Öltözködjünk

9 dolog, amit nem tudtál a Chanel #5-ról

A Chanel #5 minden idők legismertebb és legsikeresebb parfümje. Ha nem használjuk is, érdemes tudni néhány dolgot róla.

8 dolog, amit nem tudtál a Chanel #5 -ról

Kevés szépítkezési termék bírja olyan jól az idő múlását, mint a Chanel #5 parfümje. Az egyetlen hiba a rendszerben jelen pillanatban az, hogy az összetevői között potenciálisan veszélyes anyagot találtak, így kénytelenek lesznek módosítani a receptúrán. Mindez azonban nem valószínű, hogy valójában kihatással lesz bármire.

Az illat megmarad olyannak, amilyen volt, a nők pedig továbbra is vásárolni fogják, úgyhogy itt a kilenc legfontosabb dolog, amit tudni érdemes róla.

– A parfümöt 1921-ben készítették el, miután Coco Chanel azt fogalmazta meg, hogy egy olyan parfümöt szeretne, aminek „nőillata” van.

– Az illatot végül Ernest Beaux fejlesztette ki, aki annak idején cári parfümőr volt. Nyolcvan különféle alapanyagot használt fel hozzá.

– Azért nevezték el #5-nak, mert Coco Ernest ötödik illatmintáját találta a legkellemesebbnek.

– A #5 volt az első parfüm, amelyben aldehideket, azaz szintetikus illatkomponenseket használtak. Ezek összetettebbé teszik a parfümöket.

8 dolog, amit nem tudtál a Chanel #5-ról

– A parfüm kupakjának a formáját a Place Vendôme geometrikus alakzata inspirálta, ahol Chanel első üzlete volt.

– A MoMa múzeum már 1959-ben bevette az állandó tárgyai közé.

– Marilyn Monroe azt nyilatkozta, hogy pizsama helyett néhány csepp #5-ot visel lefekvéskor.

– Az illat első reklámarca Catherine Denevue volt, 1968-ban, jelenleg pedig Brad Pitt képviseli, első férfiként a sorban.

– A most kapható illat már nem ugyanaz, mint a kezdetekkor volt, a receptúrát ugyanis mindig egy csöppet átalakítják, hogy a lehető legjobban megfeleljen az adott kor igényeinek. 

     

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése