nlc.hu
Trend

Utolsó vacsora az Onyxban

Megvacsoráztak, majd kalapáccsal szétverték Budapest két Michelin-csillaggal rendelkező éttermét

Az Onyx március óta zárva tart, de tulajdonosai most Utolsó vacsora címmel egy elég "egyedi" eseményt tartottak az étteremben.

Mióta tavasszal bezárt, nem nyitott ki Magyarország két Michelin-csillagos étterme, az Onyx, és ők a házhozszállításnak sem adtak egy esélyt más fine dining helyektől eltérően. Ráadásul még márciusban távozott séfjük, Mészáros Ádám is, bár ez nem volt váratlan, már 2019-ben megállapodtak erről. Fél évvel a bezárás után az étterem meghirdette az Utolsó vacsora című eseményt, amit november 28-án tartottak meg, és amin csak nagyon kevesen vehettek rész. 

A kissé – fogalmazzunk úgy – szürreális vacsorán, amiről a Dining Guide is beszámolt, az 5+2 fogásos fine dining menüsor és borsor elfogyasztása után a résztvevők a két tulajdonossal, Niszkács Annával és Pintér Katalinnal közösen kalapácsokkal és spaklikkal kezdték el bontani az éttermet. 

És hogy lehetett  megrendezni egy ilyen vacsorát, miközben éppen egy világjárvány közepén vagyunk? Az érvényes járványügyi intézkedések mellett az Utolsó vacsorát állítólag úgy sikerült megtartani, hogy az esemény hivatalosan forgatás volt, annak minden engedélyével és kellékével együtt.

“A helyszínen koronavírus-gyorstesztet készítettek az összes megjelent számára, aki az Onyxban tartózkodott, a személyzettől a stábtagokon át a vendégekig. Halmoztuk a kihágás okozta élvezeteket, ugyanis nem csak az étteremlátogatás volt tiltott esti program, de este nyolc óra után is különös érzés volt 2020 novemberében étteremben időzni” – áll a beszámolóban.

A tervek szerint egyébként az étterem 2021 májusában újranyit majd, de más koncepcióval, szakítanak a klasszikus konyhai hierarchiával, és tizenegy tagú stáb együtt, szavazással dönt majd fontos kérdésekben. Lehet, hogy ez azzal jár majd, hogy elveszítik a csillagjaikat, de akkor majd újragondolják, hogyan érdemes folytatni.

Onyx étterem, Budapest

Felirat az Onyx étterem ablakában. (Fotó: MTI/ Beliczay László)

Még több Michelin-csillagos hír:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top