Trend

Változatos frigytarifák – Lehet nagy lagzi kis pénzből?

Félmillió forintnál olcsóbban csak az ússza meg az egybekelést, aki a legegyszerűbb, kéttanús megoldást választja, vagy szigorúan csak a szűk rokonságot látja vendégül. Az esküvői költségek felső határa a csillagos ég.

Gyűrű

A két jegygyűrű mellett a menyasszonyt megillető kísérő, más néven eljegyzési gyűrű költségeire is gondolni kell. Előbbi párja 50-60 ezer forintnál kezdődik, és akár az egymilliót is meghaladhatja, attól függően, hogy egyszerű arany, vagy vésett, köves modell. Az ujjméret, a gyűrű falvastagsága, színe és karátja is befolyásolja az árat. Átlagosnak a 150-170 ezer forint körüli mondható.

A kísérőgyűrűk választéka is óriási: a gyémánttal díszített változatok – a kő csiszolásától, karáttól függően – 90-100 ezer forintnál kezdődnek, és a több millió forintot is elérhetik.

Változatos frigytarifák - Lehet nagy lagzi kis pénzből?


Ruhák és kiegészítők

A menyasszony öltözéke drágább a vőlegényénél, főleg a kiegészítők – fátyol, fejdísz, kesztyű, fehérnemű – miatt. A vőlegénynek legfeljebb nyakkendőt kell pluszban választania. Egy jobb öltöny körülbelül annyiba kerül, mint egy 2-3 éves modell a menyasszonyi ruhából. Ennek ellenére régebbi fazont még újszerű állapotban is kevesebben választanak. Még mindig a kölcsönzés a legelterjedtebb a nőknél, pedig egy kifutó darab akár már 90-100 ezer forintért is megvásárolható, míg az új ruhák bérlése 80-120 ezer forintnál kezdődik. Varratni is hasonló áron lehet.

  Átlagos (ezer Ft) Exkluzív (ezer Ft)
Kölcsönzött menyasszonyi ruha 85 290
Megvásárolt új modell 265 656
Megvásárolt régi modell 75 125
Varratott menyasszonyi ruha 89 110
Vőlegény öltöny 85 110
Varratott vőlegény öltöny 35 69

Az árak kiegészítőkkel együtt értendők.

Menyecskeruhára is szükség lehet

Akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, éjfélkor átöltöznek menyecskeruhába. Ez – ízléstől függően – lehet egy egyszerű koktélruha, mely pár ezer forintért bármelyik butikban beszerezhető; vagy több tízezer forintos, kölcsönzött. A vőlegénynek általában az ifjú feleség ruhájának anyagából varratnak inget néhány ezer forintért.

 

Extra tippünk: Esküvőre készülsz? A Nők Lapja Esküvő honlapján rengeteg hasznos tippet, ötletet találsz, szakértők, katalógusok, letölthető dokumentumok segítik a készülődést, hogy a nagy nap valóban tökéletes legyen.
www.nleskuvo.hu »

A legnagyobb kiadás: a lakodalom

Az esküvő utáni vendéglátásnál meghatározó a helyszín: egy budapesti, belvárosi étterem bérleti díja 160-170 ezer forintnál kezdődik, vidéken ez néhány tízezer forinttal olcsóbb. A rendezvénytermek ára ennél borsosabb, 250-350 ezer forint körül indul. A mostanában divatos zöldövezeti kerthelyiségekért akár kétmillió forintot is elkérhetnek. A hagyományos falusi lakodalmakhoz szükséges sátor bérleti díja 1500-2000 forintnál kezdődik négyzetméterenként, ám ebben az esetben asztalokról, székekről is külön gondoskodni kell.

A vacsora átlagos menü esetében 8-9 ezer forint lehet fejenként, a korlátlan italfogyasztás még további 3-4 ezer forintba kerül vendégenként. A svédasztalos megoldás valamivel olcsóbb: fejenként 8 ezer forintból is megúszható a sör-, bor- és pezsgőfogyasztással együtt.

  Bérleti díj (ezer Ft) Étel-ital (ezer Ft/fő) Össz. 60 fő (ezer Ft) Össz. 110 fő (ezer Ft)
Vacsora étteremben 180 11 840 1390
Kerti állófogadás 850 8 1330 1730

 

Hab a tortán

Az esküvői fő-édességre is tízezreket kell számolni. Egy átlagosnak mondható, 65 szeletes, háromemeletes darab, marcipánbevonattal akár 80 ezer forintba is kerülhet. Az élővirág-díszítés és az állvány megduplázhatja ezt az összeget.

Változatos frigytarifák - Lehet nagy lagzi kis pénzből?Zene és fotók

Egy ötfős zenekar tíz órás munkát átlagosan 250 ezer forintért vállal. Egy kisebb dzsessz-együttes viszont akár 110-120 ezer forintért végigzenéli az éjszakát. A dj-k ára attól függ, mennyire ismertek, egy népszerűbb lemezlovas gázsija százezer forint is lehet.

Az ünnep megörökítése fotón 72 képpel számolva (két tekercs film) legalább 40 ezer forintba kerül. Egy amatőr, kétórás vágott videofilmért 30-40 ezer forintot, egy profin kidolgozott, műsoros dvd-ért pedig több mint százezret kell fizetni.

Egyéb költségek

Fizetni kell a hivatali procedúráért is: az egyházi szertartás ára 2 és 30 ezer forint között mozog, az általunk választott helyszínre hívott anyakönyvvezető 30-50 ezer forintba kerülhet.

A virágcsokrokra, asztali díszekre is számolni lehet 30-100 ezer forintot. A smink és a frizura együtt legalább 10, de akár 30 ezer forint is lehet. Vőfélyt 20 ezerért is lehet találni, de van, aki 130-at is elkér. Lovas hintót 15-20 ezer forintért, limuzint 17-22 ezer forintért lehet bérelni.

 

Spórolj a nászúton!

Játssz velünk, és nyerj egy mauritiusi álomutazást!


Neked is különleges volt az eljegyzésed? Tölts fel egy képet, és írd meg hozzá a saját fantasztikus történetedet! Bővebben a játékról »

Mivel lehet spórolni?

Egyre több cég vállal esküvőszervezést, ami kétségkívül kényelmes, de nem olcsó megoldás. Maga a szolgáltatás is pénzbe kerül, ráadásul többnyire a velük szerződésben álló vállalkozásokat ajánlják, azok viszont nem feltétlenül a legolcsóbbak.

• Magunk is előkészíthetjük a nagy napot a család és barátok segítségével. Fontos, hogy elég időt szánjunk a legjobb megoldások felkutatására.

• Gyűrűt ötvösnél lehet a legolcsóbban beszerezni, az ékszerboltokban a mester munkadíjához még jócskán hozzátesznek.

• A meghívó személyesebb és kevesebbe is kerül, ha otthon készül például kis tüllel, szalaggal díszítve.

• A terem díszítéséhez is lehet például mezei virágokat préselni, mákvirágot vagy nádszálat befújni arany vagy ezüst festékkel.

• A torta készítését is lehet – e téren már bizonyított – családtagra, barátnőre bízni, de ha cukrászt is kérnénk fel, a díszeket megspórolhatjuk, otthon is gyártható marcipánból.

NLCafe-tipp: Az esküvődre készülsz, és még mindig a tökéletes helyszínt vagy ruhát keresed? Egypár pénztárcakímélő tipp sem jönne rosszul? Álomesküvő rovatunkban minden gondodra megoldást találsz! Segítünk, hogy a nagy nap tökéletes legyen! nlc.hu/alomeskuvo »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top