Trend

7 trendi ruhafazon, ami senkinek sem áll jól

Az anyagatyától a papírzacskóderékon át a ruháig, amit tényleg nem láttunk jönni…

Ha besétálsz egy random ruhaboltba, a most következő hét fazonnal szinte garantáltan találkozni fogsz, méghozzá jó eséllyel zavarbaejtően jelentős mennyiségben. „Éppen csak” az velük a probléma, hogy hiába eszelősen divatosak, senkinek sem állnak igazán jól…

Oversize

oversize

(ASOS, Zara) 

Már a sokadik szezon óta divat gyakorlatilag minden, ami oversize, vagyis úgy néz ki, mintha a kelleténél több számmal nagyobbat viselnél belőle. Teljesen mindegy, hogy milyen alakod van, ezek a holmik mindenféleképpen felfalnak és nyugtalanítóan szomorkás külsőt kölcsönöznek neked. Ráadásul nem is feltétlenül kényelmesek, mert bár szorítani tényleg nem szorítanak, viszont nem különösebben nagy élvezet, ha mondjuk combközépig lóg a ruhaujjad, vagy épp háromszor megtekeredik a lábad körül a nadrágszár…

Anyagatya

mom jeans

(Zara, ASOS)

A mom jeansről mindenképpen pozitívumként mondható el, hogy ez volt az a farmerfazon, mely elsőként volt képes érdemben megtörni a cicafarmerek bő évtizedes rémunalmát (sic!), megnyitva az utat számos további – és jellemzően sokkal előnyösebb – szabásnak is. Bár tényleg rengeteg fazonból válogathatunk, mégis az anyagatya a legfelkapottabb mind közül, annak ellenére is, hogy igazán senkinek sem előnyös. Mindent kiemel ugyanis, amit inkább rejtegetni szeretnénk, így a hasat, vastagabb derekat, úszógumikat, széles csípőt, emellett tepsifeneket és O-lábat csinál, optikailag rövidíti a felsőtestet, és alacsonyabbnak is mutat. Kicsit olyan, mintha le akarna nyelni, de megakadtál volna a torkán.

Derekat szabadon hagyó pufidzseki

mini pufikabát

(ASOS)

A pufidzsekik, pufikabátok létjogosultságát érdemben az adja, hogy általában nagyságrendekkel melegebbek szinte az összes többi kabátfazonnál. Abban az esetben viszont, ha derékig sem érnek, ez a funkció igencsak korlátozottan érvényesül, miközben viszont a cucc továbbra sem esztétikus, sőt ebben a formában a lehető legkevésbé az.

Paperbag

paperbag

(ASOS, New Look)

Idén már a tavaszi-nyári hónapokban sem volt divatosabb derékfazon a paperbagnél, és a trend az őszi–téli szezonra csak tovább erősödött. A magas, papírzacskószerű derékrésszel és vastag övvel ellátott nadrágok és szoknyák kizárólag akkor állnak tökéletesen, ha legalább 170 centi magas vagy, emellett hibátlan homokóraalkattal, kerek fenékkel és egyenes, formás lábakkal rendelkezel. Ha ezek közül bármi is hiányzik, az ilyen szabás mindenféleképp torzítani fog. A csípőt szélesebbnek, a hasat nagyobbnak, a feneket laposabbnak mutatja, összenyom, az iksz- vagy O-lábat pedig kiemeli. Kell ez?!

Vállhangsúlyos miniruha

vállhangsúlyos miniruha

(Missguided, Zara)

Nem láttuk jönni, de visszatértek a nyolcvanas évek leggiccsesebb pillanatait idéző vállhangsúlyos, szűk szabású miniruhák is, méghozzá a lehető legbrutálisabb, flitteres kivitelben, jellemzően ízléstelen színekben és mintákkal. Ez a szabás a nagyon soványaktól kezdve a plus size alkatúakig bezárólag mindenkinek borzasztóan áll, még egy teljesen arányos homokóraalkatot is képes agyonvágni optikailag. Emellett meglehetősen útszéli külsőt is kölcsönöz. Mindezek csiricsáré fényében nem túl biztató tény, hogy idén bizony ez lesz az ünnepi szezon slágerfazonja.

Culotte nadrág

culotte nadrág

(ASOS, Bershka)

A culotte fazonú, vagyis a bővülő, valahol a lábszárközép és boka között végződő nadrágokat kimondottan agresszív módon igyekszik ránk erőltetni a divatipar, miközben a fazon valahogy senkinek sem igazán előnyös. Ha magas és vékony vagy, lötyög rajtad, ha alacsonyabb, akkor sanszos, hogy pont alig a bokádig fog érni, amitől úgy néz ki, mintha kinőtted volna, vagy a mosásban ment volna össze. Ha vékony a lábad, ebben pálcika lesz, ha erősebb a vádlid, vastagabb a bokád, azt alaposan kihangsúlyozza. Ha pedig a derekad vastagabb, vagy a csípőd szélesebb, optikailag még rád dob úgy tíz kilót…

Croptop

croptop

(Zara, ASOS)

Ha ahhoz viszonyítunk, hogy hány olyan – jellemzően leginkább 20 év alatti – lakója lehet a bolygónak, akinek megfelelő indoka és alkata is van ahhoz, hogy hasvillantós felsőt hordjon, akkor egészen biztos, hogy valószínűleg az összes létező ruhafazon közül ebből gyártják a lehető legtöbb felesleges darabot. A divatmárkák jó része ráadásul annyira nem képes elengedni a croptopokat, hogy még az őszi–téli kollekciókat is telepakolják vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top