Trend

Eloszlatunk egy tévhitet: bőrünk hidratáltsága nem függ attól, mennyi vizet iszunk

Itt az igazi, forró nyár, ha nem akarunk rosszul lenni, fontos odafigyelni a napi folyadékbevitelre. Gyakran felbukkan érvként, hogy ily módon bőrünk is hidratáltabb lesz, ez azonban tévedés. Elmondjuk, miért.

A megfelelő napi folyadékbevitel nagyon fontos, hogy testünk jól, egészségesen működjön. Szüksége van rá idegrendszerünknek, izmainknak, emésztési rendszerünknek, egy dolgot azonban ne várjunk tőle: hidratált bőrt nem eredményez a literszám megivott víz. Hozzátenném, sajnos, hisz ennél egyszerűbb módja nem is lenne, hogy javítsunk száraz és/vagy vízhiányos bőrűnk állapotán. Hogy miért van ez így, arra Dr. Tamási Béla bőrgyógyász adott választ. 

“Számos kutatás bizonyította már, hogy a bőr hidratáltsága nem függ a folyadékbeviteltől, a szervezet szabályozó-rendszerei ennél sokkal hatékonyabban működnek. Minimális különbség a bőr hidratáltságában körülbelül napi 5 liter folyadékbevitel környékén volt megfigyelhető a kísérletekben, de ez sem volt szignifikáns, azaz a különbséget a véletlen is okozhatta.” – árulta el a szakorvos.

A megfelelő folyadékpótlás fontos, bőrünk azonban ettől még nem lesz hidratáltabb.

A megfelelő folyadékpótlás fontos, bőrünk azonban ettől még nem lesz hidratáltabb. (Fotó: Getty Images)

A nyári fokozott verejtékezéssel azonban kétségtelen, hogy testünk vizet veszít, ami a bőr szempontjából másként érdekes: az izzadtság irritáló hatású lehet, ami főként az érzékeny, ekcémára hajlamos bőrűek számára lehet kellemetlen. Ha ilyet észlelnek, fokozottan érdemes olyan arcápolót választaniuk, mely azon felül, hogy mentes az irritáló összetevőktől, még gyulladásgátló hatással is bír. Az orvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a verejték a benne lévő nátrium vízmegkötő képessége miatt szárító hatású is lehet, átgondolt nyári bőrápolással azonban ennek hatása nem számottevő. 

“A nyári arcápolók kiválasztása esetén a legfontosabb, hogy az utolsó rétegben felvitt kozmetikumban reggel legyen fényvédő, és ezt javasolt is magunkkal vinni, mert nem biztos, hogy elég, ha csak reggel alkalmazzuk. Érdemes figyelni arra is, hogy UVA és UVB ellen is védjen, illetve érzékeny bőrűek fizikai fényvédőt használjanak inkább. Összességében a bőr állapotára nézve elmondható, hogy nyáron a száraz bőr is kevésbé szárad ki. Habár többet fürdünk és strandolunk, ami a száraz bőrnek nem jó, de a meleg és páradús levegő általában a bőrszárazság ellen hat.” Mindezek miatt általában nincs szükség gazdag, nehéz hidratálókra, amik a kánikulában úgyis azonnal leolvadnak a bőrről. Aki igényli, az egy nagyon könnyű hidratálót feltehet, de legyen lotion állagú, amit ilyenkor sokkal kellemesebb “viselni”. “Nekem is kombinált az arcbőröm – árulja el a bőrgyógyász – és nyáron sosem használok a fényvédő krém mellett külön hidratálót, csak hámlasztót és éjszakára retinolos készítményt.”

A nyári melegben tehát összességében a szervezetünknek van szüksége több folyadékra, “ha ezt bevisszük, akkor azt a szervezet nagyon okosan szétosztja a “rászorulók” között. Nem tudjuk csatornázni, hogy most ez a pohár víz csak a bőrömbe vagy csak a májamba menjen.”

Kérdésed van az arcápolásról? Ezek a cikkek segíthetnek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top