nlc.hu
Trend
Káprázatos fotók: ősz hajból csinál elképesztő frizurákat a fodrász

Káprázatos fotók: ősz hajból csinál elképesztő frizurákat a fodrász

Jack Martin egy ideje azt tűzte ki céljául, hogy megszeretteti az ősz hajat vendégeivel.
Csodás ősz frizurák

„Az egész három, vagy négy éve kezdődött” – kezdte a Bored Pandának adott interjúját Jack Martin. A kaliforniai fodrász ezután elmesélte, az egyik vendége arra kérte őt, hogy olyan hajszínt fessen neki, ami a legjobban hasonlít az alapszínéhez. „Épp nyugdíjba készült vonulni, és több időt szeretett volna utazással, vidéken tölteni. Nem akart 3-4 hetente fodrászhoz járni a lenövések miatt” – magyarázta a fodrász.

Jack végül elfogadta a kihívást, és ha nem is túl egyszerűen, de sikerült olyan hajszínt találnia, ami vendégének is elnyerte a tetszését. „Mindketten imádtuk a végeredményt, annyira, hogy a vendégem végül az Instagram-oldalán is megosztotta az átalakulást.” Ez a kép aztán vírusszerűen terjedni kezdett, és innentől kezdve Martin számolatlanul kapta a hasonló megkereséseket.

„Azok a vendégeim, akik ilyen hajszínt csináltatnak évente párszor jönnek csak, nem néhány hetente” – mondja, majd hozzáteszi, számára a legnagyobb boldogság az, hogy meg tudja szerettetni a vendégeivel az ősz hajat, és vissza tudja adni nekik az önbizalmukat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This beautiful client came to me from Texas with hair that had multi different light and dark brassy colors, she was seeking gray silver ashy color to blend and match her gray roots so she can stop coloring her hair every 3-4 weeks, total service was 10 hours and one session, I started the long process by removing the artificial color using @malibucpro cpr for 45 min then @pravana color extractor for 20 min, then I bleach the whole head starting from where her gray roots starts in foils using @oligopro extra blonde and 20 vol its own developer mixed with @olaplex leaving her gray roots out for about 4 hours by foiling the hair based on her root gray pattern very thin sections for faster and even lifting until I reached level 10 pale yellow blonde, at the same time all the hair that was left outside the foils I colored it with @kenraprofessional new ash 5NUA mixed with 10 vol for about 30 min to create that salt and pepper look. I Then rinsed hair, pre toned with @redken shade eq 1/2 oz 9b + 1/2 oz 9v mixed with 2oz Cristal clear and 3 oz of processing solution for 20 minuets to cancel all the yellow from the hair, rinsed again, dried hair then applied the amazing new toner by @wellahairusa blondor 1/2 pale silver + 1/2 pale platinum with 6 vol for 30 minuets, shampooed, conditioned, cut layered bob and styled with round brushes. Total service: 9-10 hours #behindthechair #americansalon #modernsalon @behindthechair_com @american_salon @modernsalon #tustinhairstylist #tustinsalon #tustinhair #irvinehair #irvinehairstylist #irvinesalon #irvinebalayage #newportbeachsalon #newportbeachhair #newportbeachhairstylist #newportbeachbalayage #balayagehair #balayageombre #balayagehighlights #orangecountysalon #orangecountyhairstylist #beverlyhillshair #beverlyhillssalon #beverlyhillshairstylist #kenra #redken #silverhair @wellaeducation #opaplex #kenraprofessional #greyhairdontcare #silversisters

ᒍᗩᑕK ᗰᗩᖇTIᑎ (@jackmartincolorist) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This beautiful client came to me seeking gray silver color to blend and match her gray roots so she can stop coloring her hair, I started the long process By bleaching the hair based on her natural grey pattern starting from where her gray roots starts in foils using @oligopro extra blonde with 20 vol developer mixed with @olaplex leaving her gray roots out for about 4 hours by taking very thin sections for faster lightening process until I reached level 10 pale yellow blonde, at the same time all the hair that was left outside the foils I colored it with @wellahair color charm 3A/148 (blue/green base ash brown) mixed with 10 vol for about 30 min to create that salt and pepper look, during processing I had to open each foil and reapply a new lightener mixture to warm areas, then rinsed hair, toned with wella blondor pale platinum with 10 vol for 20 minuets to cancel all the yellow from the hair, rinsed again, Olaplex number 2 for 20 minutes, then shampooed, conditioned, cut and styled with round brushes. ‎‏Total service: 8 hours ‎‏#behindthechair #modernsalon #americansalon #tustinhairstylist #tustinsalon #tustinhair #irvinehair #irvinehairstylist #irvinesalon #irvinebalayage #newportbeachsalon #newportbeachhair #newportbeachhairstylist #orangecountysalon #orangecountyhairstylist #beverlyhillssalon #beverlyhillshairstylist @behindthechair_com @modernsalon @american_salon #olaplex @wellaeducation @cosmoprofbeauty @saloncentric #silverfox #silverhair #greyhairdontcare #greyhair #wella #wellahair #oligopro

ᒍᗩᑕK ᗰᗩᖇTIᑎ (@jackmartincolorist) által megosztott bejegyzés,

Nézegess még több látványos átváltozást az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top