nlc.hu
Trend
A leggings tényleg nem nadrág?

Leggingsek miatt áll a bál egy ír középiskolában

A tanárokat zavarja, ha a diáklányok szűk ruhadarabokat hordanak – állítólag ez volt az indok, amiért elbeszélgettek velük. Az igazgató tagadja, hogy ez lett volna az ok.

Több mint 11 ezren írták alá azt a petíciót, amit azután indítottak, miután Carlow  egyik középiskolájában összehívták az intézményben tanuló lányokat osztályonként, és álítólag azt mondták nekik, hogy ne hordjanak túl szűk ruhadarabokat, például leggingset a testnevelés órákon, mert a tanárok kellemetlenül érezhetik magukat emiatt. A fiúkkal nem volt ilyen elbeszélgetés, és miután kiderült, hogy mire kérték diáktársaikat, szóba került, hogy ők is cicanadrágot vesznek majd fel szolidaritásuk jeléül, írja a Yahoo News.

Természetesen a szülők közül is sokan felháborodtak, amikor értesültek arról, mit mondtak gyermekeiknek. „Szeretném, ha elnézést kérnének a diákoktól, és visszavonnák azt, amit mondtak. Ha szeretnék, hogy a diákok betartsák az öltözködési szabályokat, akkor minden tanulóval el kellett volna beszélgetniük, fiúkkal és lányokkal egyaránt” – nyilatkozta egyikük.

Az iskola igazgatója azt mondta, soha nem mondták azt a tanulóknak, hogy azért nem lehet szűk ruhadarabokat viselniük, mert ez zavarja a tanári kart. De azt elismerte, valóban tájékoztatták az iskolájába járó lányokat, hogy a testnevelés órákon legyenek szívesek olyan öltözéket hordani, ami a szabályzatban elő van írva: vagyis sötétkék póló, sötétkék cipzáras melegítőfelső és fekete vagy sötétkék melegítőnadrág. Állítása szerint az elmúlt időszakban a testnevelés órák inkább divatbemutatóra hasonlítottak, például sokan leggingsre váltottak.

leggings

Fotó: Pexel/Karolina Grabowska

A leggingsekkel mindig csak baj van?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top