Meghan hercegnét ezért nem dicséri meg II. Erzsébet

nlc | 2018. December 11.
Már megint megszegte a királyi család egyik divatszabályát.

Bár előre nem jelentették be, Meghan hercegné hétfő este megjelent a brit Fashion Awards gálán, mégpedig azért, hogy díjat adjon át Clare Waight Kellernek, a Givenchy művészeti igazgatójának, aki egyébként az ő menyasszonyi ruháját is tervezte.

(Jeff Spicer/BFC/Getty Images)

Meghan aszimmetrikus szabású, fekete Givenchy ruhát viselt, arany kiegészítőkkel, és inkább látszott hollywoodi sztárnak, mint hercegnének. Ráadásul megszegte a brit királyi család egyik divatszabályát is, mely állítólag II. Erzsébet személyes ízlésén alapszik. A körmeit ugyanis sötét színűre festette, ami pedig számára elvileg tilos, ugyanis a királynő vulgárisnak tartja a műkörmöket, illetve a feltűnő körömlakkokat is.

II. Erzsébet 1989 óta az az Essie márka Ballet Slippers nevű, halvány rózsaszín árnyalatát viseli a körmein, és rá való tekintettel a királyi család más nőtagjait sem láthatjuk élénk vagy sötét színű körömlakkokkal. A szabály ellen eddig egyedül Eugénia hercegnő mert  lázadni, aki többször is mutatkozott már színes, sőt mintás manikűrrel, legutóbb idén nyáron.

Meghan korábban szintén előszeretettel viselt feltűnő körömfestést, ám mióta Harry herceg eljegyezte, ő is áttért a neutrális árnyalatokra. Egészen tegnapig tudta megállni.

via

Exit mobile version