nlc.hu
Trend
Megbüntették a diákot, mert kilakkozta a körmét

Megbüntették a diákot, mert kilakkozta a körmét

Ha egy lány tette volna ugyanezt, talán fel sem tűnik senkinek. Történetünk főhőse azonban egy fiú.

Seal, Marilyn Manson, David Bowie, Johnny Depp. Sztárok, akik férfi létükre többször is megjelentek már nyilvánosan úgy, hogy ki volt lakkozva a körmük. Sőt mi több, Marilyn Mansonnak igazi védjegyévé vált a koromfekete körömlakk. Nincs is ezzel semmi probléma, hiszen nem sértenek, nem bántanak meg vele senkit. Pusztán az önkifejezésésük része adott pillanatban a körömfesték.

Hiába írunk azoban 2020-at, úgy tűnik van, ahol az efféle megnyilvánulásért büntetés jár. A saját bőrén tanulta ezt meg Trevor Wilkinson, egy texasi diák, akit eltiltást kapott büntetésként a középiskolájában, mert kifestett körmökkel merészelt odamenni.

A 17 éves srácot azonban kemény fából faragták. Ahelyett, hogy fejét lehorgasztva hazakullogott volna, a közösségi médiában hozta nyilvánosságra történetét, ahol fel is kapták rögtön.

“Ahogy bementem az osztályterembe, a tanár rögtön behívott az irodájába, mondván, megszegtem a suliban érvényes öltözködési szabályokat. A kettős mérce tipikus példája, hogy az iskolámban egy fiú nem lakkozhatja ki a körmét, ha úgy tartja kedve” – mondta Trevor a Good Morning Americának.

A srác, miután büntetésképp eltiltást kapott, online petíciót indított azért, hogy az iskola változtasson a szabályzatán. Mostanáig több mint 60 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjtenie.

“A cél a diszkrimináció, a szexizmus, a homofóbia és rasszizmus felszámolása lenne a kisvárosokban. Nem volna szabad léteznie egy olyan öltözködési szabályzatnak az iskolában, ami teljesen ellentétes egyes emberek érzéseivel, a véleménynyilvánítás szabadságával, és így meg is sértik vele a törvényt” – érvelt Trevor, hozzátéve, hogy ő így, meleg fiatalként érzi nagyon jól magát a bőrében, és ezen nem hajlandó senki kedvéért változtatni.

A GMA megkereste a szóban forgó texasi iskolát is, ahol közölték: évente felülvizsgálják az öltözködési szabályzatot, és az aggályos ügyekben egyesével döntenek. Konkrét tanulókkal kapcsolatban azonban nem adhatnak információt.

A közösségi médiában mindenesetre a diákot támogató mozgalom indult. #TeamTrevor hashtaggal rengeteg férfi és nő posztol fotót festett körmeiről.

Iskolai szabályzatok, amiken legfőbb ideje lenne változatni:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top