Trend

Top 10 tech kütyü nőknek, amikre megéri spórolni

A toplisták kedvencei ezek az okoseszközök, mert állítólag mi, nők, ezekre vágyunk a legtöbben.

Talán nem a legutolsó szériás játékkonzol az, ami megdobogtatja a női szíveket, mégis, kétségtelenül van jó pár tech kütyü, amikre épp úgy rá tudunk kattanni, mint a férfiak a videójátékokra. Mi több, talán nem is túl píszí csajosnak/pasisnak titulálni egy eszközt, mégis, nézzétek el címadásom huszadik századiságát és engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt a tíz tech berendezés- és okoseszköztípust, melyek rendre felbukkannak a toplistákon és a témába vágó ajánlásokban. Miután pedig az első szaloncukrok is megjelentek a hipermarketekben, tekinthettek rájuk karácsonyi ajándékötletként is.

1. Töltőállomás mobiltelefonhoz

Azok számára, akik képtelenek a döntő pillanatban megtalálni a töltőkábelt, megváltás lehet, ha a lakás stratégiai pontjaira töltőállomásokat helyez ki. Ezekre elég csak rátenni telefonunkat és máris töltődik az akksi, a kistányér forma pedig a legtöbb esetben igazán formatervezett. Van, hogy asztali lámpával kombinálják és nagyon jönnek fel az UV-C fénnyel sterilizáló változatok is, melyek egyúttal a mobilra telepedett bacikat, vírusokat is leölik.

Mobiltelefon töltőállomások: 1. Samsung vezeték nélküli dupla töltőpad , 2. Ikea RIGGAD LED íróasztallámpa veznélküli töltővel , 3. Lexon OBLIO töltőkehely UV-C sterilizálóval

Mobiltelefon töltőállomások: 1. Samsung vezeték nélküli dupla töltőpad , 2. Ikea RIGGAD LED íróasztallámpa vezeték nélküli töltővel , 3. Lexon OBLIO töltőkehely UV-C sterilizálóval

2. Vezeték nélküli fülhallgató

Társadalmunk két, látványosan elkülönülő csoportra oszlik, ha a fülhallgatók méretéről van szó. Az egyik csapat a giganagy fejhallgatókat kedveli, a másik pedig az immár vezetékétől is megfosztott, ilyetén szinte láthatatlanná vált bedugós változatokat, csini dobozkával. 8-10 ezer forinttól a százezres nagyságrendig széles skálán mozog ezeknek a kütyüknek az ára, és bizony tudásukban is nagy különbségek lehetnek, de vélhetően mindenki megtalálja a vágyaihoz és pénztárcájához mérten legmegfelelőbb.

Vezeték nélküli fülhallgatók: 1. Apple AirPods 2 , 2. SKULLCANDY SESH True , 3. JBL Tune 220TWS vezeték nélküli fülhallgató

Vezeték nélküli fülhallgatók: 1. Apple AirPods 2 , 2. SKULLCANDY SESH True , 3. JBL Tune 220TWS vezeték nélküli fülhallgató

3. Design fejhallgatók

Hatalmasak és vezeték nélküliek a legmenőbb fejhallgatók, melyek télen akár fülvédőként is helyt állhatnak, akkorák. Ettől még szeretjük őket – sőt, éppen ezért -, pláne ha zajszűrősek és kiváló hangzást biztosítanak a metrón, a vonaton, séta közben vagy épp otthon, mikor nem akarjuk zavarni a családtagokat. A csajos változatok szerencsére nem sikkadnak el a rózsaszín-fehér vonalon, nagyjából a létező összes színkombináció közül válogathatunk. 

Vezeték nélküli fejhallgatók: 1. Energy BT Smart 6 Voice Assistant C Bluetooth fejhallgató , 2. Philips SHB3075RD Bluetooth fejhallgató , 3. SENNHEISER HD 450 BT vezeték nélküli bluetooth fejhallgató

Vezeték nélküli fejhallgatók: 1. Energy BT Smart 6 Voice Assistant C Bluetooth fejhallgató , 2. Philips SHB3075RD Bluetooth fejhallgató , 3. SENNHEISER HD 450 BT vezeték nélküli bluetooth fejhallgató

4. Fittness-barát okosórák

A karórák is már olyanok mint a telefon, a legutolsó funkciójuk az eredeti – már ha a smart változatokat nézzük. Az okosórák már a 2019-es karácsonyi időszakban is a legnépszerűbb kütyük közt szerepeltek, az elmúlt hónapok pedig úgy tűnik, még fontosabbá tették azon változatokat, melyek az edzéseket támogatják. A különböző sportolási formákhoz állíthatjuk a mozgási adatok rögzítését, szívdobbanásunktól a napi lépésszámon át minden rezdülésünket nyomon követhetjük velük, a hozzájuk járó appok segítségével pedig monitorozhatjuk alvásunkat vagy figyelemmel követhetjük stressz szintünket is, ha épp arra vágyunk. Persze ébresztő funkciójuk is van, nem kell aggódni.

Okosórák: 1. SAMSUNG Galaxy Watch Active okosóra , 2. FITBIT Versa 2 okosóra , 3. Honor Watch ES okosóra

Okosórák: 1. SAMSUNG Galaxy Watch Active okosóra , 2. FITBIT Versa 2 okosóra , 3. Honor Watch ES okosóra

5. Instant fényképezőgép és mini fotónyomtató

Az egekben a Polaroid gépek és a többi, azonnali fotónyomtatást lehetővé tévő fényképezőgépek népszerűsége, az Instagram trendi csajai legalábbis úgy tűnik, nem tudnak nélküle létezni. Régi-új varázsuk persze a való életben is elbűvölhet minket, hisz a kismillió fotót digitálisan őrizgetők nemzedékének igazi felüdülés, ha egy-két képet nyomtatva is láthat, hát még ha azonnal a kezében tarthatja őket. A másik opció minderre a hordozható fotónyomtató, mely kicsi, könnyű és gyorsan csatlakoztatható mobilunkhoz. Persze posztert velük nem nyomtatunk, a fotóméret általában  5 x 7,6 centis.

Instant fényképezőgép és mini fotónyomtató

Instant fényképezőgép és mini fotónyomtató: 1. Fujifilm instax mini 11 , 2. HP Sprocket 200 Photo Printer Luna Pearl , 3. Leica Sofort

6. Vezeték nélküli hangszórók

Szinte teljesen átvették a hifitornyok szerepét a vezeték nélküli, hordozható hangszórók, melyeket Bluetooth-on keresztül bármikor mobilunkhoz csatlakoztathatunk és már zenghet is Spotify listánktól az egész háztömb. Kaphatók már ilyen kütyük minden méretben, formában és színben (no meg minőségben), így dizájnos lakberendezési tárgyként is funkcionálhat, amit mellesleg oda viszünk magunkkal, ahová csak akarunk. 

Vezeték nélküli hangszórók

Vezeték nélküli Bluetooth hangszórók: 1. JBL GO 2 , 2. Harman Kardon Onyx Studio 5 , 3. BOSE SoundLink Revolve

7. Arctisztítók

Nem kell aggódni, a beauty kütyük sem maradnak le a listáról. A LED maszkok és okostükrök világát éljük, már kétségtelen tény, hogy konkrétan ezek még nem árasztották el a magyar piacot. Sokkal jellemzőbb, hogy a különböző elektronikus arctisztítóknak hódolunk, melyekkel jól kiegészíthetjük arcápolási rutinunkat. Esténként alaposabban eltávolíthatjuk a sminkmaradványokat, miközben nem kell attól sem félnünk, hogy szétkaristolnák a bőrünket, mint az arcradírok.

elektromos arctisztítók

Elektromos arctisztítók: 1. BRAUN Silk-épil SE851V ArcepilátorésArctisztító , 2. Foreo Luna 3 elektromos arctisztító, 3. Remington FC500 arctisztító

8. Lemezjátszó

Bizony, bakelit lemezt hallgatni igazi kúlság lett az elmúlt években, persze csak akkor, ha van hozzá egy szuper menő lejátszónk is. Apu és anyu lemezgyűjteménye új értelmet nyerhet általa, jöhetnek az örökzöld slágerek és a menő együttesek limitált lemezei – csak ízlésünk szabhat határt a bulinak. A komoly hifiszetthez is illeszkedő, profi lemezjátszók mellett jó pár elérhető árú, mutatós darabot is találunk, melyek tökéletesen kiszolgálhatják az otthoni igényeket. 

Lemezjátszók: 1. GPO Soho lemezjátszó , 2. Akai ATT-09 Retro lemezjátszó , 3. Lenco L-3808 W Direct drive-os lemezjátszó

Lemezjátszók: 1. GPO Soho lemezjátszó , 2. Akai ATT-09 Retro lemezjátszó , 3. Lenco L-3808 W Direct drive-os lemezjátszó

9. Diffúzor

A diffúzorok a száraz levegőjű otthonok megmentői, melyek pláne télen nagyon hasznos kis alkalmatosságok. Ha pedig valami ilyen népszerű, naná, hogy jó pár mutatós darabot is találunk, amire igény is van, tekintve, hogy ezek a berendezések jó, ha központi helyre kerülnek. Az ultrahangos párásításon kívül otthonunk illatosítását is magukra vállalják, ugyanis természetes esszenciális olajakat csepegtethetünk a vízhez.

diffúzor

Diffúzorok: 1. Eta 163490000 aroma diffúzor, 2. Beurer LA20 aroma diffúzor , 3. Vivamax GYVH34 aroma diffúzor

10. E-book olvasó

Bár egy igazi könyv varázsával nem veszik fel a versenyt, számos helyzet van, amikor igenis kényelmesebb és praktikusabb, ha e-book olvasóval hódolunk olvasási szenvedélyünknek. Könyvtárnyi irodalom fér el bennük és nem sokkal nagyobbak, mint a mobilunk, az olvasási élmény mégis egészen más ezek kijelzőin, mintha telefonunkon próbálkoznánk vele. Az Amazon készülékei a kategória megkerülhetetlen tagjai, mellettük a PCMag toplistájára a Kobo és az Onyx készülékei fértek még fel.

ebook olvasók

E-book olvasók: 1. Amazon Kindle PaperWhite 4 , 2. Onyx Boox Note2 , 3. Kobo Libra H2O

További tudományoskodásaink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.