nlc.hu
Trend
Különleges ruhában demonstrálta az emberi test felépítését a tanárnő

Különleges ruhában demonstrálta az emberi test felépítését a tanárnő

Így kell megoldani, hogy egy osztálynyi gyerek örökre megtanulja, hogy néz ki belülről az emberi test.

A 43 éves Verónica Duque még emlékszik rá, mekkora hatással tud lenni egy diákra egy kreatív pedagógus, vagy pusztán egyetlen vicces ötlet, aminek köszönhetően akár évtizedek múlva is fejből fújjuk az adott tantárgyat.

A spanyol tanárnő az anyanyelve mellett angolt, szociológiát és természettudományokat is tanít, immár 15 éve. Jelenleg épp egy harmadikos osztállyal dolgozik és állandóan azon jár az agya, hogyan tudná egy picit feldobni, színesíteni a tanórákat.

A módszer ott is működik, ahol nincs kéznél hasonló anatómiai szemléltető bábu (Fotó: iStockphoto)

„Az interneten nézelődtem, amikor megláttam ezt a ruhát” – mondta Verónica a Bored Panda kérdésére. „Tudom, hogy a gyerekeknek milyen nehézségeket okoz, hogy elképzeljék a belső szerveink elhelyezkedését, ezért úgy gondoltam, egy próbát megér. Korábban már használtam jelmezeket a történelemórákon, a diákjaimnak pedig kartonból készült koronákat szoktam osztogatni a különféle nyelvtani szabályok elsajátításáért. Szeretném, ha a tanárokra nem lusta, bürokrata közszolgaként gondolnának az emberek, mert ez igazán nem jellemző ránk.”

A tanárnő ezért nem sokat tétlenkedett, megrendelte az anatómiai szemléltetőeszköznek sem utolsó kezeslábast, majd szemernyit sem szégyenkezve megtartotta az órát. A különleges tanítási megoldásnak hatalmas sikere lett az iskolán kívül is: Verónica férje ugyanis feltöltött pár fotót a nejéről a Twitter-oldalára, a képek pedig „nagyot mentek”, cikkünk írásának kezdetéig több mint 65 ezer ember tetszését nyerték el, több mint 13 ezren meg is osztották a fotókat saját ismerőseikkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top