Szerencsénk volt idén, mert december elsejére esett advent első napja, és végre nem kellett a nyafogó gyerekeknek elmagyarázni, hogy ugyan az adventi gyertyát meggyújtottuk, de azért az adventi naptárt még nem lehet kinyitni, csak két-három nap múlva – hiszen még felnőttként is nehéz néha megérteni, hogy kétféle advent van.
Az egyik a hagyományos keresztény advent, amely a húsvéthoz hasonlóan mindig máskor kezdődik. A határkő Szent András apostol ünnepe, tehát november 30.: az ehhez legközelebb eső vasárnap lesz advent első vasárnapja. Hagyományosan advent idején keresztelték meg azokat, akik katolikus hitre tértek – éppen azért is számított ez különleges ünnepnek, mert a gyülekezet létszáma is növekedett, miközben várták a karácsony estéjét. Emellett azonban van egy másik advent is, ami csak arról szól, hogy visszaszámolunk a nagy napig, amikor végre megkapjuk a lehetőleg minél nagyobb karácsonyi ajándékot, és a várakozás izgalmát csak úgy lehet elviselni, hogy addig mindennap kapunk valamiféle kisebb, jelképes meglepetést.
Az adventi naptár ugyanis erről szól: arról, hogy ne kelljen mindennap százszor válaszolni a gyermeki kérdésre, hogy mennyit kell még aludni karácsonyig. Manapság már csak azt mondja ilyenkor az ember:
édes fiam, ott az adventi naptárad, akkor jön a karácsony, ha minden ajtót kinyitottál, addig ne nyaggass, kérlek.
Fotó: iStock
24 vonaltól az ablakokig
A gyermeki türelmetlenség persze nem új keletű – nyilván ez volt az oka annak, hogy a 19. században divatba jött Németországban, hogy adventkor a szülők 24 vonalat húztak krétával az ajtóra vagy a szekrény belsejére, az izgatott csemeték pedig mindennap letörölhettek egyet.
Amikor elfogytak a csíkok, megérkezett az ünnep.
Ez minden adventi naptár őse, de persze ahogy teltek az évek, egyre többféle formában igyekeztek a felnőttek láthatóvá tenni az időt: 24 sütit tettek egy dobozba, és a gyerekek mindennap megehettek egyet, vagy 24 gyertyát raktak egy tálcára, és naponta elégettek egyet – netán épp ellenkezőleg, mindennap letettek még egy gyertyát, és ahogy múlt az idő, a tálca egyre világosabb lett, szimbolikusan is jelezve: karácsony éjszakáján a „világ világossága” érkezik a földre. De kedves szokás volt az is, hogy egyházi iskolákban december elején kihelyeztek egy bölcsőt az ebédlőbe, a gyerekek pedig minden egyes jó cselekedért, jó jegyért kaptak egy szalmaszálat, így a szeretetnek és a jóságnak köszönhetően karácsony estére szépen lassan összeállt a kis Jézus puha ágyikója – ahogyan az is, hogy Ausztriában a templomokban „mennyei létrát” tettek a kupolába, és mindennap lejjebb eresztették egy kicsit annak szimbólumaként, hogy Jézus a földre szállt karácsony napján.
Egyszóval a szentség láthatóvá tétele mindig is fontos szerepet kapott az ünnepvárás során – de sokáig csak afféle otthon barkácsolós módon, mint például Thomas Mann A Buddenbrook ház című 1901-ben megjelent művében, ahol Ida dadus kis papírmasé adventi naptárat készít Hanno számára, amiről mindennap le kell tépni egy darabot. A kereskedelem először 1902-ben mentette fel a szülőket a kézműveskedés (nevezhetjük DIY-nak is) terhe alól, amikor egy hamburgi evangélikus könyvesbolt gondozásában megjelent a világ első adventi naptára – de az még nagyon másként nézett ki, mint a maiak: tulajdonképpen egy 24 részre osztott óralap volt, amelynek a mutatóját mindennap eggyel előrébb tolhatták a gyerekek, és közben minden számnál találtak egy ájtatos idézetet is.
Fotó: Profimedia
Advent vs. pénz
Kicsit jobban hasonlít az általunk is ismert adventi naptárakra az a verzió, ami 1904-ben jelent meg a Stuttgarter Zeitung című újságban, Karácsony gyermekei címmel. A laphoz két kartonpapírt csatoltak mellékletként, az egyiken 24 bibliai idézettel, a másikon 24 kis képecskével, amelyeken gyerekek játszottak, imádkoztak és készültek a karácsonyra. A kicsik feladata egyszerű volt: mindennap ki kellett vágniuk egy képet, és át kellett ragasztaniuk a szöveges részre, így végül karácsony napjára összeállt egy tarkabarka montázs a fő helyen egy, a többinél nagyobb, fehér ruhás gyermekkel, aki immár nemcsak testben, hanem lélekben is tiszta volt, és így készen állt rá, hogy megünnepelje Jézus eljövetelét.
A melléklet ötlete egy Gerhard Lang nevű férfitól származott, akinek az édesanyja rendszeresen készített adventi naptárakat, és aki korábban orvosi könyveket adott ki nem túl sok haszonnal. Amikor belevágott a karácsonyi bizniszbe, Lang hamar rájött, micsoda aranybányára lelt, és ez olyan lelkessé tette, hogy rögtön tucatnyi új adventi naptárt alkotott: a már ismert óra és a kivágós-ragasztós verzió mellett 1908-ban megjelent a papírmasé adventi fa is, amelynek a gallyaira angyalokat kellett aggatni, és többféle adventi ház is készült, amelyeknek ablakai mögé csokit vagy gyertyákat lehetett rakni.
A gyerekek imádták az ablakos megoldást, így aztán az 1920-as évekre Lang kifejlesztette a ma is ismert és népszerű, ablakkal ellátott dobozokat, amelyek mindennap kínálnak valami kis meglepetést a tulajdonosuknak (akkoriban ezek a meglepetések egyébként többnyire bibliai idézetek voltak). A naptárak kiemelkedő minőséget képviseltek, az alkotó pedig többek között arra is odafigyelt, hogy legyen a termékeknek Braille-írásos változata is – nem csoda, hogy dúsgazdag ember lett belőle. Az üzlet egészen a negyvenes évek elejéig virágzott, akkor azonban a háború miatt leálltak a papírgyárak, és Lang cége csődbe ment.
Advent? Karácsony? Ugyan már! Harcra!
A nácik amúgy se nagyon szerették ezt az egész karácsonyosdit: nem fűlött a foguk ahhoz, hogy „egy zsidó gyerek születését ünnepeljék”, ezért úgy döntöttek, hogy az egész ünnepet megreformálják. Minthogy pedig a nép átnevelését a gyerekekkel akarták kezdeni, létrehozták a saját náci adventi kalendáriumukat is, amelyből nemcsak a Jézuska és a Mikulás hiányzott, hanem a béke is: ezeken a naptárakon robbanó tankok és kettétört hadihajók dicsőítették a német birodalom hadi sikereit, katonák álltak bajtársuk karácsonyfával díszített sírja körül, Szent Miklós helyett pedig Wotan, a germánok istene érkezett fehér lovon, miközben a bibliai idézeteket a hősi árja történelmet megéneklő versek váltották – meg egy mintalevél, amely megmutatta, mit kell írni apának, aki a fronton teljesíti a kötelességét.
A bizarr adventi naptár két alkalommal jelent meg 1943 és 1945 között, aztán szerencsére feledésbe merült. A háború befejeztét követően a Stuttgartban lakó Richard Sellmer kezdte el újra gyártani a valódi kalendáriumokat – és cége, a Sellmer Verlag azóta is virágzik, ugyanis az adventi naptár a karácsonyfához és az adventi koszorúhoz hasonlóan Németország után az egész világot meghódította.
Gyereknek, felnőttnek
Ma már nem tudunk olyan tematikát kitalálni, amelynek a jegyében ne készülne adventi naptár – merthogy ez rég nem csak a gyerekek játéka. A csoki mellett vannak napi egy pezsgőt, sört, bort, kávét, teát, zoknit, fürdőbombát, körömlakkot, arcpakolást kínáló kalendáriumok is – idén a Marks&Spencer sajtokkal teli verziója az igazi különlegesség –, de akár a kutyánknak és a macskánknak is vehetünk naptárat, nehogy kimaradjanak a családi bontogatásból.
A világ legdrágább adventi naptárát 2010-ben készítette el egy belga cég, az Octagon Blue: a 2,5 millió dollárért megvásárolható kalendáriumban 124 különleges csiszolású gyémántot helyeztek el egyedi tervezésű, angyalokat formázó dugókkal lezárt üvegampullákban. De legendás a Porsche adventi naptára is, amelyben többek között arany napszemüveg, aranyóra és motoros jacht található
potom egymillió dollárért.
Persze nem biztos, hogy mindenki az extremitásokra vágyik – sokan igenis nagyon örülnek a hagyományos dolgok állandóságának is, nem véletlen hát, hogy a Sellmer Verlag például máig árusítja elsőként kiadott naptárát is, amelynek Téli táj volt a neve. Emellett pedig egyre több az olyan család is, ahol nem az eldobható, papírból hajtogatott adventi naptárakat használják, hanem fából vagy textilből készült kalendáriumokat vesznek elő újra és újra, és édesség vagy műanyag vackok helyett élménykuponokkal vagy fontos idézetekkel lepik meg a tulajdonost.
Akárhogy is, az advent lényege 1500 éve ugyanaz. Ma is ugyanazt akarjuk, mint az a tucatnyi francia szerzetes, akik az ötödik században elkezdték böjttel és imával várni Krisztus születésének ünnepét: méltóképp felkészülni lélekben is az év egyik legfontosabb napjára, és egy kicsit széthúzni az ünnep idejét. Hogy ne csak egyetlen este találjunk örömöt, hanem advent minden egyes napján emlékezzünk rá: van mit várni, még akkor is, ha egyre nagyobb körülöttünk a sötét.
