Trend

Divat az oversize, de lebeszélünk róla, inkább megmondjuk, hogyan rendelj ruhát okosan

Nem lehet most próbálgatni ruhákat az üzletekben, az online rendeléssel pedig könnyen befürödhetünk. Az oversize divat főnyeremény lehetne, hiszen mindenki belefér ezekbe a túlméretezett ruhákba, mégsem ajánljuk senkinek.

Egy divatban járatos ismerősöm mondta azt az oversize ruhákra, hogy ez pont az a divat, ami senkinek sem áll jól. Jó, a vékonyaknak és a modelleknek talán igen, de mindenki más úgy néz ki benne, mint egy túlméretezett óvodás. Az én nőiesen terebélyes testemen például pont olyan, mintha rám hajított volna valaki egy zsákot, esetleg megtűzdelte még egy kis fodorral, hogy az amúgy sem kicsi méretem még nagyobbnak nézzen ki. Bár kényelmes ruhadarabok, hiszen óriásiak, és elrejtik a mindenféle kis hurkákat a testemen – mert az sem lehet tudni, hol van bennük a test -, mégsem érzem jól magam, ha oversize ruhát öltök, mert túlságosan kitöltöm tőlük a teret körülöttem.

Ha nem vagy modellalkat, óvatosan a rendeléssel

Pedig most milyen jól jönne, ha modell lennék, határozottan leegyszerűsödne az életem, már ami a ruharendelést illeti, hiszen akkor csak fognám magam, telepakolnám a kosarat oversize cuccokkal és élnék boldogan. Online ruházkodni ugyanis minimum problémás, a nadrágok esetében szinte lehetetlen küldetés, azt aztán végképp fel kellene próbálni, mielőtt kifizetek érte 10 ezreket, hogy bele is férjek, ne is lógjon rajtam, és ott legyen a dereka, ahol nekem előnyös. És az sem árt, ha tudok benne ülni három percnél többet.

De a felsőknél sem teljesen mindegy, élőben kellene megtapogatni az anyagát, megnézni, milyen nyúlós, vagy épp nem, és emiatt feszülni fog olyan részeken, ahol nem kellene. A visszaküldés ugyan lehetne opció – olvastam olyanról, aki két méretet rendel, és amelyik nem jó, azt visszaküldi -, de sokan ennél kényelmesebbek vagyunk, és semmiféle indíttatást nem érzünk magunkban arra, hogy vesződjünk a pénz vissza kérésével, postázással.

Túl lehet élni természetesen három hónapot ruharendelés nélkül, nem is a divatozás miatt kellenek most a ruhák, hanem mert itthon is szeretnénk jól érezni magunkat a bőrünkben.

A heti egy boltba járás pedig már szinte ünnepnapnak számít, oda is jó érzés rendesen felöltözni, és nem az állandó leggingsben ténferegni, mint itthon, a négy fal között. De ha nem oversize ruhát, akkor milyen fazonokat rendelhetünk biztonsággal, hogy ne koppanjunk a ruhákkal túl nagyot? Az nlc. Shine rovatának szerkesztőjétől, Benecz Judittól kértem segítséget ebben a kérdésben.

Ha nem vagy modellalkat, óvatosan a rendeléssel

Az oversize ruhákat inkább felejtsd el, ha nem vagy modellalkat (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)

A szakértő javaslata, ha online rendelnél ruhát

Nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha online akarunk ruhát venni, pláne, ha most ismerkednénk meg a netes vásárlás szépségeivel. Általánosságban a legfontosabb talán az, hogy ne most tágítsuk a komfortzónánkat merőben új fazonok és stílusok kipróbálásával: az oversize nadrágok mellett érdemes a többi kockázatos trendet is elkerülni,

például a gigapuffos ujjú ruhákat és felsőket vagy a kilencvenes évekből újra előcitált spagettipántos kombinéruhákat.

Online nadrág vásárlásra sajnos nincs tuti recept, még a kedvenc márkánknál is belefuthatunk egy elszabott darabba, mégis ez lehet a legbiztonságosabb út: ha meg tudjuk rendelni az eddig is hordott és szeretett nadrágunk új kiadását, örüljünk neki és tegyünk úgy, vagy legalább nézzünk körül az adott márka webshopjában, van-e hasonló fazon. Máskülönben jól nézzük meg a derékrész kialakítását, hogy mennyire magas vagy alacsony, a hátsó zsebek elhelyezkedését, ami a popsi formálásában segít, a szárhosszt és minden fellelhető adatot a méretezésről.

A puffos ujju ruhákat is érdemes kerülni

Forrás: Zara

Kerüld a túlzásokat

A trikók, pólók, pulóverek, kardigánok esetén az átlagos fazonok lehetnek most a befutók, vagyis érvénybe lép a túlzások kerülése.

Talán egy trendszetter most kardjába dőlne, de ahelyett, hogy a menő fazonokat vadásszuk, válasszunk amolyan se nem túl bő, se nem túl szűk típusú felsőket.

Azokban van kellő mozgástér ha az kell, de nem is lóg rajtunk. Alaposan nézzük meg, hogy a modellen hogyan áll a ruha: leér-e a derekáig, mennyire áll el oldalt, mennyire mély a dekoltázs, meddig ér a ruha ujja, ráncolódik-e olyan helyen, ami arra utal, hogy nem jó a szabása. Van-e bármi olyan rátét, minta, ami szerencsétlen helyre eshet, például mellbimbó környékére felvarrt fityegő gyöngydísz (szaladtam már bele ilyenbe), fura helyre eső feliratok, de például az átlapolós felsőknél is jól nézzük meg, mekkora nyakkivágással dolgoznak.

Szerencsére már sok webshop feltünteti, hogy a modell milyen méretekkel rendelkezik és mekkora a ruha, ami látható rajta, sőt, néhány márkánál a vásárlói visszajelzések is segítségünkre vannak abban, hogy a méretezése mennyire helytálló. Ezeket mindenképp nézzük át, és ami még fontos: ellenőrizzük a ruha anyagának összetételét, különös tekintettel annak műszál tartalmára.

Segítség a méretezésben

Forrás: H&M

Tudod mi áll jól neked?

Az egyrészes ruhák esetén a legfontosabb a fazon kiválasztása, ezzel jó, ha mindenki tisztában van, neki milyen áll jól, érdemes most hűnek maradni önmagunkhoz. Az olyan részletekre figyeljünk, mint a szoknyarész hossza (sokan vagyunk, akik valójában nem tudjuk, hány centis szoknyákat hordunk, érdemes lemérni a meglévőt, hogy legyen mihez viszonyítani), a dekoltázs mélysége, hol, milyen szűkítések vannak benne, különösen a mellrész és derékrész kialakítása fontos. A ruhák leírásánál szerepelni szokott, mennyire rugalmas az anyag, ez is fontos kényelmi szempont, mint ahogyan azt is próbáljuk kisilabizálni a fotókról, mennyire lehet áttetsző az anyag. Nyári ruháknál ez már kulcskérdés lehet.

Az egyrészes ruhák esetén a legfontosabb a fazon kiválasztás

Forrás: Mango

Hasonló szempontok vonatkoznak a szoknyákra is, közülük talán a legkevésbé egy gumírozott derekú, lágy esésű típussal nyúlunk mellé, amiből számos midi és maxi változatot is találunk. A pliszészoknyák például nagyon divatosak ebben a kategóriában, de mint minden más, ez is alkatfüggő, kinek áll jól.

Amivel sokat nyerhetünk vagy veszíthetünk, bármilyen ruhát is vásárolnánk, az a színek és minták helyes megválasztása.

Legyünk nagyon kritikusak, próbáljuk meg valóban elképzelni, milyen lenne az adott ruha rajtunk. Ha sápaszt minket a bézs, akkor is fog, ha az adott modellen jól áll a ruha, ha az óriási minták agyonnyomnak, most sem lesz másként. Ellenben egy előnyösen megválasztott szín elviheti a show-t, átlagos szabású ruhánk pedig azonnal tuti alapdarabbá válhat, amihez sokszor nyúlunk majd.

Ovass még több trend-tippet az oversize-on túl:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése