy a csapatsportok. Fontos, hogy ne csak fizikailag, mentálisan is készítsd fel magad a változókorra. Merj beszélni a kétségeidről! Az őszinte beszélgetésekkel a környezetedben élők is jobban alkalmazkodnak majd a helyzethez. A pozitív légkör kialakítása a tünetek mérséklésének egyik alappillére. Az életmódváltás fontos a késői következmények (csontritkulás, szív- és érrendszeri betegségek) megelőzése érdekében is! 

3.     Enyhítsd a tüneteket, ha itt az idő! Tájékozódj a hormonpótlásról és a hormonmentes lehetőségekről!

Az 1980-as évek óta már Magyarországon is rendelkezésre állnak olyan hormonkészítmények, amelyekkel a klimaxos panaszok hatásosan enyhíthetők, de az ilyen gyógyszereket csakis folyamatos orvosi ellenőrzés mellett szabad szedni! A hormonpótlás nem mindenkinél lehetséges, ráadásul sok nő amúgy sem szívesen szed hormonokat, félve az ilyen típusú készítmények lehetséges mellékhatásaitól. Sokféle növény – például a vöröshere, a lencse, a napraforgó vagy a rozs – tartalmaz úgynevezett fitoösztrogént, amely ugyan nem hormon, viszont a szervezetben az ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódva mégis „ösztrogénszerű” hatást kelt. Másfajta növényi hatóanyagok az úgynevezett fitoSERM-ek, amelyek képesek enyhíteni a klimaxos tüneteket. Számos gyógynövény segítségünkre lehet a tüneteink enyhítésében. Az orbáncfű például támogatja az idegrendszer harmonikus működését, így segít úrrá lenni a változókori hangulatingadozásokon, de még az alvásra is jó hatással van. A citromfű nyugtató, feszültségoldó hatású.

Készülj fel időben a változókorra!

(Fotó: Getty Images)

4.     Járj továbbra is rendszeresen szűrővizsgálatokra, ahogy azt a klimax előtt is tetted!

Változókorban a nőknél nagyobb eséllyel alakulhat ki például méhnyakrák, petefészekrák és emlőrák. Rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatok során azonban ezeket a betegségeket korán fel lehet fedezni, ami nagyobb esélyt ad a sikeres kezelésre és a teljes gyógyulásra.

Milyen változókori nőgyógyászati vizsgálatok ajánlottak?

  • Mammográfia
  • Méhnyakrák-szűrővizsgálat
  • Petefészekrák-szűrővizsgálat
  • Ultrahangos vizsgálat
  • Oszteoporózis-szűrővizsgálatok

Hirdetés

Változókor könnyedén: Remifemin Plus

Az életmódváltás, az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás mellett a változókori mindennapok megkönnyítésében sokat segíthet a hormonmentes Remifemin Plus filmtabletta. Nem tartalmaz ösztrogént, sőt a néhány növényben fellelhető ún. fitoösztrogéneket sem. A poloskavész (Cimicifuga) és orbáncfű kombinációját tartalmazó Remifemin Plus a változókori testi tünetek és a zavaró lelki panaszok mérséklésére ajánlott növényi gyógyszer. Speciális poloskavész-kivonatot tartalmaz magas koncentrációban, amely klinikai vizsgálatokkal igazoltan biztonságos és hatásos segítség a változókorral járó hőhullámok vagy a fokozott izzadás mérséklésében. Másik komponense, az orbáncfű pedig a lelki panaszokat, köztük a hangulatingadozást enyhíti, és az alvásra is jó hatással van. Hosszantartó szedése ajánlott a kívánt hatás elérése, fenntartása érdekében. Recept nélkül kapható a gyógyszertárakban.

Vény nélkül kapható gyógyszer

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top