Bevallom őszintén, amikor szóba került a pécsi kesztyű témája, azt hittem, ez már egy letűnt kor emléke. Aztán amikor elkezdtem a dolognak utánanézni, kiderült, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Aki a 80-as években vagy még korábban született, annak nem lesz újdonság ez a jó kis retró reklám. Én tegnap néztem meg újra, és azóta is zakatol a zene a fejemben, innen is gratulálok a készítőknek, mert hát pont ez lenne egy jó hirdetés célja.
De hogyan is lett Pécs a kesztyűgyártás fellegvára?
A dolog egészen az 1800-as évek közepéig nyúlik vissza. Az első kesztyűmanufaktúrát Hamerli János alapította Pécsen, aki a technológiát külföldön – Németországban, Franciaországban – sajátította el. A város kesztyűs mesterei folyamatosan fejlesztették szaktudásukat a saját tapasztalataik alapján, és egyre kifinomultabban dolgoztak, mondhatni művészi szintre emelték a kesztyűkészítést. Termékeikhez főleg sertés- és marhabőrt használtak.
A második világháború után aztán a kesztyűgyártást is elérte az államosítás, a manufaktúrák helyére a Hunor Pécsi Kesztyűgyár lépett, és ez így is maradt jó negyven évig. A pécsi kesztyűgyár az egyik legsikeresebb magyar nagyvállalat volt.
A rendszerváltáskor aztán a nagyvállalat megszűnt, és újjáéledtek a kis manufaktúrák, amilyen az 1861 Kesztyűmanufaktúra vagy a Karma Pécsi Kesztyű. Ezek ma is működnek a baranyai megyeszékhelyen, szakembereik gondoskodnak a mesterség hírnevének megőrzéséről, illetve az utánpótlásképzésről.
Hornicz Bernadett, a Karma Pécsi Kesztyű kereskedelmi vezetője szerint ami a pécsi kesztyű lelkét adja, az a gyártási technológia. A termékek zöme ma is kézzel készül, illetve több munkafolyamathoz a régi, szépen felújított gépeket használják a kesztyűkészítők.
A pécsi kesztyű ma már védjegy, amit a pécsi kesztyűgyártók és a Baranya Megyei Iparkamara együtt hoztak létre azért, hogy csak olyan gyártók használhassák, akik a régi, hagyományos technológia szerint dolgoznak,, ellenőrzött beszállítóktól veszik a bőrt és tiszta gazdasági környezetben működnek. A gyártók pedig haladnak a korral és neves külföldi dizájnerekkel is együttműködnek, és exportra is rengeteg kesztyűt készítenek. A pécsi kesztyű híre egészen Hollywoodig eljutott már, hordja termékeiket Madonna, Lady Gaga, Katy Perry és Ryan Gosling is.
Az igazsághoz tartozik, hogy a termékek ára igen borsos. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy az alapanyag ára nagyon magas és a belefektetett munka, a mögötte lévő szaktudás is az ár részét képezi, akkor talán érthető, hogy a pécsi kesztyűt meg kell fizetni.
Ha pedig arra is kíváncsiak vagytok, hogyan készülnek a szépséges kesztyűk, itt megnézhetitek.