Coco Chanel céltudatos és határozott volt, aki fittyet hányva kora elvárásaira, megvalósította álmait. Keménysége azonban törékenységet is takart, a Coco Chanel és a szerelem illata életrajzi ihletésű regény ezt mutatja be és hozza közelebb hozzánk a divat nagyasszonyát.
A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven Michelle Marly német írótól a Coco Chanel és a szerelem illata című regény, mely Chanel életének talán legtragikusabb szakaszát mutatja be és azt, miként tudott kilábalni a lelki mélypontból.
Ha megismerjük valaki életrajzát, aki a múltban nagyot alkotott, általában aszerint épül fel az ismertető, mit ért el az életben, mi az, ami kiválóságát bizonyítja. E tekintetben a szívtelen szülő, a vagyonos barát vagy egy odaadó szerető mind csak statisztái annak, hogy megértsük, mi motiválta a művészt, a hadvezért, vagy jelen esetben a divat nagyasszonyát, Coco Chanelt, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Ritkán jut eszünkbe, hogy az alkotáshoz nem csak újító gondolat, de mély érzések is kellettek, egy-egy tragédiát pedig a múltban sem volt könnyebb átélni és túlélni, mint napjainkban.
Michelle Marly Coco Chanel és a szerelem illata című regénye a divattervező életének egy tragikus pillanatát mutatja be és a gyötrelmes utat, melyet végigjárva megbirkózott a veszteséggel. (Fotó: Kossuth Kiadó)
A Coco Chanel és a szerelem illata ennek pótlásában segíti az olvasót, az életrajzi ihletésű regény hihető módon tárja elénk, milyen érzések kavaroghattak Chanelben, mikor a tragikus hírrel szembesült, szerelme meghalt. A történet 1919 Párizsában kezdődik, mikor Boy Capel, Chanel életének szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő sokáig úgy tűnik, képtelen megbirkózni a gyásszal.
„Coco szemébe nézett – és a halált látta. Coco mindig ügyesen a közönyösség álarca mögé tudta rejteni az érzelmeit, de sötét szeme időnként bepillantást engedett mély lelkébe. Most fájdalom volt a szemében, kétségbeesett, zavarba ejtő kín. Könny azonban nem csillogott benne. Hallgatott. Fehér pizsamájában némán állt Étienne-nel szemben, tartását megőrizve, mint egykor Marie Antoinette a guillotine előtt. És ez rettenetes volt. Ha Coco zokogni kezd, Étienne tudta volna, hogyan bánjon vele. Akkor a karjába zárhatta volna. Csendes szenvedése, száraz szeme látványa azonban a szívébe mart.”
Coco Chanel 1909-ben, abban az évben, mikor megismerkedett Boy Capellel. (Fotó: Kossuth Kiadó)
Gabrielle Bonheur Chasnel a semmiből küzdötte fel magát a leggazdagabbak köreibe, holott erre nem sok esélye volt. A századfordulón egy árvaházban nevelkedett lánynak jó esetben a cselédsors, a kemény munkásélet jutott csak, ő azonban előnyt kovácsolt abból, amije volt. Az adottságaiból, a konokságából. Egy férfiak által irányított korban erre csak egy mód volt: 23 évesen Étienne Balsannak, egy vagyonos francia textilipari örökösnek lett a szeretője, akivel később is jó barátságban maradtak és akinek segítségével megismerkedhetett a különféle anyagokkal, felhasználási lehetőségeikkel – és tehetős barátaival is.
Boy Capel is Balsan társaságának volt tagja, 1908-ban találkoztak először, egy évvel később pedig Capel Párizsba vitte a lányt és segített neki, hogy megvalósítsa álmát, megnyissa első kalapüzletét. Bő tíz évig voltak szeretők, bár a társadalmi különbségek miatt soha nem házasodtak össze. Mi több, Capel azután is folytatta vele kapcsolatát, hogy 1918-ban elvette Diana Wyndhamet, aki előkelő származásának köszönhetően az elvárt parti volt számára.
Gondoljunk csak bele: Chanelnek senkije sem volt, akire támaszkodhatott, aki segíthette. Anyja halála után apja két lánytestvérével együtt árvaházba dugta és bár volt még két fivére is, helyzetük talán még reménytelenebb volt, mint az övé, segítséget tőlük biztosan nem várt és nem is várhatott. Étienne Balsannal való kapcsolata sohasem a szerelmen alapult, hiába élt évekig a házában. Boy Capel, a brit arisztokrata azonban elrabolta a szívét, halálának híre pedig összetörte azt.
“Figyelmesen méregette Cocót, aki mintha minden egyes pillanattal egyre kisebbre ment volna össze. A fizikai hanyatlás jelei jól látszottak rajta, de nem tűnt úgy, hogy közel járna a megőrüléshez. Bármi járt is a fejében, amikor hálószobájában drasztikusan megváltoztatta a falak színét, az eszét nem vesztette el. Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy ijesztő állapotba került.”
A regény szerint barátnője, Marie Sophie Godebska segítségével idővel mégis sikerült új életcélt találnia, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását vette a fejébe. A nagy csoda, a Chanel No 5 parfüm maga lett a szerelem illatának felfedezése, és minő különös a sors, a múltjának árnyaival is küzdő Coco lelki társra lel a karizmatikus Dmitrij Romanov herceg személyében.
Gabrielle Chanel és Dmitrij Pavlovics Romanov orosz nagyhercegfotója 1920-ból. (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
“– A legjobbat mindig meg kell fizetni, ezzel tisztában vagyok – mondta Gabrielle a parfümkészítőre mosolyogva, aztán megint orrához tartotta azt a kémcsövet, amelynek a tartalma egészen lenyűgözte.
Úgy szívta be a páratlan illatot, mint fuldokló a friss levegőt, és egyszerűen nem tudott betelni vele. Olyan érzése volt, mintha a testében pezsgőbuborékok pukkannának szét, és bizsergés fogta el. Szíve már nem kalapált izgatottan, egészen nyugodtan vert, arra a ritmusra, amellyel magába fogadta ezt a hűs frissességet.
– Ez az, amire vártam. A modern nők illata, amely semmi máshoz nem fogható. Miután Dmitrij visszament hozzájuk, Gabrielle elmondta neki, hogy megtalálta, amit keresett. Megkérte a nagyherceget, hogy szagolja meg a parfümöt, és izgatottan várta a véleményét.
– Olyan az illata, mint a frissen leesett hóé Petrográd utcáin – dünnyögte Dmitrij.
Magas homlokát összeráncolta, tekintete a távolba révedt, gondolatai bizonyára báloknál és lovas szánozásoknál jártak, amelyekben talán soha többé nem lehet része.
– Hasonló gondolat vezetett – mondta Ernest Beaux, hangjában a nagyherceg iránti csodálattal. – A fehérek hadseregében Murmanszk közelében szolgáltam. A sarkvidéki éjszakák illatát soha nem fogom elfelejteni. Ezért próbáltam olyan illatot alkotni, amely megjeleníti azt a rendkívül tiszta kisugárzást.”
Kapcsolatuk az orosz nagyherceggel nem állta ki az idő próbáját, Coco Chanel idővel másnál lelt vigaszt. Viszonyt folytatott Igor Sztravinszkijjel, és olyan magas rangú személyek fogadták baráti körükbe (és többen közülük az ágyukba), mint Winston Churchill vagy Edward walesi herceg. 1925-ben ismerkedett meg Hugh Richard Arthur Grosvenorral, a kor egyik leggazdagabb emberével, akivel közel tíz évig voltak szeretők. Gazdag férfi minden ujjára jutott egy, olyan igaz szerelemmel azonban, amit Capel iránt érzett, senki mást nem tüntetett ki.
“Késő este végre megérkeztek Párizsba. Útközben megint havas eső kezdett esni, és el is kísérte őket egészen a fővárosig, ahol cseppjei és pelyhei táncot jártak az utcai lámpák sárga fényében. Dmitrij a Vendôme téren közvetlenül az Hôtel Ritz bejárata előtt állt meg a Rolls-Royce-szal, Gabrielle azonban nem szállt ki. Akkor is ülve maradt, amikor a portás odasietett egy esernyővel, és kinyitotta neki az ajtót.
– Most nem tudnék egyedül maradni – mondta Dmitrijnek. – Nem, miután négy hétig veled voltam. Nálam maradsz ma éjszakára?
– Ma és bármelyik nap, amikor csak akarod.
Gabrielle komolyan bólintott. Dmitrij hangja csodásan ünnepélyes volt, az ő hangulatára furcsamód mégis árnyék borult. És ez akkor sem lett másként, amikor szeretője később a karjában tartotta.”
